Muzgo

Újra itt a Kulisszatitok rovat!

Jó néhány nap eltelt legutóbbi jelentkezésünk óta, de nem feledkeztünk ám meg rólatok! Mai cikkünkben a textilrestaurátor szakma rejtelmeibe avat be minket Sterbetz Katalin, a Néprajzi Múzeum szakembere. Ahogy a papíros irományunknál láttátok, most is készültünk egy rövidke filmrészlettel, ahol interjúalanyunkkal és műhelyével közelebbről is megismerkedhettek.

Muzgo: Milyen típusú textileknek ad otthont ez a múzeum?

Sterbetz Katalin: A Néprajzi Múzeum Textilgyűjteményében a viseleti daraboktól a háztartási textilekig, a díszítőtextilektől a szőnyegekig sokféle műtárgy fellelhető. A nemzetközi gyűjtemények is nagyon sok textil alapú tárggyal rendelkeznek. 

M: Van szerepe a kiállításrendezésben a restaurátornak?

S. K.: Hogyne! Régen is volt, de ma egyre inkább jellemző. A tárgyak különböző környezetet igényelnek a múzeumi raktárban és a kiállításokban egyaránt. A mi felelősségünk, hogy megfelelőek legyenek a fény, a páratartalom, a hőmérséklet értékei. Igyekszünk ezeket szem előtt tartani, de a korszerű megoldások komoly anyagi ráfordítást igényelnek, így a lehetőségeink sokszor korlátozottak. A megelőző vagy preventív konzerválás jelentőségét az utóbbi 10-15 évben ismerték fel, és a mi múzeumunk volt az első Magyarországon, amely komolyan vette ezt a szemléletet.

A kiállításra visszatérve: a restaurátornak a kiállításban a tárgy érdekeit kell képviselnie. Egy nagyon gyenge textilt, egy vékony anyagot nyilvánvalóan nem lehet csak úgy “fellógatni”. Megkeressük a megfelelő módszert, hogy milyen installálással lehet bemutatni: ferdén fektetve vagy enyhén lógatva, egy kartonra vagy habkartonra téve. Mindig a tárgy határozza meg, mit tehetünk. Nagyon fontos, hogy a kívánt információt értelmezhetően nyújtsuk a látogatóknak. 

M: Mikor történik meg a restaurálás?
S. K.: Konzerválás, tisztítás, esetleg fertőtlenítés után kerül a műtárgy a gyűjteménybe. Sokszor ez a három munkafolyamat egy lépcsőben történik. Restaurálásra akkor kerül sor, amikor tudományos feldolgozáshoz vagy kiállításban való bemutatáshoz választunk ki műtárgyat. A munka megkezdése előtt muzeológus kollégával egyeztetünk a restaurálás céljáról és a munka menetéről. Restaurálásra nincs mindig szükség, fontosabb a tárgyak állapotát megőrizni.

Nagyon sok tárgy van, de kevés restaurátor. Itt visszautalnék az előzetes konzerválásra. Nem kell törekednünk arra, hogy egy tárgy olyan legyen, mint amilyen sokkal korábban volt, hiszen az idő változtatott rajta.

M: Egy restaurátornak fontos ismerni a tárgyak előéletét?
S. K.: Igen. Némelyikről többet lehet tudni. Például koporsóból előkerült ruhadaraboknak ismerjük a viselőjét és annak korát. Ilyenkor óhatatlanul más szemmel nézem a tárgyat. Ha nem tudok semmit a tárgyról, akkor is elgondolkodom rajta, hogy ki lehetett a viselője vagy tulajdonosa. Mindig kalandozik a fantáziám munka közben, hiszen a textil a legidőigényesebb munkatípusa ennek a szakterületnek.

M: Melyik munkája során találkozott a legkorábbi anyagokkal?

S.K: Az Anjou-ásatás során 1998-ban. A budai várban a Budapesti Történeti Múzeum területén a kútban találtak textileket. Én ennek a leletcsoportnak azon darabjait kaptam meg, amelyek már csak töredékes formában maradtak ránk. Minden esetben anyagvizsgálatot kell végezni: milyen anyagokból készült a tárgy, milyen hiányok vannak. Mindezt pontosan kell dokumentálni. Mindent meg kell tartani, mert ezek mégis csak 14. századi darabok… Nem lehetett az egész tárgyat rekonstruálni, de minden egyes darabját fel kellett mérni; számomra ez adta a feladat érdekességét.

M: Miért szükséges az anyagvizsgálat?

S.K.: Mondok egy példát. A néprajzi viseletben nagyon fontos a flitter. Eleinte a flittereket fémből készítették. De rájöttek, hogy így nagyon drága, ám mégis szerettek sok-sok flittert használni, így elkezdték zselatinból gyártani ezeket. Ha én nem vizsgálom meg, hogy az a flitter zselatinból van vagy fémből van, akkor a tisztítás során a zselatin feloldódik a vízben.

M: Magánemberként ruhavásárláskor mire szokott odafigyelni? Más szemmel néz szét a boltokban?

S. K.: Most már válogatósabb vagyok. Nemcsak azokba az üzletekbe megyek be szívesen, ahol új ruhákat lehet venni. Manapság szerintem nem szégyen, én boldogan megyek „vadászni” egy turkálóba. A boltban csak végigsétálok a vállfák között, és a kezemmel megérintem őket. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennyi év után meg tudom különböztetni az anyagokat. Sokszor minőségibb darabokat találok ilyen helyeken. Szeretem a műfaját is, különleges, mert nem jön velem szembe az utcán valaki ugyanabban a ruhában.

M: Milyen anyagokat kedvel a hétköznapokban?

S. K.: A selymet, a lenvásznat, a gyapjút, a jó pamutanyagokat.

M: És restaurátorként?

S. K: A kreplin nevű segédanyaggal szeretek dolgozni: nagyon vékony selyem anyag, szinte teljesen áttetsző. Nagyon sokat lehet javítani vele egy-egy textília megjelenésén. Például egy megrongálódott csipke esetében, amikor a szálak már szinte porladnak, erre az anyagra rádolgozva tartást kap a tárgy. Nem zavarja a tárgy megjelenését, de teljes alátámasztást ad neki. A két anyagot össze lehet dolgozni egy speciális öltéstípussal. Ezt lehet egy tárgy alá és tárgy fölé is tenni, ha szükséges. A kreplin színezhető, így lehetőségem van a szín felerősítésére vagy tompítására. Vannak olyan meggyengült textilek, hogy alá-fölé is kell tennem kreplint, mert nincs tartása, kiállításba nem tehetném ki segédanyag nélkül. Egy selyem teljesen el tud száradni, porladni. Kis darabkákra tud szétesni, ezt csak két anyag közé tehetem. Ugyanakkor nehéz vele dolgozni, mert rendkívül laza, sokszor kicsúszik a kezemből. Ki kell találni mindenféle módszereket, hogy kezelni tudjam, szálirányt tudjak tartani.

M: Mit szokott javasolni, hogyan bánjunk az otthoni textilekkel?

S.K.: Attól függ, hogy milyen textilről van szó. A szőnyegek elég gyakoriak a háztartásokban. Ezeket általában csomóval befelé tekerik, mert azt gondolják, hogy azzal védik meg, ha a csomó befelé van. Pont fordítva: ha a csomókat kifelé tekerjük, akkor nem sérülnek meg, nem akadnak össze. És soha nem szabad műtárgyakat nylonban tartani, még télikabátokat sem! Ez ugyanis olyan mikroklímát teremt a kórokozóknak, molyoknak (nevezzük nevén a legfontosabb textilkárosító rovart), amiben jól érzik magukat. Ha nem mozgatjuk néha, megeszik a szőnyegeket és mindent, ami gyapjúból van. Mindig jól szellőző zsákba kell elhelyezni ezeket az anyagokat. Érdemes akár nyáron is a gyapjú télikabátokat megszellőztetni, megmozgatni, hogy ne legyen idejük ezeknek a kártevőknek megtelepedni bennük.

 Villangó - Török Ivett