Muzgo

Romkocsmák 3: Garzon

logo2.gifAz eddigiektől eltér, ugyanis nem a gyűjtőszenvedély szólalt meg benne és nem is a rendezetlenség kellemes érzése járja át. Egy nagyon is jól megkonstruált, pontos vonalakkal megrajzolt, az anyagokkal szemtelenül jól játszó helyiség, ami egy valami miatt mégis helyet kapott itt nálunk. Két olyan nosztalgikus, sőt már majdnem tökéletesen korhű elem van benne, ami mellett nem mehettünk el szó nélkül romkocsmás sorozatunkban. Íme tehát a Garzon Café a Muzgo szemüvegén keresztül.

Még jóval a nyári meleg előtt beszélgettünk a hely tulajdonosával, Hidas Dáviddal, akinek elmondása szerint jelentős tervezői munka előzte meg a most látható eredményt, ami még mindig változik. Az indulás előtt négy hónapot időzött tapétaboltokban, válogatva a színeket. Egy tervezőpárost is megbízott a kivitelezéssel, a korszakokat, stílusokat összemosva teremtették meg a hely hangulatát. Érdekes összhatást képez a század eleji thonet szék meg a 1960-70-es évek műanyag-neon korszakából visszaköszönő bárpult. Az egész együtt azonban mégis elegáns egy kis exklúzív felhanggal. Az egész egyveleg célja, hogy egy olyan helyet alakítsanak ki, “ahol te is jól érzed magad meg én is jól érzem magam”, nem kell egyenes háttal ülni, de mégsem lógnak ki a szögek a székekből.

A hely akkor nyitott, amikor a retrónak volt felfutása, ennek nyomai és hangulatai vonulnak végig a berendezésen
is. A trend talán változott, a hely azonban maradt, de azt egyáltalán nem lehet mondani, hogy túlhaladott lenne a berendezés, éppen amiatt a kettősség miatt, amit az imént említettem. Egy kis luxus a romkocsmában.
Először a név született meg (valami egyszerű, megjegyezhető, kétszótagosat kerestek, amit aztán ki is használnak - facebook kommunikációjukban megjelenő “Lakótársak” megszólítás), aztán jött a berendezés, a helynek azonban volt egy olyan adottsága, amit kihasználtak.

A helyiségben eredetileg egy bolt volt és egy hentesüzlet. Ez utóbbinak volt csempézett a fala, ami megihlette a mostani tulajdonosokat, és bár az eredeti csempét leverték, így született meg a konyha ötlete, ami aztán egy különálló sarkot kapott. Dávid elmondása szerint nagyon megosztó ez a rész, valakinek nagyon tetszik valakinek pedig nagyon nem, de szerencsére azért többségében szeretik az emberek - nekünk is a szívünkbe lopta magát.
A másik olyan részlet, amit mindenféleképpen kiemelnék a hellyel kapcsolatban az az olvasósarok, ahol kis polcra ki vannak téve könyvek, és a kényelmes fotelokban italunkat iszogatva még olvasgathatunk is, ha éppen nincs kedvünk beszélgetni. Az itteni karosszékek nekem személyesen nagy kedvenceim, ugyanis pont ilyen típusban ücsörögtem én is nagymamámnál gyerekkoromban. Nemhiába, a retró jellemzői közé tartozik a nosztalgikus érzés megteremtése. Ez a két elem, a konyha és a karosszék fogott meg annyira az első találkozásunkkor, hogy tudtam, romkocsmás sorozatunk egyik darabja lesz a Garzon Café a Wesselényi utcában.

A tárgyakról se feledkezzünk azonban meg - a Vatera, piac, vidék (Pápa, Devecser) voltak a helyek, ahonnan beszerezték őket. A bútorok nagy részét van internetről vásárolták, az egyéb tárgyak vannak inkább outdoor helyszínekről, és persze akadnak olyan dolgok, amiket otthonról hoztak. Vannak itt is, mint általában a romkocsmákban régi rádiók, cégérek, enteriőrdarabbá alakított korábbi használati tárgyak. Volt olyan, amikor ajánlottak pénzt egy-egy darabért, de itt két lehetőség van - vagy eladó és akkor lehet tárgyalni, vagy nem eladó és akkor mindegy mennyi az összeg. Nemcsak vásárolni akartak azonban innen, volt aki behozott tárgyat - újságolvasót, rádiót.
Most mi a legkedvesebb tárgya beszélgető partnerünknek? Egy 1910-es évekbeli remekmű, a pult felett látható Johnny Walker figura, ami még Dávid nagypapájáé volt.
Mi az érdekes a helyben muzeológiai szempontból? A konyhát és az olvasó-sarkot enteriőrnek - ez lehetne a rövid és velős lényeg múzeumi szemüvegen keresztül. Aki még nem láttam, az mindenféleképpen nézzen el valamikor a Garzon Caféba, megéri!

DSC_7908_resize.jpg

Képek forrása itt és itt

Légrády Eszter

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása