Muzgo

Porcelán kiállítás: tányér, csésze, kancsó. Akár valami statikus, egysíkú tárlat is eszünkbe juthatna, amelytől esztétikai élményt minden bizonnyal, ám annál többet aligha várhatunk. Vannak azonban muzeológusok, akik a cipzárkészítés történetét is érdekesen, sok nézőpontból megközelítve tudnák bemutatni, mert így is lehet, sőt így kell. De kinek magyarázzuk ezt? A veszprémieknek már biztosan nem kell.

A veszprémi Laczkó Dezső megyei múzeumban a herendi porcelánmanufaktúra történetét bemutató időszaki tárlat egy kétszintes kiállítótérben helyezkedik el, leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk, lent a múlt, fent a jelen. Ugyanis a galéria a mai modern kerámiaművészet alkotói és alkotásai közül ad otthont néhány nem is akármilyen darabnak, de maradjunk egyelőre a földszinte. A rendezők kontextusba helyezik Herendet, így a tárlat a kerámiatörténet összefoglalásával kezdődik. Anyagtípusok, technikák, minden fontosabb fogalom tisztázódik jó előre. Majd a főbb trendek következnek, például az, amikor „bajusza nőtt a porcelánbabának”, azaz a paraszti világ idillikus ábrázolása lett a kerámia egyik témája, majd az is kiderül, hogyan kerül a betyárcsizma az asztalra, pontosabban a tányérra, azaz mit keres a porcelánon Milfait Ferkó, a híres betyár, Sobri Jóska cimborája. A fenékbélyegektől a Veszprém megyei kőedény- és porcelángyárak topográfiai elhelyezkedésén át jutunk el a herendi manufaktúra megalapításáig. De emellett a rendezők olyan kevésbé ismert, rövidéletű kezdeményezésekről is megemlékeznek, mint a bakonybéli kísérlet.

A dekortörténet tablóin világosan nyomon követhetjük, melyek az egyes minták jellemzői, és milyen változásokon mentek azok keresztül. A bécsi rózsa, az álom kert, valamint a Ferenc József által kedvelt petrezselyem minta után – szakkifejezéssel élve tárgyak “in situ” bemutatását – a herendi asztalterítéket csodálhatjuk meg. A kiállítás tárgyközpontúságának bizonyítéka az egyik vitrinben látható váza, amelynek nyomon követhetjük a restaurálását is.  Érdemes bekukkantanunk a függönnyel elsötétített teremrészbe is, ahol egy újabb tárgytípus vár ránk: herendi asztali lámpák.
 A galérián, mint elmítettem, a modern kerámiaművészet remekei sorakoznak, de akkor hogyan kerül ide egy bumeráng? Nagyon is indokoltan, jól meg fér a szobrok, porcelánfigurák és az elmaradhatatlan sakk készlet bábui között. Úgy tűnik, ez a képzőművészeti ág bármilyen témát képes megjeleníteni.

A kiállítási installációk, a vitrinek rendezettek, a tárgyak, tárgyegyüttesek száma megfelelő, elhelyezésük ízléses. A feliratok egységesek, megjelenésüket tekintve esztétikusak, a szövegek logikusak, se túl hosszúak, se túl rövidek.
Kifelé menet levezetésképpen még kirakhatunk egy-két herendit puzzle-ből, vagy megnézhetjük a kerámia mestereiről szóló archív felvételeket is.
Az ilyen kiállításra mondjuk azt, hogy „jól összepakolták”. A tárlat magán viseli a gondos muzeológusi kezek nyomát.