Muzgo

Joey vagyok. Színész vagyok és fogalmam sincs a dinoszauruszokról.

A ’90-es évek egyik legnépszerűbb sorozatában ugyan hol dolgozna az egyik főszereplő, ha nem múzeumban? Paleontológus (akinek a csekk-könyvén egy dinó van) egy irodai alkalmazottal, egy főszakáccsal, egy színésszel, egy masszőr-énekesnővel, illetve egy divatáruházi beszerzővel az oldalán. Ugye kapizsgáljátok?

A New York-i Természettudományi Múzeum az Emmy- és Golden Globe-díjas Jóbarátok több epizódjában is feltűnik. Ross (David Schwimmer) munkahelye a 4. évad 11. részében az egyik cselekményszál fő helyszíneként jelenik meg. Tárlatvezetők, tudósok, ajándékboltosok: íme, a megfordíthatatlan, múzeumi tápláléklánc.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy Joey (Matt LeBlanc) hogyan alkotja újra a dinoszauruszokról való ismereteinket (a Tyrannosaurus rex a Jurassic Parkban élt), megkerülhetetlen a szituáció megértéséhez, hogy felelevenítsük, az amerikai múzeumokban dolgozók miben különböznek a hazaiaktól (azon felül, hogy a mieinket jobban megfizetik). A muzeológust bemutató cikkünkben már utaltunk rá, hogy az USA-ban az egyes funkciókat szétválasztották, így egy ember végzi a közművelődési, egy másik a gyűjteményi és egy harmadik a tudományos munkát. Utóbbiak, azaz a tudósok táborát erősíti Ross Geller, aki ezúttal Joey-t is álláshoz juttatja: tárlatvezető lesz a múzeumban. Minden mesésen indul, csak az iskoláscsoportban ne lenne az a mindent tudó kissrác… Persze a múzeumi szakma új csillaga egyből feltalálja magát: „Csss! Ez egy múzeum, itt nem beszélsz!” (Haladó szellemű múzeumpedagógusaink ezen a ponton vernék a fejüket a falba.)

A múzeumi hierarchiával hamar szembesülhetünk: a fehér köpenyes tudósok sosem vegyülnek a kék zakós tárlatvezetőkkel, utóbbiak számára pedig derogálna egy asztalhoz ülni az ajándékboltosokkal. Hogy miért is? Azért mert ez nem egy tökéletes világ, ez egy múzeum! Mivel Ross sem hajlandó Joey-val ebédelni, adott a feszültség. De persze egy íratlan szokásjog nem rondíthat bele az országos cimboraságba. Arról nem is beszélve, hogy nem olyan elveszett hely a kiállítások fellegvára, hogy ne lehetne megjavítani…

Ross maga oldja meg a helyzetet, közben pedig nem akármilyen életbölcsességekkel halmoz el minket: azt mondja, a természettudományi múzeumban vannak, mégis természetellenesen osztódnak fel kisebb-nagyobb csoportokra. Elbújnak a ruháik mögé, pedig az ember a fontos, nem a ruha. Lehetne-e szebb konklúziót mondani? Még szép, de azt most nem mesélem el, hogy jönnek ide a lopott körték, a műmellek és hogy miért kell tizenhétszer lekapcsolni a villanyt…

a Tyrannosaurus rex a Jurassic Parkban élt

Inkább evezzünk át a „szakmai” észrevételekhez. Joey megkérdőjelezhetetlen múzeumpedagógusi vénájára már céloztunk, de azt is el kell mondanunk, hogy a tárlat, amit látunk, az rendezett, tiszta, ízléses. Az lenyűgöző csontvázak üvegbúra mögött – remélhetőleg klimatizált térben – helyezkednek el. Ami még ennél is pozitívabb: Ross a gyerekek látogatása alatt az egyik őshüllő körül serénykedik (nem port töröl, nem is törölhet, hisz ő a „tudós”), tehát a kiállítás életét a megnyitás után is figyelemmel kísérli, ellenőrzi, felügyeli. Ez az, amiről sajnos sokszor elfelejtkeznek az illetékesek, pedig a feladatok és a felelősség sosem ér véget. A kiállítás lebontásával sem, csak akkor már egy másik színtérre tevődik át. Mindebből látszik, hogy Ross – akit sokan kedvelnek, sokan nem – számunkra egy szerethető figura, aki a maga esetlenségével, de jó nagy adag hivatástudattal végzi munkáját, dinoszauruszok iránti rajongásának olykor a legalkalmatlanabb helyzetekben is szükségét érzi hangot adni, így pár randevú ugyan balul sül el, de mindenesetre a természettudományi múzeum őshüllőiről megállapíthatjuk, jó kezekben vannak.

IMBD

Huhák Heléna

-->
Vissza a lap tetejére