Muzgo

Titkok, bálok, utazások című kiállítás holnaptól várja látogatóit Gödöllőn

P6070011.JPGGödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a holnap nyíló időszakos kiállítás kapcsán. Titkok, bálok, utazások címet viselő tárlat a Híres Hölgyek Gödöllőn tematikus év egyik állomása, amiről már korábban tudósítottunk. A készülő kiállításba is bekukkantottunk, íme néhány kép, hogy oltsa éhségeteket. 

 

 

Muzgo: Egy muzeális kiállítóhely, mint egy kastély hogyan tud bekapcsolódni ilyen tematikus programsorozatba? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie?

Gönczi Tibor: Ez a második tematikus év, ami a városunkban került megrendezésre. A Barokk év bebizonyította ennek létjogosultságát. A város kulturális és oktatási intézményei a polgármesteri hivatal összefogásában azonos téma köré építik fel az éves programjukat, azonos arculattal. Most a Gödöllőhöz köthető híres hölgyek és asszonyok adják a programsorozatok vezérfonalát. Az idén ünnepeljük Erzsébet királyné születésének 175. évfordulóját, ami a Gödöllői Kastély számára egy remek kapcsolódási pontot is ad a tematikus évhez. A komolyzenei kínálatunkat, valamint a június 9-én nyíló időszakos kiállításunkat is ehhez igazítottuk.

 

M: A tematikus év kapcsán honnét várnak látogatókat? Mennyire tekinthetők ezek a programok helyi illetőségűnek?

G.T.: A kastélynak van egy saját látogatói bázisa, akire támaszkodhat. Nagyon fontos tényező, hogy közel van Gödöllő Budapesthez, így a fővárosi közönség egy másik csoportot képez. A külföldi turistacsoportok a látogatóink 30%-át teszi ki, ez a szám nem elhanyagolható. Az utóbbi években egyre nagyobb számban jönnek határon túli magyar iskolás és felnőtt csoportok is.

 

M: A külföldi turistacsoportokat, akik nem határon túli magyarok, hogyan lehet bevonni egy ilyen tematikus év eseményeibe?

G.T.: Jellemzően az állandó kiállítást tekintik meg, ám az ide kapcsolódó esti hangversenyeken is szép számmal képviseltetik magukat.

 

M: Jövőre a szecesszió éve lesz Gödöllőn. A kastély hogyan tud ebbe részt venni?

G.T.: Nyilvánvalóan egy barokk kastély építészeti adottságai nem alkalmasak erre. Olyan kiállítási és zenei programmal tudunk bekapcsolódni, amivel a századforduló világát és szellemiségét idézzük meg.

 

M: Az új időszaki kiállítás – Titkok, bálok, utazások – témája az Erzsébet királynét körülvevő magyar udvarhölgyek világa. Hogy esett erre a választás?

G.T.: Kollégáim javaslatára jött az ötlet, hogy Erzsébet királynéhez köthető udvarhölgyek eddig kiállításban feldolgozatlan témáját mutassuk be. Ezzel szélesebbé tettük a hölgyek megjelenését a tematikus évben. A főhercegnők közül csak Mária Valéria jelenik meg, mert inkább a magyar viszonyokra helyeztük a hangsúlyt, ezen belül is Erzsébet és az udvarhölgyek kapcsolatára.

 

M: Várhatóan melyik tárgy vagy installáció lesz a közönség kedvence?

G.T.: A Titkok, bálok, utazások cím lefedi a bemutatandó tematikát. Királyi bálok és Erzsébet utazásai is megjelennek a tárlaton. Számos olyan titok tárul fel a kiállításon, amelyekről eddig sokan nem is tudtak – naplórészletek, kéziratok szerepelnek a tárlatban. Ezek közül Erzsébet királyné eredeti leveleit kell kiemelni, amit még nem láthatott a nagyközönség

.

M: Ki a várható célközönség?

G.T: Mindenkinek szól a kiállítás. Már készül egy múzeumpedagógiai foglalkoztató gyerekek számára. Szerintem elsősorban hölgyek fognak érdeklődni a brossok és régi, szép ruhák iránt, de bizonyára a férfiak is találnak maguknak érdekességet.

 

M: Milyen programok kapcsolódnak az új kiállításhoz?

G.T.: A szakmai tárlatvezetésen kívül múzeumpedagógiai foglalkozások és egy nyereményjáték. A kiállítás megnyitóján elzárunk az Erzsébet királyné három alkotásai közül egy verset egy utazó páncélszekrénybe. A helyesen tippelő látogatók között három igen értékes ajándékot sorsolunk ki szeptemberben.

 

M: Sűrű napok elé néz a kastély, hiszen a kiállítás megnyitó a Koronázási hétvégére esik, és a Múzeumok Éjszakája is közeledik.

G.T: Egy évben négy tematikus hétvégét tartunk. A mostanin az 1867-es koronázásra emlékezünk, mint minden június elején. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kiállítás megnyitó is ekkorra esik. Mindkét nap megelevenedik a kastély: Ferenc József fogadja Andrássy Gyula gróf külügyminisztert, Erzsébet királyné udvarhölgyeivel teázik a szalonjában és mindeközben a díszteremben élő muzsika szól. Reménykedünk a jó időben, ahogy a Múzeumok Éjszakáján is június 16-án, mikor is egész éjjel várjuk látogatóinkat.

 

Köszönjük!

 

Villangó – Török Ivett

 

Az igazi kulisszatitok - készül a kiállítás:

 

P6070003.JPG

 

P6070002.JPG

 

P6070005.JPG

 

P6070006.JPG

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása