Muzgo

A víz az úr

Március 22: a víz világnapja. A nagyvilágban és kis hazánkban is színes és figyelemfelkeltő programokkal készülnek a különféle intézmények és szervezetek és ebből a múzeumok sem maradnak ki!

Az esztergomi Duna Múzeum pénteken a globális vízhiány okait elemző képes bemutatókkal, vizes kísérletekkel és régi vizes mesterségek megismertetéssel várja az érdeklődőket. Az egész napos, ingyenes programot makettek kiállítása, animációs film bemutatása egészíti ki.

Zalaváron a Várszigeten lévő Kis-Balaton Ház csütörtökön egész nap ingyenesen látogatható kiállításaival áll az érdeklődők rendelkezésére. A látogatók megismerhetik a Kis-Balaton és környékének múltját, történetét, a térség tájait, természeti értékeit és néprajzát, valamint a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer működését és annak a Balaton vízminőségében betöltött szerepét.

Gyöngyösön a Mátra Múzeumban játékos foglalkozásra és egy tó körüli sétára hívják az óvodás csoportokat, majd 13 órától a város iskoláinak alsó tagozatos diákjai részére szerveznek tudáson és ügyességen alapuló vetélkedőt. Tári Csabáné, a múzeum tárlatvezetője elmondta, hogy a résztvevők belépése ingyenes.

A budapesti Magyar Természettudományi Múzeum is készül a világnapra. A Zöld hetek programsorozat első eseménye lesz A víz hete március 21. és 25. között. Hétköznapokon az adott témához kapcsolódó játékos feladatok és érdekes múzeum tárgyak, hétvégén pedig kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat.

Az ENSZ-közgyűlés az 1992-es dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára döntött a víz világnapja megtartásáról. A Föld vízkészletének kevesebb mint 3 százaléka édesvíz, s ennek is csak tizede vehető közvetlenül igénybe, a többi sarki jégsapkákba, gleccserekbe van zárva. Több mint egymilliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség 80 százaléka és évente kétmillió idő előtti halál a szennyezett vízre vezethető vissza.
Az idei rendezvénysorozat mottója: "Víz- és élelmiszerbiztonság".

(Szöveg forrása: MTI)

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása