Muzgo

Fotóhónap2012

28.jpgHivatalosan ma veszi kezdetét a Fotóhónap2012 fesztivál, amelyet idén hetedik alkalommal szervez meg a Magyar Fotóművészek Szövetsége. A rendezvény 2000 óta kétévente egy hónapon keresztül mutatja be a fotográfia kiemelkedő alkotóit és műveiket.

Idén először a fesztivál a European Month of Photography hivatalos partnereként csatlakozik az európai fotográfiai rendezvényekhez, így a fő tematika is ezzel összhangban kerül meghatározásra. A 2012-es események a realitás és fikció kérdéskörét vizsgálják a kortárs fotóművészet alkotásaiban.  Több nagyszabású tárlat és kisebb kiállítás is látható lesz.

Közel 60 kiállítás és rendezvény várja az érdeklődőket, túlnyomórészt Budapesten, de lesz tárlat a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban is. A fővárosban többek között a FUGA Budapesti Építészeti Központ, a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, az Országos Széchényi Könyvtár és a Fővárosi Állat- és Növénykert Barlangterme is otthont ad különböző kisebb-nagyobb kiállításoknak. Van ami már korábban megnyílt, például Nádas Péter tárlata a PIM-ben vagy Vivian Maier-é a Mai Manó Házban. A legtöbb tárlat novemberben nyílik és decemberben zár, de van, ami egészen 2013 januárjáig vagy februárjáig látogatható lesz.
A rendezvények között lesz nemzetközi portfolió konzultáció (FotóPorta), kötetlen beszélgetés (Tisztázzuk!), filmbemutató (Képes beszéd) és számunkra talán az egyik legérdekesebb: kerekasztal beszélgetés Kortárs fotográfia: holnap már a tegnap műtárgya címmel. Utóbbi programon művész, galériatulajdonos, múzeumi és elméleti szakember beszélget a fotográfia művészetté válásáról és a a hazai- és nemzetközi műtárgypiac erre adott reakcióiról.
A fesztivál nemzetközi kitekintéssel is szolgál, a látogatók megismerkedhetnek például a kortárs görög fotóművészettel és az osztrák fényképezés-történettel 1945 és 2012 között.

1.jpg

A Fotóhónap2012 ma 18:00 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

A hónap kiállításai, rendezvényei, időpontok és helyszínek részletes leírással elérhetők a fesztivál honlapján:: http://www.fotohonap.hu, illetve a facebookon: http://www.facebook.com/fotohonap.fesztival

Öhler Kata

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása