Muzgo

 Drexler Győző (1928–2012) emlékére

Mindig különös érzés visszatérni egykori iskolánkba, még különösebb, ha tanárként lépünk az épületbe. Én is ilyen helyzetben kerültem vissza Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiumába. Nem hittem volna, hogy sok újjal találkozom, hiszen évekig koptattam itt a padokat, de már az első héten kiderült, hogy az iskola tartogat még számomra meglepetést, mégpedig a könyvtárral szembeni szobában. Itt rendezték be ugyanis az Iskolatörténeti múzeumot, amely az 1727 óta működő gimnázium történetére, ezen belül a 19–20. századra koncentrál.

Az Iskolamúzeum felállítását Drexler Győző – Győző bácsi –, 1947-ben érettségizett öregdiák, muzeológus kezdeményezte 2003-ban. Az államosítás évtizedeit követően újjáéledő iskola vezetése természetesen támogatta a felvetést, így kaphatott helyet az iskola épületében a mini kiállítás, amiről Debrődiné Dobóczy Mária, az anyag gondozója mesélt.
Az tárlat anyaga elsősorban az öregdiákok hagyatékaiból, az Országos Evangélikus Levéltárból és a helyi múzeumból került ide, feldolgozásuk ugyan lassan halad, de láthatóan jó úton. Az iskola szellemiségét tükrözi, hogy az anyagot Debrődiné vezetésével a Helyismereti szakkör kb. 5-6 diákkal rendezi, katalogizálja és digitalizálja. Nekik köszönhető, hogy a múzeum már saját honlappal is rendelkezik, ahová felkerültek többek között a régi tablók is, köztük a legkorábbi az 1916–1917-es tanév (hadi)érettségizőinek fotóival. A nevesebb öregdiákokkal külön tárló foglalkozik, ide került például Győző bácsi és Huszárik Zoltán fotója, bár az itt szereplők közül kétség kívül Petőfi Sándor neve a leginkább ismert. Sajnos a gimnázium diákjai és tanárai közül néhányan a két világháború hősi halottjaiként estek el, nekik és 1956 mártírjának, Csűrös Zoltánnak is emléket állítanak. Az iskola egykori diákja, Keken András külön emléksarkot kapott a múzeumban, amely főleg személyes tárgyaiból áll.

A diákéletet több tárló mutatja be dokumentumokkal, kiadványokkal, évkönyvekkel (a legérdekesebbnek a Petőfi nyomdokán c. diákverseket közlő antológia tűnt a 20. század elejéről), fotókkal, az egyenruha sapkájával és a cserkészélet megmaradt emlékeivel. A tanulásra megsárgult tankönyvek és bizonyítványok emlékeztetnek, s a honlapon olvasható visszaemlékezések a Horthy-korszakból, a II. világháború idejéből és természetesen az elmúlt 22 évből is. Ezek közül kiemelném Dr. André László írását, aki az Egyesült Államokból talált rá egykori iskolájára és küldte el visszaemlékezéseit.: „Kedves diákok, ez egy 94 éves öreg diák vallomása az aszódi és a vele kapcsolatos diákélményeiről. Fogadjátok szeretettel, mint ahogy én írtam és emlékezem a múltra. Így kaptok egy kis képet és ízelítőt arról, hogy hogyan éltek az aszódi diákok évtizedekkel ezelőtt.”

Természetesen a tanárokról sem feledkeztek meg a szervezők, beiktatási oklevelek, tankönyvek és fényképek emlékeztetnek azokra, akik egykor az ifjúság nevelésében részt vettek. Néhányan a mai napig a helyi temetőben nyugszanak, sírjaikat a diákok gondozzák.
A szoba közepén a 20. század tárlóit helyezték el. Az államosítást (1948) és az evangélikus iskola felszámolását egy szimbolikusan kettétört kereszt jelzi a látogatóknak, Rákosi Mátyás képe alatt egy orosz feliratú hetesi karszalag is emlékeztet arra, hogy a gimnázium sem maradhatott ki a szocializmusból. Különösen kedvesek számomra az újraindulást (1994) követő évekből megtalálható tárgyak, hiszen ezek saját élettörténetem részét is képezik. Érdekes élmény múzeumban látni azt a tarisznyát és szalagot, amelyet néhány éve büszkén viseltem.

A múzeum mellett könyvtárként is működik a terem, több régi kiadású könyvet is őriznek itt. Említésre méltó például Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben három díszes kötete, de az Istennel való társalkodás a reggeli órákon 18. századi címoldalán, a gyönyörűen kivitelezett énekeskönyveken és a tót–magyar–német háromnyelvű műveken is megakad a látogató szeme.
Az Emlékpontok pályázat keretében a diákok által készített videóinterjúkat – mintegy 50 darabot – is itt őrzik, így az oral history is helyet kap a múzeumban.

A tervek szerint bővítésre kerül a fotógyűjtemény és folytatódik a digitalizálás is, így nem merül feledésbe az itt tanulók és tanítók emléke. Ezzel az iskola jó példáját adja annak, hogy a jövő generációit nevelő intézmények a múltról sem feledkezhetnek meg.

Fekete Bálint