Muzgo

A Muzgo „Kulisszatitkok” címet viselő rovatában – mielőtt rátérnénk az izgalmas múzeumi anekdotákra, színes történetekre, illetve a legbelsőbb munkálatok mindeddig titkos részleteire – néhány alapfogalom tisztázásával kezdenénk mondandónkat. Elsőként későbbi cikkeink egyik legfontosabb szereplőjéről szólnánk.

A fenti dialógus ugyan valóságos történeten alapszik, de az egyik legszélsőségesebb és szerencsére legritkább példája annak, milyen gondolatokat ébreszt valakiben az a szó, hogy muzeológus. In medias res szögezzük le: a muzeológus nem teremőr. Tévhiteink közül elsőre ez tűnik a legbugyutábbnak, mégiscsak az a tapasztalat, a közbeszédben ez tartja magát a legjobban. Pedig különbség van, nem is kevés…

A teremőr igen felelősségteljes munkát végez, ez vitathatatlan: őrködik a kiállított tárgyak felett és segíti a látogatókat a tájékozódásban.  Ezek a feladatok azonban térben és időben is szűkre szabottabbak a muzeológus megbízatásainál, akinek munkája nem csupán a kiállítótér területére korlátozódik és a másik nagy közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag a műtárgyak portalanításában merül ki (amely egyébként nota bene az állagmegóvás szempontjából nem jelentéktelen feladat).

Muzeológusból sem egyféle van, annyi, ahány területre ágazik a szakmuzeológia mára igencsak terebélyes fája és tulajdonképpen ahányféle múzeum is van: történeti, természettudományi, műszaki, irodalom- és színháztörténeti, képzőművészeti és még folytathatnánk a sort.

Főhősünkbe a múzeumi épület egész területén belebotolhatunk: pincétől a padlásig, de gyakran szólítja „titkos” küldetése külső helyszínekre: árverésekre, bolhapiacra, de családi otthonokba is. Feladatai sokrétűek és gyakran első ránézésre egymástól igen eltérő képességeket igényelnek.

A megsérthetetlen múzeumi „szentháromság” jegyében folyik a gyűjtés, a tudományos feldolgozás és a közművelődési feladatok ellátása. A muzeológus tulajdonképpen egy kincskereső, egy könyvmoly és egy előadóművész keveréke. Olyanfajta ember, aki képes történelmünk, kultúránk, épített és természeti környezetünk puzzle-darabkáit felkutatni, a múzeumi tárgyakat pedig úgy tárolni, hogy azokat bármikor könnyen meg is találja, mindehhez precíz leltárt kell készítenie. Sőt szóra bírni is képes gyűjtő körútjának termékeit, minden információt kiprésel belőlük. Emellett a muzeológiai szakmai ismeretekkel együtt az általa művelt szakág tudományos eredményeivel is jó viszonyt ápol, sok esetben úgy gyarapítja azokat, ahogy savmentes dobozait töltögeti a gyűjteményi raktár polcain. Végül pedig publikál, ahogy az író könyvet ír, a zeneszerző zenét szerez, a muzeológus kiállítást rendez, tárlatot vezet, programokat szervez és vezényel le. Tevékenységének ez a fő „arcvonala”, ez a közvetlen találkozási pont a látogatókkal. Felmerülhet a kérdés, lehet-e valaki egyszerre izgő-mozgó gyűjtögető, elmélyült, tudományos gondolkodó és közönségét is informálni, szórakoztatni képes személyiség?

Az Egyesült Államokban, illetve az egykori Szovjetunió több utódállamában is úgy vélték, hogy hatékonyabb, ha a tudományos, gyűjteményi és a közművelődési feladatokat szétválasztják és egy-egy területre specializálódott szakembereket képeznek ki. Ennek nyilvánvaló előnyei mellett megvannak a maga hátrányai is. A „manufaktúrarendszer” – azaz az egy személy-egy részfeladat felállás – elidegeníti a muzeológust a létrejött eredménytől, a munka gyümölcsétől, melynek tudományossága is sérülhet. A magyar muzeológia választása, azaz a három funkció egy ember kezében történő összpontosítása egy sokoldalúbb, érdekesebb és végső soron emberközpontúbb munkavégzést jelent, amely kétségkívül magában foglalja az alkotás örömét is.

De mielőtt a szerénytelenség vádja érne minket, le kell szögeznünk, hogy természetesen a muzeológus munkáját sokan segítik, egy kiállítás, kiadvány, kulturális program megszületése felett együtt bábáskodnak vele a gyűjteménykezelők, a restaurátorok, a múzeumpedagógusok és közművelődési szakemberek, a kommunikációs és marketinges kollégák, a látványtervezők és belső építészek, ideális esetben a pályázatírók, projektmenedzserek is.

A legegyszerűbb, ha azt mondjuk, ideális esetben a muzeológus feladata a múzeum kultúrmissziójának megvalósítása, az itt folyó munka igényes tartalommal való megtöltése, valamint ezen intézmény társadalmi hasznosságának növelése. A muzeológus nem szuperhős, de ha a sokszínű eszköztár, azaz egy jó gyűjtemény a szakmáját szerető és kellő hivatástudattal rendelkező személyiséggel párosul, akkor – számos, egyéb feltétel teljesülésekor – a szerencsés találkozás eredménye az a maradandó kulturális élmény lesz, amelyre olyan sokan vágyunk.   

(A múzeumi munkával kapcsolatos írásainkhoz az egyetemi kurzusainkon készített jegyzeteinket használtuk fel.) 

Huhák Heléna