Muzgo

Ki ne hallott volna már az elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáróról, a Titanicról, mely első útja során, 1912. április 14-én jéghegynek ütközött és néhány óra elteltével elnyelte az Atlanti-óceán? A téma most különösen aktuális, hiszen idén száz éve, hogy a luxusgőzös elsüllyedt. Ahogyan arról már korábban olvashattatok az oldalon, az évforduló alkalmából számos külföldi múzeum kiállítással emlékezik a tragédiára és áldozataira. Nálunk Titanic 100 címmel a budapesti Közlekedési Múzeumban nyílt időszaki kiállítás április 13-án. Kiállítótér rovatunkban ezúttal erről esik szó.

Tombol a Titanic-láz, a televízióban a közelmúltban egymást váltották a hajóról készült dokumentum- és mozifilmek, sorra jelennek meg a tragédiával foglakozó könyvek, természetesen a múzeumi világot sem hagyta érintetlenül a téma. Kíváncsian vártam, hogy a Közlekedési Múzeum mivel rukkol elő.

Bizonyára sokan látták és emlékeznek még arra a Titanic kiállításra, amely nálunk a Millenárison volt látható 2007 szeptembere és 2008 februárja között, és ami tárgyai és számos ötlete révén nagy sikert aratott a látogatók körében (pl. a belépőjegyként funkcionáló hajójegy, rajta egy utas nevével, akiről a kiállítás végén kiderült, túlélte-e a katasztrófát vagy sem). Fölösleges azonban az akkori tárlatot összehasonlítani a Közlekedési Múzeum mostani időszakos kiállításával. Ez utóbbi ugyanis kevésbé az érzelmekre ható, inkább ismeretterjesztéssel, különösen a mentéssel és annak körülményeivel, a tragédia utáni kultusszal foglalkozó kiállítás.

A kiállítótér tulajdonképpen egyetlen nagy teremből áll, bár a látogató már a terem előtt, az állandó kiállítás vasúttörténettel foglalkozó részében „találkozhat” a Titanic-kal. Ugyanis, némileg talán furcsa módon, a mozdonyok között kapott helyet a Titanic egyik mentőcsónakjának másolata, a háttérben egy jéghegyet ábrázoló paravánnal. Ennek segítségével vehettek részt a sajtó képviselői április 18-án egy „mentési gyakorlaton”, ugyanazon a napon, amikor száz évvel korábban a Titanic túlélőit kimentő hajó, a Carpathia New Yorkba érkezett. Sajnos a látogatókra ilyesfajta interaktivitás nem vár, de sebaj, nézzük meg, mi van a teremben!

Magát a kiállítóteret a kiállításrendezők úgy próbálták kialakítani, hogy a látogatóban azt az érzetet keltse, mintha a hajó sétafedélzetén lenne. A hosszúkás teremben néhány nyugágyat helyeztek el, a falak és álajtók az egykori díszítést idézik. Érdekesség, hogy ezek egy Titanicról szóló, 2011-ben Magyarországon forgatott televíziós sorozat díszletei és kellékei voltak, melyek a Stern Stúdió és a Mid Atlantic Films jóvoltából kerültek most a kiállításra.

A terembe lépve nem egészen egyértelmű, hogy merre kéne kezdeni a megtekintést. Bal kéz felé egy enteriőrt láthatunk: a rádiósfülkét, benne a rádiós tiszttel. Előttünk a hajó összecsukható mentőcsónakjának replikája található (szintén a filmesektől kölcsönözve). A szokásos menetiránnyal ellentétben érdemes jobbra indulnunk, így időrendben olvashatjuk a magyarázó szövegeket a hajó megépítésének körülményeiről, útnak indulásáról és az utazásról, a tragédia éjszakájáról és a mentésről, az áldozatokról és túlélőkről, a tragédiát övező kultuszról és a jelenről, a hajóroncs feltérképezésének modern lehetőségeiről.

A tárgyak azonban nem követik ilyen logikus sorrendben egymást, néhány vitrinben a tárgyi anyag különös keveréke várja a látogatót. Közel 130 olyan eredeti, jórészt magyar gyűjtőktől származó tárgy és dokumentum került itt kiállításra, amelynek nagy részét korábban még nem láthatta a közönség. Kevés olyan tárgyat láthatunk, ami a Titanic roncsáról származik, hiszen ezek nagy része most az amerikai és brit múzeumok kiállításain szerepel. Néhány tárgy olyan híres utasé volt, mint John Jacob Astor, az amerikai multimilliomos mágnás, aki életét vesztette a katasztrófa során. De láthatunk harmadosztályon utazók életét felidéző tárgyakat is.

Mivel kevés az eredetileg a Titanicról származó tárgy, a hajó egykori pompáját sokkal inkább az olyan tárgyak szemléltetik, amelyek végül nem kerültek a gőzösre (pl. porcelán étkészletek), valamint azok, amelyek a Titanic testvérhajóiról, az Olympicról és a Britannicról származnak.

Láthatunk emellett maketteket, megmentett utasok köszönőleveleit, illetve a tragédia emlékét őrző relikviákat (pl. emléktányérokat és poharakat) és mindennapi használati tárgyakat (csokoládésdoboz, cukorkapapír a Titanic képével). Olyan faládikák is szerepelnek a kiállításon, amelyeket nem sokkal katasztrófa után a Titanic uszadékfáiból készítettek, majd elárvereztek az áldozatok megsegítésének javára. Ugyancsak ezt a célt szolgálták a különböző jótékonysági koncertek és sportmérkőzések, amelyeknek az emlékei szintén helyet kaptak a tárlaton.

A túlélőket kimentő hajó, a Carpathia tárgyai közül is sokat megtekinthetünk. Külön vitrin foglalkozik Dr. Lengyel Árpáddal, a Carpathián dolgozó hajóorvossal, aki a túlélők mentését irányította. Az ő életútját mutatja be a számos orvosi eszköz, kitüntetés, irat és fénykép, bár egyes tárgyak, például a katonai dögcédula és a BESZKÁRT utazási igazolványok szerepeltetése számomra kicsit ide nem illő volt a téma szempontjából. Itt látható az a könyv is, amit Lengyel Árpád unokája írt a százéves évfordulóra és ami a múzeum boltjában meg is vásárolható (Völgyi Péterné Dr. Reich Márta: A Titanic árnyékában. Egy magyar orvos élete).

A tárgyak megvilágításának mértéke megfelelő és egyben kíméletes is. Napos időben azonban kellemetlen a kintről bevilágító napfény okozta szembefény, ami miatt a kiállítótér jobb kéz felé eső része sötétebb a kelleténél.
A kiállítás nem csupán a látogató szemére, hanem a fülére is hat. A zeneszót – mely a hajón a végsőkig játszó zenészeket idézi föl – időnként hajókürt és a víz zúgásának hangja szakítja meg, amely az embert a száz évvel korábban lezajló eseményekre emlékezteti.

A kiállítás arra is kitér, mi igaz azokból a legendákból, amik elsüllyedése óta övezik a katasztrófát. Azt is megtudhatjuk, hogy milyen következményei voltak a Titanic katasztrófájának (pl. azóta kötelező ellátni a hajókat megfelelő mennyiségű mentőcsónakkal, nyílt vízen tilos a tűzijáték stb.) A tragédiát övező kultuszról is képet kaphatunk: számos Titanicról készült film, musical, zenés mű plakátját láthatjuk a teremben lévő oszlopokon.

A kiállítás megtekintése után maradt egy kis hiányérzet bennem. Sok helyen nem szerepelt kiírva az, hogy mit is lát a látogató, vagy ha igen, nem volt egyértelmű, hogy adott tárgynak mi volt a jelentősége, vagy miért került éppen arra az adott helyre (pl. egy 1890-es, olvasó nőt ábrázoló kőnyomat, aminek szerepét nem sikerült megfejtenem). A magyarázó szövegek mindenhol, sok helyen a tárgyfeliratok is csak magyarul szerepeltek, ami nem kedvez a külföldi látogatóknak. Mindezek ellenére összességében egy minden korosztály számára élvezhető, számos érdekességgel megfűszerezett, tárgygazdag kiállításra számíthat az, aki most ellátogat a Közlekedési Múzeumba.

A kiállítás július 15-ig tekinthető meg.

Fazekas Eszter