Muzgo

Díjeső

Augusztus 20-a alkalmával nemcsak Szent Istvánra és az országalapításra tekintünk, hanem a közvetlen múltunkra, sőt jelenünkre is. Megemlékezünk és jutalmazunk is, jelen esetben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár tették meg ezt augusztus 16-án, a Néprajzi Múzeumban, amikor a nemzeti ünnep alkalmából közművelődési és közgyűjteményi díjakat adtak át.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint jelentős hagyományátörökítő és értékmentő tevékenységéért a Népművészet Mestere Díjban részesült:

Életfa díjat kapott a népművészet megőrzése és átörökítése érdekében végzett munkájáért:

Kiemelkedő egyéni teljesítménye elismeréseként a Népművészet Ifjú Mestere Díjat vehette át:

Bessenyei György-díjat adományoztak a következő, kiemelkedő közművelődési tevékenységet folytató népművelőknek:

A korszerű művelődést és a művészi ízlés fejlesztését szolgáló szakemberek közül Wlassits Gyula-díjban részesült:

A Csángó Kultúráért Díjat a csángó magyarok érdekében tett erőfeszítéseiért Albert István, az Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes vezetője kapta.

Móra Ferenc-díjat vehetett át öt kiemelkedő teljesítményt nyújtó muzeológus:

Pauler Gyula-díjban részesültek a következő, jelentős szakmai munkát végző levéltárosok:

Tudományos munkájuk elismerésére Széchényi Ferenc-díjjal tüntették ki a következő közgyűjteményi szakembereket:

A könyvtárosi munka legmagasabb rangú elismerésében, Szinnyei József-díjban részesültek a következő szakemberek:

Gratulálunk!


(Forrás: MTI)

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása