Muzgo

„Az emancipáció előszelének tekinthető az a 19. századi törekvés, ahogyan a kézimunkában a női munka, a nemzetiségek és a szegény vidékek integrációs lehetőségét látták.” Ezzel kezdődik a Néprajzi Múzeum időszakos kiállítása.

A Felemelő évszázad elnevezésű országos programsorozathoz kapcsolódik az itt bemutatandó kiállítás. A jellegzetes 19. századi női munkát, a szövést választotta témájául, melyben kiemelkedő szerephez jut maga a végtermék is, a szőnyeg. A női kelengye (kiházasítandó leány hozománya, melyet édesanyja, lánytestvérei, női rokonai állítanak össze; ezt viszi magával a házasságba) fontos része, hiszen főként textíliákból állt.

Helyi és minisztériumi támogatással indult meg 1880’-as években a háziipari szervezetek létrehozása, melyben a szőnyegszövést megtanították, vagy újratanították. Három területen hoztak létre háziipari tanműhelyt, ahol az anyagok, technika és mintakincs korszerűsítését és modernizációját tűzték ki célként. A kiállítás is ezen a három területen folyó munkát mutatja be: a máramarosi román, a torontáli szerb és a csíki festékes szőnyeggel ismerkedhetnek meg a látogatók.  Az erdélyi régiókban csupán napjainkban használják ezen textíliákat földre terítve, hagyományosan ágy- vagy asztalterítőként, padtakaróként, falvédőként töltötték be funkciójukat.

A tárlat a gyapjúfeldolgozással nyit, elmagyarázza és bemutatja azt a folyamatot, ami a birkanyírással kezdődik és reprezentációs kellékként végződik. Az első terem közepén egy szövőszéket látunk minden egyes tartozékával. Emelvényen helyezték el a rendezők, felülről világították meg. Vitrin nincs körülötte, az ember szinte késztetést érez, hogy megsimítsa. A muzeológus ilyenkor kényszerül döntés elé: ha üveg mögé teszi, akkor még jobban eltávolítja a látogatótól a tárgyat és az általa ábrázolt korszakot. Azonban ha nem védi, a néző jobban beleképzeli magát a témába, ám fennáll a veszélye, hogy megérinti. Jól döntöttek a Néprajzi Múzeum munkatársai. Ha a műtárgyvédelmet kérdezitek, nem kell aggódni, hiszen egy időszakos kiállítás nem szokott egy évnél hosszabb lenni, ennyi idő alatt nem károsodnak annyira. Ám egy állandó kiállításnál, ami 10-15-20 évig látható, ott többször használnak vitrines megoldást.

A technikai bevezető után a műalkotásoké, vagyis a szőnyegeké lesz a főszerep. Sorra veszik a három vidék eltérő mintakincsét, szövési módszerét és használatát. Például az Al-Duna, Maros és Temes folyók által határolt területen egyedülálló módon az elhasználódott szőnyegekből tarisznyát varrtak, hogy ne vesszen kárba! Elődeink már réges - régen megtanulták az újrahasznosítás technikáit, nem is ismerték jó formán a szemét fogalmát.

A kiállítás vége felé a szőnyegek továbbélését mutatja be a tárlat, a csíki festékes technikán keresztül. A második világháború utáni gazdasági stabilizáció lehetővé tette, hogy a divathoz is alkalmazkodjanak a szövőasszonyok. Ezzel új funkciót betöltő szövött tárgyak is megjelentek, mint például a direkt erre a funkcióra szövött földre terített szőnyeg,  a díszpárnák, drapériák, fotelterítők vagy a díványterítők. Az új lakáskörnyezethez, az új bútorokhoz is alkalmazkodtak. Az erdélyi templomokban is használtak földre, padra, oltárra terített szőnyegeket, a 20. század második felétől már az egyházi év színeihez (Adventben és Nagyböjtben lila, egyházi év ünnepein piros vagy fehér, gyászszertartásokon fekete) is alkalmazkodtak ezek.

Az utolsó előtti teremben egy fényképvetítést is végignézhetünk a szőnyegek mai használatáról. Ez talán még közelebb hozza a témát a látogatókhoz. A fekete-fehér képek valahová a messze múltba teszik a bemutatandó témát, de így a színes képek láttán észbe kap az ember, hogy ez ma is létezik és ma is milyen nehéz és hosszadalmas munka!

A kiállítás végén Ardai Ildikó textilművész munkáival búcsúznak a rendezők, aki az 1970’-es évektől kezdve kutatta és felújította a székely festékes szőnyegek mintakincsét. A népművészet ihlette iparművészet szép példái az itt bemutatott darabok.

A szőnyegek bemutatási módja egyszerűen zseniális! Műtárgyvédelmi és esztétikai szempontokat is figyelembe vették a szervezők a kiállításban. Plafonról lógatnak be fa hengereket, amikre „lazán” átvetve lógnak a szőnyegek.

A textíliáknak nem tesz jót a felfüggesztés (pl. hosszú távon a fogasra felakasztott ruha válla is kinyúlik), célszerű ezeket fektetve, szőnyegek esetén feltekerve tárolni. Ismételten megjegyezzünk, hogy ez alatt a néhány hét alatt nem roncsolódik a szőnyeg anyaga, nem utolsó sorban különleges esztétikai élményt is nyújt az egy terembe „belógatott” színes szőnyegek sora. Itt kell kiemelni, a kiállítás másik kreatív vívmányát a színes falfestést. Első hallásra nem tűnik nagy kunstnak, ám a tárlat témájától függetlenül meg is bukhat, ha a színek nincsenek jól összehangolva. A Néprajzi Múzeum ezen kiállításában figyeltek erre is a szervezők: a termek színe felváltva kék és zöld. Harmonizálnak a már-már tarka szőnyegek színvilágával, ugyanakkor a falszínek váltogatása egy ritmust is ad a kiállításnak, dinamikussá teszi azt!

A tárgyak megvilágítása kíméletes módon történik, egy-egy spot lámpát (tehát irányított fényt) alkalmaznak. Ez romantikus félhomályban tartja a látogatót, a vendég könyvben sokan negatívumként jegyezték fel. Érdekes, hogy ebben az egységes fényviszonyban mégis a zöld termek világosabbnak tűnnek.

A tematikus feliratok sajnos nincsenek minden esetben jól megvilágítva, még a lelkesebb látogatót is sürgeti.

A rendezőknek volt lehetőségük kialakítani egy foglalkoztató termet zárásképp, amely elsősorban az önálló látogatónak kedveskedik, de múzeumpedagógiai foglalkozások helyéül is szolgálhat. A memóriajátékok, a mágneses táblán kirakható puzzle is a kiállításban megszerzett tudást ellenőrzi, a előzőekben megtekintett szőnyegminták, fényképek köszönnek itt vissza. A kiállításhoz készült egy kiállítási vezető is, mely megtekinthető egy kényelmes fotelban ülve itt az utolsó teremben is.

Ne higgyük, hogy ez egy unalmas téma. Láttuk, hogy lehet ezt jól is csinálni!

Nyitva: 2012. augusztus 26-ig.

Villangó – Török Ivett