Muzgo

Látogatás a Színészmúzeumban - avagy színészvilág a porondon

Február 12-én ünnepelte a Bajor Gizi Színészmúzeum fennállásának 60. évfordulóját. Az épület nagyterme megtelt látogatókkal, még a behordott plusz székek sem segítettek, az érdeklődőknek azonban még az sem szegte kedvét,ha az ajtóban kellett végigállniuk az egy órás műsort. A meghívott vendégek Gosztonyi János színész, rendező, dramaturg,  Pécsi Ildikó, Szirtes Ági és Fullajtár Andrea színésznők voltak, akikkel Gajdó Tamás az OSZMI munkatársa beszélgetett Bajor Giziről, Gobbi Hildáról - a múzeum alapítójáról -  és magáról az épületnek a szerepéről a művészek életében. A program végén mintegy a folytonosságot szimbolizálva a múzeum kulcsai Szirtes Ágitól Hajduk Károlyhoz, a Katona József Színház színészéhez kerültek.

Ez a hideg téli nap több mint egy intézmény-történeti adat. 1951-ben ugyanis ezen a napon, ebben a házban halt meg tragikus módon Bajor Gizi színésznő. A múzeumot pályatársa Gobbi Hilda kezdeményezésére hozták létre 1952-ben.  A villában fellelhető emlékekből, személyes tárgyakból válogatva idézték fel Bajor Gizit, továbbá egy-egy termet a magyar színházi élet két másik kiemelkedő alakjának Jászai Marinak és Márkus Emíliának rendeztek be. Az évek során a kiállítás változott, bővült, gyarapodott - többek között Gobbi Hilda emlékével. 2010-ben  a jobb térkihasználás végett átszervezések voltak az intézményben: a 2002 és 2009 között a földszinten a négy kiváló magyar színésznő tiszteletére berendezett emlékszobák helyére az időszaki kiállítások termei kerültek, az enteriőrök azonban nem tűntek el nyomtalanul, továbbra is megtekinthetők a technika segítségével a múzeum honlapján. Az emeleti termek azonban nem változtak, még mindig a 2002-ben berendezett terek fogadják az érdeklődőket a Kulisszák között címet viselő tárlattal. Itt a színházi alkotófolyamat titkaiba avatják be a látogatót a szereposztástól az előadás utáni ünneplésig, egy terem pedig a magyar tánc történetét igyekszik átfogni.

Amikor először készültem megnézni a múzeum kiállítását az épület felé gyalogolva elgondolkodtam. Hogy lehet egyáltalán bemutatni a színházat egy másik kulturális színtéren, a múzeumban? Mit lehet kiragadni egy színházi darabból, egy alkotási folyamatból, vagy éppen a művészek életéből? Aztán megérkeztem a Stromfeld Aurél utcai épületbe, így hamar megkaptam a válaszaimat. A pénztárnál a barátnőmmel együtt feltett kérdésünkre, mi szerint hol is kezdjük a múzeum megtekintését, azt a választ kaptuk, hogy teljesen mindegy. A kiállítás befogadása után én ezzel nem értek egyet, de erről majd később.
A tárlattal való megismerkedésünk első állomása az emeleti állandó kiállítás volt és erről kívánok most legtöbbet szólni. Én alapvetően a látogatóknak azon csoportjába tartozom, akik kedvelik és igénylik a magyarázó feliratokat. A színházat nagyon szeretem, de történetével, jelentős alakjaival nem vagyok 100%-ig tisztában, és úgy gondoltam ebből bajom a kiállításon nem lehet, tájékoztatnak majd. Ez sajnos nem így történt. Valóban a kulisszák között éreztem magam a tárlat címének megfelelően, csak éppen nem beavatott személyként, hanem véletlenül odatévedt látogatóként jártam ott.
A kiállítás anyaggazdagsága kiemelendő. Portrék, fotók, mellszobrok, híres személyekhez köthető tárgyak mind-mind fellelhetők benne. Hazánk nagy színészei, színésznői, rendezői mosolyognak ránk a falakról, a fényképeken különféle szerepekben láthatók a színpadon vagy éppen a kulisszák mögött készülődve. Láthatunk régi színházi belépőket, jegyeket, szerepkönyveket, színpadi díszletterveket, egyszóval igazán mindent, amit csak kapcsolhatunk a kultúra ezen színteréhez. A vitrinek, a falak színe, az egyik teremben elhelyezett székek, az álló fogasra feltett kalapok vagy éppen egy másikban a gramofon hangulatossá teszik a szobákat, egy kis századeleji érzést csempészve a látogatásba. Ez pedig nem válik a kárára a kiállításnak, ugyanis csak termeiből kilépve esik le többnyire a nézőnek, 1950 utáni tárgyakat, személyeket nem is látott. Én azonban kissé furcsállom ezt a tényt egy 2002-es kiállítás esetében. Miért pont ezt a határvonalat szabták meg? Lehet erre egy magyarázat, hogy addig a korig lehet mindenféle sértődés nélkül megállapítani, hogy kinek a nevét, arcát emelik ki? Én nem hinném, hogy ennek a feltevésnek jogosnak kéne lennie. A kiemelés minden esetben szubjektív, és egyes szemlélők szerint mindig kimaradhat valaki, éppen ezért ugyanúgy meg lehetett volna ejteni ezt például az 1980-as évekkel bezárólag, ha már nem akartak a rendezők nagyon közel menni saját korukhoz.

Visszatérve azoIMG_2258.JPGnban a bemutatott tárgyakhoz, és a berendezett terekhez. A helyszínen én nem érzékeltem azt a koncepciót, amit hazaérve a múzeum honlapján olvashattam, vagyis a színházi alkotófolyamat végigkövetését. Sőt igazat megvallva semmilyen alapelképzelést nem véltem felfedezni, ez pedig kissé zavart. Csupán egyes személyeket, kiemelt színdarabokat láttam, semmi többet, kivéve talán a színházzal foglalkozó egység utolsó előtti termét, ahol a színpadi látványtervekkel, képekkel, valamint a terem végén felállított színpadon egyes híres előadások makettjeivel egy darab színre vitelének technikai megoldásait lehetett nyomon követni.  Ami pedig már csak hab volt a tortán, az a magyar tánc történetét bemutató 1 terem. Amit egyrészt kevésnek is érzek, továbbá az egy szem magyarázó felirat áthelyezésével meg lehetett volna könnyíteni a látogató dolgát, tájékoztatva, hogy véget ért a színházi áttekintés, és most a táncé lesz a főszerep, tehát ne érjék meglepetésként a kitett balettcipők és a padlóra felfestett alapállások (amiket egyébként nagyon szellemes ötletnek tartok!).

Természetesen a kiállításon fellelhetők egyéb frappáns elemek is, amik a bemutatott sokszínű tárgyi világgal együtt emlékezetessé teszik a tárlatot. Egyik személyes kedvencem az első két teremben hallható pletyka. Már a bejáratnál felhívják rá a figyelmet és ez kiváló eszköz arra, hogy a látogató figyelmét még jobban felkeltsék - kellően halk ugyanis a hang ahhoz, hogy csak 3-4. alkalommal értsük meg a teljes szöveget.

Az állandó kiállítás része még a földszinten található Bajor Gizi emlékszoba festményekkel, emléktárgyakkal, valamint egy hozzá kapcsolódó folyosó, mely leginkább egy kávéházat idéz. A teremben három képernyő képviseli a technikát - egyiken a múzeum alapításáról mesélnek a résztvevők, a másik kIMG_2306.JPGettőn fotók láthatók. Az elhelyezett asztalokon képes albumok elevenítik fel Bajor Gizi életét, munkásságát, színésznői nagyságát, valamint rövid megemlékezések hallgathatók meg a művésznőről pályatársaitól. Ebben a térben olvasható az egyetlen áttekintő felirat, mely elmondja a múzeum történetét, éppen ezért személy szerint én ezt helyezném először a látogató szeme elé, hogy informáljam, hol is van és miért is fontos ez a helyszín. Az emlékszoba és a folyosó kialakítása hagy némi kivetni valót maga után, ugyanis az időszaki kiállítás egyik terméből érhetőek el, ami zavaró. Összegezve tehát, nem gondolnám, hogy mindegy, hol kezdjük az állandó kiállítás megtekintését, mert bár különállónak tekinthető az emlékszoba és a  Kulisszák között, áttekintő szöveg csak az előbbi esetében olvasható, egy felvezető szövegre pedig véleményem szerint mindenféleképpen szükség van.

Ha már a 60. születésnap eseményeinek felidézésével kezdtem a cikket, ezzel is szeretném lezárni a gondolatsort. Gajdó Tamás feltette a kérdést a megjelent színészeknek, mit is jelent nekik, társaiknak ez a múzeum. Ők többnyire az emlékezés helyét jelölték meg benne, ahova néha jó betérni, felidézni a nagy elődöket. És miért látogasson el ide az átlag érdeklődő? Számukra mit nyújt a kiállítás? Szemelvényeket a magyar színház, színjátszás történetéből. Nagy egyéniségeket, kiváló művészeket. A látogatás úgy lesz azonban teljes értékű, ha az adott néző rendelkezik némi speciális háttérismerettel, a kiállítást így tudja csak teljes mértékben élvezni.

A most bemutatott állandó kiállítás mellett természetesen állandóan frissül az intézmény időszaki kiállításainak kínálata. Jelenleg a Básti - Csákányi - Két név - négy színész, a 20 éves a Kolibri Színház, és a Moholy Nagy Művészeti Egyetem Média design szakos hallgatóinak “Ki látta Bajor Gizit?” című tárlata tekinthető meg. További információk itt olvashatók.

Légrády Eszter

-->
Vissza a lap tetejére