Muzgo

Mi a fény? Mi jut az embernek eszébe legelőször akkor, amikor azt hallja: fény? Világosság, szikrázó napsütés, csillogás? A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum válasza egyértelműen: Fény, szín, mozgás.

Mikor debütálhatna máskor a magyar kinetikus és fényművészet alkotásaiból álló válogatás, ha nem az év leghosszabb, legfényesebb napján, a múzeumok legnagyobb ünnepén? A 2012-es Múzeumok Éjszakáján bemutatott alkotások tényleg nem mindennapiak: fényinstalláció, plexiplasztika, elektromos kép, hologram és még sorolhatnánk. Ne hagyjuk ki az elsötétített teremrészt sem, ahol foszforeszkáló fényben úsznak a műtárgyak.

A kiállítótérbe lépve a tárlat életre kel, a tárgyak mozogni, villogni, csillogni, kattogni, zúgni, vibrálni kezdenek. A magyar nyelvnek szinte az összes hangutánzó szavát idecitálhatnánk, ha megpróbálnánk leírni, amit látunk, hallunk, tapasztalunk. Mindent áthat a dinamizmus: a szobrok megmozdulnak, a fény elhajlik, a geometriai alakzatok megfeszülnek, elgörbülnek. Egy valami állandó csupán, a változás.

Az időszaki tárlat központjában Kepes György festő, fotográfus, művészeti író, valamint az általa megteremtett művészeti irányzat követői, képviselői, többek között Victor Vasarely, Schöffer Miklós és még sokak munkássága áll. A tárlat szeretné megvilágítani az alkotásokon keresztül a művészet és tudomány egymáshoz való viszonyát, kapcsolatát. Minden bizonnyal hiánypótló az itt bemutatott válogatás. Ízelítő egy korszakból, melynek alkotói számára a fény- és mozgáshatások ötvözéséből született művek jelentették a szabadság érzését, a kitörési pontot.

A látogatók ugyan csak a végeredményt látják, de Dohnál Szonja, a kiállítás rendezője arról is mesélt a Muzgonak, milyen falakba ütközött elképzelései megvalósítása során. Először is háromtermesre szerette volna a tárlatot, amely anyagi akadályok miatt nem volt kivitelezhető. Gondot okozott a műtárgyak beszerzése is, ami sokszor azért hiúsult meg, mert a múzeum nem tudta kifizetni a kölcsönzési díjat. A sérülékeny, kényes alkotások szállítása sem volt egyszerű, nagy odafigyelést igényelt. Végül magángyűjtők, művészek és néhány közgyűjtemény segítségével megtelt a kiállítótér.

Az elrendezése átlátható, letisztult, úgy is mondhatjuk, „a kevesebb néha több” elvre épül, így elég hely jut az ismerkedésre, szemlélődésre, befogadásra. A tárgyfeliratok egységesek, minden lényeges információt megadnak, ám az alkotások értelmezése – nagyon helyesen – a látogatóra vár.

Hogyan reagál minderre a nagyérdemű? „Egy hónapja nyitottuk meg a kiállítást, de én úgy látom, az emberek szeretik, vonzó, hogy minden mozgásban van, ezáltal a látogatókat is bevonja kicsit a nézelődésbe, akárcsak azzal, hogy saját magát felfedezi valamelyik tükörben, mondjuk megsokszorozódva”- meséli az eddigi tapasztalatokat a kurátor.  

A mellékelt fotók azt hiszem, magukért beszélnek, november 11-ig mindenkit szeretettel vár a Fény, szín, mozgás. 

Huhák Heléna