Muzgo

Kakasszó, a frissen nyírt fű illata és a lábasba ültetett piros muskátlik látványa: ebből még nem derül ki, hogy az ország hat skanzenje közül hol járunk éppen. Ám ha kicsit körbenézünk, és észrevesszük, hogy tulajdonképpen a falumúzeum egy másik falu kellős közepén fekszik, akkor kétség sem férhet hozzá: Szennára érkeztünk. Ha vasárnap kerekedünk útra, akár még a déli misére igyekvő helybéliekkel is összefuthatunk.

A szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény temploma és parókiája itt áll idestova több mint kétszáz éve. Az 1785-ben emelt, fadíszítéseiről nevezetes épületet sugaras elrendezésben veszi körül az öt porta, melynek talpas-favázas lakóházait 1975-től telepítették ide Belső-Somogy különböző részeiről. Érdekesség, hogy a befogadó település, Szenna is büszkélkedhet a népi építészet hasonló remekeivel. A portákhoz tartozik gazdasági épület, gépszín, ól, présház, pince, kert és persze liba, kakas, kecske is, szóval minden, ami autentikussá tesz egy falumúzeumot. A látogatói igényekhez igazodva persze a szuveníres és könyves bolt sem hiányozhat, az egységes arculatra pedig a mosdóban is adtak: a fiúknak az ajtón fityegő kakas, a lányoknak a tyúkanyó jelzi a helyes utat.
Ha az időjárás kedvez, el lehet tölteni itt egy-két kellemes órát, a skanzen területe gondozott, harapni lehet a hamisíthatatlan vidéki levegőt. Az iskolások számára pedig különféle, a népi lakáskultúrát és hagyományokat körbejáró,  múzeumpedagógiai foglalkozásokat kínálnak.

Eddigi, skanzeni élményeim alapján tudtam, egy valamitől nem kell tartanom: attól, hogy befogadhatatlan mennyiségű információt zúdítanak majd rám. Most sem történt másképp. Ha az előre megvásárolható vezetőfüzetet nem számolom, akkor felirat csak a mezőgazdasági gépek előtt szerepel, ebből megtudhatjuk, mennyire ritka darabokat őriznek.

Az 1981-ben Europa Nostra díjjal kitüntetett múzeumfalu 1,6 hektáron fekszik (viszonyításképpen: a szentendrei skanzen 8 tájegysége 60 hektárnyi területet foglal el), környezete valóban egyedülálló. A Kaposvárról húszpercnyi buszúttal megközelíthető településen is érdemes körbenéznünk, a zselici táj megkapó, és mint fentebb említettem, a faluban is találhatunk „múzeumi darabokat”. Persze a kockaházas korszak rányomta a bélyegét erre a vidékre is. Az egykori parasztházakat, ha nem bontották le, akkor bővítették, teljesen átalakították, a gazdasági udvarokról nem is beszélve. De minek is a disznóól, ha a disznó a szupermarketbe költözött?

A városok agglomerációjában, vagy a falvak tehetősebbek lakta részein ma már egyértelműen a „mediterrán stílus" dívik. Hódítanak az óriási teraszablakok, a pagodára emlékeztető tető-rengetegek és a kerti tavakkal tarkított udvarok. Vajon mikor nyílik meg az első olyan szabadtéri gyűjtemény, ahol a kockaházak pirosló sátortetői fogják majd becsalogatni a látogatókat? Ha minden igaz, pár éven belül, a szentendreiek legújabb projektének köszönhetően...  

Huhák Heléna