Muzgo

Vajon melyik lehet a világ legkisebb múzeuma? Mindig nagyban gondolkodunk: hány terme van a British Museumnak, hány nap alatt tudjuk bebarangolni a Louvre-t, vagy mekkora gyűjteménye van a Metropolitannek? Na, de ki tartja számon a legkisebb múzeumokat - majd mi!

Mi a múzeum? Ezt fontos az elején tisztázni, nehogy félreértések áldozatává válhasson bárki is, aki kis alapterületű kiállítást lát. Mindenekelőtt a legfontosabb szempont a hármas funkció megléte - gyűjteményképzés, tudományos munka, és közművelődés (korábbi cikkeinkben utána lehet olvasni), különben muzeális kiállítóhelyről, vagy gyűjteményről beszélünk. Új kritériumként megfontolandó a 2012. évi CLII. törvény 3.§ 4. bekezdésében kijelölt új funkciók: múzeumpedagógia segítségével a kulturális örökség értékeit a nevelésbe és oktatásba elérhetővé teszi, az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) szem előtt tartása és az andragógia módszereinek alkalmazása, illetve a turisztikai vonzerejét felhasználva elősegíti lokális vagy országos szinten a gazdaság élénkítését. Úgy vélem, európai színvonalon el lehet várni ezeket a kritériumokat a múzeumoktól, ezért ezek szerint vesszük górcső alá a piciny intézményeket. Fizikai kiterjedésükből adódóan rengeteg hátránnyal kell számolniuk, de más területeken ez hasznukra válhat. Legkézenfekvőbb példa talán a kiállítás variálhatósága és az ebből fakadó rugalmas, látogatóbarát gondolkodásmód.

Talán a legkisebb, de mindenképpen az élmezőnybe tartozik a svájci cipőmúzeum. Mielőtt esetleg mulatságos gondolatok szökkennének fejünkbe, ne feledjük el, hogy a kulturális örökség megőrzésére hivatott intézmények közül csak méretével (fizikai és gyűjtőköri) lóg ki, nem pedig létjogosultságával! Lássuk hát, mivel is van dolgunk!

A lausanne-i (Svájc) páros, Serge és Marqita Volken 1993-ban határozta el, hogy létrehoz egy alapítványt a lábbelik kutatására. 2003-ban, a Gentle Craft Alapítvány tíz éves születésnapjára megalapították a GENTLE CRAFT Cipőmúzeumot. Nem pusztán cipészek és bőrdíszművesek bohókás hobbija ez, hanem hivatásuknak tekintik az alapítványt és a szakmúzeumot. A régészet egyik határterülete a kalceológia, vagyis a lábviseletek tudománya. Eszköztárának gerincét a divattörténet és a régészet adja, de sokkal tágabb kitekintést is enged a kultúr- és életmódtörténet felé.

A bőrök, cipők és lábbelik konzerválása és restaurálása mellett, kutatómunkát is végeznek: a tipologizáláshoz és a felbukkanó leletek beazonosításához adatbázist építenek; összegyűjtik Európa releváns régészeti leleteiről készült információkat. Természetesen közművelődési szerepkörüket is művelik: állandó tárlatuk mellett rendezvények aktív szervezői és az iskolai oktatásba is be tudnak kapcsolódni a számos kapcsolódó történettudományi szakág segítségével.

Az immáron tizedik éve fennálló intézmény gyűjteménye gyakorlatilag rekonstrukciókból áll. A lábbelik és a készítésükhöz használatos szerszámok, létező műtárgyak és régészeti leletek alapján készültek. A gyűjtés korszakhatára a prehisztorikus lábbeliktől, a preindusztriális korszakig terjed, ami megközelítőleg 4000 év.

A nyitvatartása igen szűkös (minden hónap első hétvégéjén délután 14 és 19 óra között), de előzetes bejelentkezéssel bárki beteheti a lábát a cipőmúzeumba, mellesleg ingyen. A múzeum szinte kizárólagosan a restaurálási és kutatási megbízásokból tartja fenn magát, ami nagyjából a kinti minimálbérnek megfelelő. Mivel az intézmény alig nagyobb 11 nm-nél a bérleti és rezsi költségekre ez az összeg szűkösen, de elegendő. A múzeumot hárman üzemeltetik teljesen önkéntes alapon, összesen havi 60 munkaórában.

Természetesen az intézmény gyűjtőkörét tekintve nem egyedülálló fenoménről van szó: a lábbelikre és a hozzájuk kapcsolódó tudományos felhasználhatóságra más országokban is születtek kisebb, de sokkal nagyobb múzeumok is. Nem csak az öreg kontinens hóbortja a cipők rezerválása, hanem Kanadában is emeltek pantheont a lábviseleteknek. A Brit-szigeteken több múzeum választotta egyedüli, vagy jelentős szempontként gyűjtőköréül.

A lausanne-i cipőmúzeum különleges a kezdeményezését, misszióját és erőráforrásait tekintve, amiből hasonló méretű, de nagyobb múzeumok is meríthetnek erőt. A kis méret és/vagy a szűkös büdzsé csak a megfelelő kreativitás hiányában lehet bénító hatású. Minden a hozzáállás kérdése: az Egyesült Államokban például szerveződnek, hogy minél hatékonyabban működhessenek.

Órás Tamás

Fotó: GentleCraft