Muzgo

80 éve Jamboree volt Gödöllőn

Másolat - IMG_8766.JPG1933-ban a cserkészek világtalálkozójának, a jamboree-nak a főváros vonzáskörzetébe tartozó Gödöllő adott otthont. A 80 éves évforduló kapcsán megrendezett kiállítás megnyitója még a szervezőknek is okozott meglepetéseket: a közönség soraiból három öregcserkész is jelentkezett, hogy ők részt vettek a IV. világtalálkozón.

Ezen a meleg tavaszi szombaton szép számmal gyűltünk össze a gödöllői Királyi Váró előtt, ami a Hetedhét országból - Emlékkiállítás a Jamboree 80. évfordulója alkamából című tárlat helyszínét adta. Többen szkeptikus kíváncsisággal léptek be a nem olyan régen felújított, 1882-ben épült, királyi pompát árasztó épületbe, ahol a természetet szerető cserkészemlékek elevenedtek meg. Hogyan lesz összeegyeztethető mindez? Egy laikus számára is feltűnt, hogy a markáns épületbelső, a különböző színű drapériával bevont falak igencsak megnehezítették a kiállításrendezők dolgát, mégis a tábori enteriőr teljesen természeten viselkedik a "királyi váróban".

Másolat - IMG_8760.JPG

A megnyitó ünnepségen a cserkészek sorfalával szegélyezett pódiumon köszöntötte a megjelenteket Gémesi György, Gödöllő városának polgármestere. Tiszteletét fejezte ki a korabeli cserkészeknek, akik modern kommunikációs eszközök hiányában, ilyen nagyszámú (majd 26 000 fős) tábort tudtak megszervezni és lebonyolítani. Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség elnöke megköszönte a Gödöllői Városi Múzeumnak a most megnyíló kiállítást, ami a mai cserkészeknek példaértékű. Kiemelte, hogy az idősebb cserkészek áltatatos munkája nélkül, amivel az évek során összegyűjtötték ezeket a relikviákat, nem is jöhetett volna létre ez a tárlat. A Magyar Cserkészszövetség fennállásának 100. évfordulóját ünneplik az idén, amiről egy nagy táborral is megemlékeznek Ócsán. A nyári tábor egyik kiemelt programja lesz ennek a kiállításnak a megtekintése.

Másolat - IMG_8817.JPG

Szakály Sándor történész a jamboree korszakának hangulatába kalauzolta el a közönséget. Megnyitó beszédében annak a jelentőségét hangsúlyozta, hogy az I. világháborúban vesztes és utána megcsonkított országnak milyen nagy lehetőséget jelentett egy cserkész világtalálkozó megszervezése. A fiatalok felülemelkedtek a politikán és hatalmi viszályokon, őszinte barátsággal tudták fogadni más nációk képviselőit.

Másolat - IMG_8779.JPG

Gaálné Merva Mária, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója megköszönte a kiállítást rendező muzeológusoknak, Czeglédi Noéminek és Fábián Balázsnak a munkáját. A tárlaton bemutatott tárgyak közül kiemelte gróf Teleki Pál tábori ágyát, amit a megnyitón is jelenlévő unokájának, gróf Teleki Gézának köszönhetően kerülhetett a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményébe. A kiállításhoz egy CD-kiadvány készült, ami tartalmazza az 1933-as tábor térképét a korabeli fényképanyaggal együtt.

Másolat - IMG_8842.JPG

Másolat - IMG_8840.JPGA megnyitó ünnepséget Rónai Lajos tárogatón eljátszott Cserkészinduló zárta, amit minden lelkében cserkész résztvevő feltett kézzel énekelt. A 80 évvel ezelőtti esemény résztvevőit sikerült összetoborozni egy fényképre, így ismerhettem meg Nyemecz Pált, aki 97 évesen, Tóth Ferencné Szabó Mártát, aki 94 évesen és Lévai Mihályt, aki 89 évesen látogatott el a kiállítás megnyitójára. Velük elevenedett meg a Jamboree története.

Másolat - IMG_8855_2.JPG

Villangó-Török Ivett

 

A kiállítás megtekinthető 2013. december 31-ig, szerdától vasárnap 10-16 óráig.
Kurátorai: Czeglédi Noémi és Fábián Balázs
A kiállítást rendezte: Fábián Balázs, Guba László, Seres Imre

-->
Vissza a lap tetejére