Muzgo

Megemlékezés a Terror Házában

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából országszerte megemlékezéseket tartanak a nap folyamán. A hivatalos állami főhajtás helyszíne pedig a Terror Háza Múzeum, mely idén ünnepli 10 éves fennállását. Az Andrássy út 60. szám alatt lévő épületnél több programot is szerveznek. A rendezvények egyikén beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, az intézmény főigazgatója és Balás-Piri László, a múzeumot fenntartó Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár rendhagyó tárlatvezetést tart majd külföldi újságíróknak az intézményben. 
A múzeumba, melynek épülete egykor az Államvédelmi Hatóság székhelyéül szolgált, egész nap ingyenes a belépés, előtte pedig 10-től 18 óráig lehet mécseseket gyújtani. A megemlékezésen zenészek is részt vesznek, a nap folyamán a tárlatvezetéseken pedig színészek mesélnek személyes élményeikről.

(Forrás: MTI)

-->
Vissza a lap tetejére