Carsten Höller egy német kortárs művész, aki 2006-ban a Test Site nevű instalációjának keretben egy fémhengerekből összerakott csúszdát épített a Tate Modern halljában. Kicsit szürreális látni, hogy az emberek öltönyben, kosztümben másznak be a fémcsőbe és egyik pillanatról a másikra vedlenek vissza gyerekké. Carsten mégiscsak megadja a módját, mert nem üvegszálas műanyagból készült a csúszda, hanem mégiscsak fém, na. 2011-ben a New York-i New Museum adott otthont az installációnak, ahol az alábbi videó is készült.
A kód: Bethlen 1613 címmel november 12-én megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum Bethlen Gáborra emlékező időszaki kiállítása. „Ó vajha, avagy ne született, avagy örökké élt volna!” -Bethlen halálát követően így emlékezett a fejedelemről önéletírásában Kemény János. Évszázadok óta kutatják, vajon ki- s miféle lehetett az a nagyméltóságú ember, akiről ilyen kettős vélemény alakult ki uralkodásának idejében.
A Magyar Nemzeti Múzeum design pályázatot hirdet logójának és kisarculatának megtervezésére. A nyertes pályamunka készítője a grafikák felhasználásra alkalmas formájának átadása után bruttó 250 000 Ft díjban részesül, s az intézmény által szervezett sajtótájékoztatón bemutatásra kerül. A pályázat benyújtási határideje: 2013. november. 30.
A Mozaik Kávéház július 23-tól augusztus végéig a Közelebb című fotókiállításnak ad helyet. Ez a kiemelkedő művészeti és társadalmi összefogás a Magyar Rett Szindróma Alapítvány kezdeményezésére, Balla Vivien divatfotós és csapata segítségével jött létre. Az alapítvány célja az volt, hogy a kiállítással és az azt követő aukcióval a kevéssé ismert genetikai betegségnek és az abban szenvedő gyerekeknek egy kis figyelmet és támogatást nyerjen.
A társulás eredménye egy megható és igazán gyönyörű fotósorozat lett. A modellek maguk a beteg kislányok voltak és felkért ismert színészek (Kulka János, Kecskés Karina, Scherer Péter, Hegyi Barbara, Nagy Sándor, Gallusz Nikolett, László Zsolt, Margitai Ági, Jordán Tamás, Puskás Peti). Maga a Vivien úgy nyilatkozott a fotózásról: “Csodálatos, de egyben rendkívül nehéz munka volt. Érzelmileg is nagyon megviselt mindenkit. De ugyanakkor jó volt látni, ahogy a szülők feltöltődtek ettől a szituációtól. Minden tiszteletem a sérült gyermekek szüleié.”
A fotósorozat tíz darab fekete-fehér képből áll, melyek mindegyikéből csak egyetlen számozott példány készült. Augusztusban a kiállítás befejeztével ezek kerülnek kalapács alá az Átrium Filmszínházban. A fotókból nagy valószínűséggel képeslap reprodukciók is készülnek majd, így bárki csak egy kis összeg ráfordításával segíteni tud a gyerekeknek és családjuknak.
Mi az a felhő? Ennek a kérdésnek a tudományos magyarázatát bárki megtalálhatja az interneten, valami olyan definícióval, hogy a felhő a légkörben lebegő apró vízcseppek vagy jégkristályok halmaza. A szimbolikus értelme persze már sokkal kiterjedtebb. Valakinek a boldogságot, az álmokat és a vágyakat, másoknak a problémákat jelenti. Hogy mit jelent a művészeknek? Mostanában több kiállítás is ezt boncolgatta. Külföldi példaként említhetjük a Leopold Múzeum Clouds tárlatát, hazainak pedig a Dovin Galéria My little cloud című kiállítását.
Ki ne tudná rávágni gondolkodás nélkül, hogy kik azok a szamurájok? A gésákra is jön egy elhamarkodott válasz, mert hajlamosak vagyunk összemosni őket az egyszerű kurtizánokkal, holott, mint két csillag. Viszont ha el kellene mesélni, hogyan élnek, vagy egyáltalán miből élnek, hebegve-habogva keresgélnénk agyunk rejtett zugaiban, amelyeket főleg filmekből tankoltunk tele. A japán társadalom eme két csoportja mindenki számára ismert és kedvelt Anjin-san kalandjaitól Chiyot, a kék szemű gésa megpróbáltatásáiig.
Pénteken nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum új időszaki kiállítása, a Szamurájok és gésák. Ráadásul kicsiknek és nagyoknak egyaránt hasznos és kellemes kikapcsolódást rejt az Andrássy úti villa emelete.
Képes-e a kultúra begyógyítani a sebeket, vagy csak szépségtapaszt ragaszt rájuk, rábízva mindent az idő múlására? Ez az a dilemma, amely végigkísérte a dachaui művésztelep egész háború utáni utóéletét, és beárnyékolta egyben azt – végtelen igazságtalansággal –, ami száz év alatt azon a békés, festői bajor tájon történt. Dachauról ma nem a művésztelep jut az eszünkbe, hanem a hírhedt koncentrációs tábor, amelyet az SS 1933 márciusában elsőként hozott létre, és ahol a zsidók és az ellenállók közül 1945-ig 32 ezer ember pusztult el. Ezzel a tudathasadásos képpel védhetetlenül szembesülnek a város kulturális életének vezetői, különösen külföldi rendezvényeik során. Így volt ez a kortárs dachaui művészek szentendrei bemutatkozásán is, 2010 november–decemberében. Bármilyen empátiával viseltetünk múltbeli és mai művészeik iránt, a dachaui művésztelep történetét – éppen egy Szentendrén elhangzott beszédet idézve – „felülírta a történelem”.
A művészetre sok fajta pozitív jelzőt szoktunk használni, például szép, csodás, elbűvölő, de a finom és az ízletes eddig nem tartozott közéjük. Most a san franciscoi Modern Művészeti Múzeum Kávézója ezt is elérte. A múzeum műtrágyai ihlették ugyanis a cukrászokat, hogy valami lenyűgözően csodálatosat, finomat és a múzeum művészeti profiljához illőt alkossanak.
Lejártak azok az idők, amikor egy sonkás szendvics, ropi vagy rövid kávé elég volt a vendégeknek. Újítani kell és ebben Amerika élen jár. Rengeteg tévéműsor ma már nem csupán arról szól, mit főzzünk vagy süssünk, hanem, hogy hogyan tegyük ezt stílusosan. Caitlin Freeman a san franciscoi Művészeti Múzeum Kávézójának cukrásza munkatársaival minden nap arra törekszik, hogy a múzeum modern kollekciójához passzoló menüt állítson össze. Van John Zurier fagylalt, Cindy Sherman koktél, és Modigliani desszert.
Az ötlet briliáns, hiszen ha már vannak szülinapi és évfordulós formatorták, miért ne lehetne ezt a művészet népszerűsítésére is felhasználni. Tökéletes módszer ez a csak egy kávéra betérő turistának a becsalogatására a művészeti gyűjteménybe. Aki jól tud sütni, annak itt az új kihívás, megcsinálni az első Anna Margit, vagy Keserű Ilona desszertet.
A csillagászati szakterminus nyári napfordulónak nevezi az év azon napját, amikor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. Az évszázadok óta ünnepelt jelenség a kereszténység felvétele után átalakult és ezeknek az elemeknek a keveredésével jöttek létre a Szent Iván-napi népszokásaink. A Múzeumok Éjszakája a legrövidebb éjszaka misztikumát ragadja meg, amelyet Budapesten tizenegyedik, vidéken kilencedik alkalommal rendeznek meg június 22-én.
Több mint 30 éve nem láthatta a közönség a 18-19. századi magyar festészet magángyűjteményekből összeálló látképét. A KOGART kezdeményezésére most közel 50 magyar műgyűjtő szalonjából került a Nemzeti Múzeumba az a gazdag anyag, amely 200 év magyar történelmét, ideáljait és eszméit idézi fel - a korszak 65 kiemelkedő művészének mintegy 130 alkotásával.