Muzgo

Sumonyi Papp Zoltánt köszöntik a PIM-ben

A hetvenéves Sumonyi Papp Zoltán költőt, írót köszöntik vasárnap barátai, ismerősei a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

A rendezvényen levetítik Papp Gábor Zsigmond Apa, hány éves vagy? című portréfilmjét, amelyet Énekelt Biblia címmel koncert követ - tájékoztatta az MTI-t az intézmény.
Fellép Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, Sebestyén Márta, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam.

Sumonyi Zoltán első versei 1962-ben jelentek meg az Élet és Irodalomban, a Kortársban, valamint az Új Írásban. Ezután szerkesztője lett a Tiszta szívvel című egyetemi folyóiratnak. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál, majd tíz éven keresztül a Magyar Rádiónál dolgozott. 1980 és 1987 között az irodalmi osztály szerkesztője, főmunkatársa, 1987 és 2002 között a Rádiószínház, majd 2007-ig a Vallási és Közművelődési Szerkesztőség vezetője volt. 2002-től a Magyar PEN Klub ügyvezető elnökeként tevékenykedett, 2010-től 2011 végéig az irodalmi szervezet elnöke volt.

A részletes program a múzeum honlapján olvasható.

(Forrás: MTI)

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása