Muzgo

Mi az első öt dolog, ami eszünkbe jut a BKV-ról? Mennyi pozitív ebből? Így igaz, nem a legjobb renoméval rendelkezik az utasok között a Budapesti Közlekedési Vállalat. A mostani cikk azonban nem a menetrendről, a késésről, a géppark felszereltségéről fog szólni, hanem bármilyen meglepő, egy kiállításról. Több járművön is találkoztam már a Légy óvatos kispajtás - Tömegközlekedési plakátok a múltból című tárlat reklámjával, cellux-szal, A4-es méretben felragasztva általában a busz-villamos ablakára, nem a legszebb megoldás, de legalább ott volt. Két átszállás között úgy döntöttem a Deák téren, hogy megnézzem magamnak ezt a kiállítást.

A jegy-bérletvásárlók gyűrűző sora és a kürtöskalácsos mellett hirdeti a felirat: Múzeum. Ide kell bizony belépni, utána azonban egy pillanatra olyan, mintha nem is történt volna semmi. A kisföldalatti kicsempézett megállóját látjuk, táblákat, fülkét meg a szemünk sarkából a szerelvényt. Aztán persze észrevesszük a márványtáblákat meg a hirdetőoszlopot, és valahogy túl sok a plakát is a falon. Ja igen, tényleg, nem a metróra várunk, hanem kiállításon vagyunk.
A tárlat igazából már a jegyvásárláskor belopta magát a szívembe, ekkor vettem ugyanis észre, hogy megállónév- és jármű táblákat is lehet vásárolni. Nem tudom, hogy a BKV érzi-e ennek a humorosságát, de én mindenesetre nagyon poénos ötletnek tartom.

A kiállítótér maga is történelmi emlék. A kontinens első, 1896-ban átadott földalatti vasútjának egy 1955-ig működő alagútszakaszában alakították ki ugyanis a Földalatti Vasúti Múzeumot, a síneken álló 3 szerelvényt pedig 1975-ben a nyitott födémrészen keresztül, daruval emelték be a vágányokra. A kocsik melletti vitrinekben végighúzódik a földalatti vasúti közlekedés története a kezdetektől a metróépítésig. Kronologikus rendbe szedve ismerhetjük meg a három vonal kiépülését terveken, fotókon, maketteken és plakátokon keresztül. Erre a kiállításra valóban lehet azt mondani, hogy még a lábunkkal is a történelmen taposunk.

Most azonban nagyon előre szaladtam. A kiállítótér hátsó fertályában kapott ugyanis helyet az állandó tárlat, így amíg addig eljutunk óhatatlanul is végignézzük az időszaki kiállítást. Meg lehet-e idézni egy-egy korszakot közlekedési plakátokkal? Ez a múzeum most megmutatta, hogy igen. Nem flancolnak sokat, bár mondhatni azt is, hogy az enteriőr adott volt. Egy hirdetőoszlop, a “megálló” fala és már kész is volt a bemutatási terület.
Magán az oszlopon kapott helyet a kiállítás háttérismeretét összefoglaló plakát is, melynek szövegét nagyon jól megírták, a gondom csak azzal volt, hogy a sötétkék alapon sok, apró fehér betű lehet, hogy riasztólag hat egyes látogatókra és így nem fogják elolvasni azt. Ez pedig nagy hiba lenne, mert enélkül jóval kevesebb rétegét értjük meg a bemutatott plakátoknak. A másik hibája még a tárlatnak, ha már így belekezdtem a negatívumokba, hogy nincsenek időrendbe rakva a bemutatott anyagok. A szövegből, datálásból, vagy akár a grafikából rá lehet jönni az adott korra, de csokorba szedve talán még jobban kidomborítanák az egyes korszakok jellegzetességeit.

Nem hinném azonban, hogy az átlag látogató foglalkozik ezekkel a dolgokkal. Őt szerintem sokkal jobban lekötik a plakátok szövegei, ábrái, a ma már sokszor komikusnak ható közlések. Nem lenne-e jobb ma is, ha a személytelen férfi-illetve női hang helyett egy ütős kis plakát hívná fel a figyelmünket, hogyha a záródó ajtóval vívunk csatát, lehet, hogy mi húzzuk a rövidebbet? (“Igen Tisztelt Utasaink! Kérjük vigyázzanak életükre és testi épségükre, mert arra a Hazának is szüksége van!”)
Annak meg lehet, hogy a közlekedési vállalat örülne legjobban, ha a bliccelő és egyéb szabálysértő utasok büntetésére visszahozhatná azt az időt, amikor 1000 és 10 000 korona között büntethettek, sőt még kényszermunkára is ítélhették a kihágást elkövetőket.
“Az ütközőkön és a lépcsőkön lógók a demokratikus rend ellenségei” - olvastam aztán az egyik plakáton, és közben elámultam, hogy mennyire képes egy mondat is megidézni egy egész korszakot.

Úgy gondolom kiváló merítést kapunk mind az 1923-ban egyesített Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRt) negyed évszázadából, mind az 1950-es, 1960-as évek világából és a Budapesti Közlekedési Vállalat első évtizedének anyagából. Ezek a plakátok nem csak a közlekedéstörténetre jó források. Mindegyik egy kis plusz ízt, színt ad a történelemképünkhöz - igen, a gyárból hazatérve olajos, foltos volt az emberek ruhája és ez okozhatott gondot. Igen, a világháború alatt be kellett vonni a női munkaerőt, szükség volt kalauznőkre, és igen, a közlekedési plakátokon is megjelentek a propaganda szólamai.

Hadd zárjam ezt a kis ismertetőt a kedvenc, a címben már félig idézett falragaszom szövegével: “Felhívás! A kötőtűk használatából eredő esetleges balesetek, sérülések feltétlen megelőzése érdekében kérjük, hogy az utazás időtartama alatt a horgolástól és kötéstől tartózkodni szíveskedjenek. Budapest, 1953. február hó”

A Légy óvatos kispajtás - Tömegközlekedési plakátok a múltból című tárlatot mindenkinek tényleg csak ajánlani tudom, ha csak 10 percet szánunk rá hazafelé menet, még akkor is megéri. De siessünk, mert már csak szeptember 16-ig látogatható.

(Képek forrása: itt)

Légrády Eszter