Muzgo

A számítógépes technika, a különböző programok és az internet segítségével már szinte minden felhasználó előtt nyitva áll a lehetőség az önkifejezésre. Elmondhajtuk véleményünket a napi politikáról, a nagyvilág eseményeiről, reagálhatunk és reakciót válthatunk ki. Önkifejezésünknek ma már szinte semmi sem szab határt, és egy kisebb esemény is “mém”-ek tengerét indítja el. Bár a technikák megújultak, van ami nem változik. Szeretünk nevetni embertársainkon, és néha még magunkon is. Szeretjük a karikatúrát, a világ elé állított görbe tükröt, és szerencsére megvan még bennünk a képesség, hogy akár a rossz dolgokon is, ha sarkítják, karikírozzák azokat, nevetni tudjunk. Míg most ehhez tengernyi elektronikus eszköz áll rendelkezésünkre, a 19. században csak a kő volt és a szén, a végeredmény mégis emberek ezreit mozgatta meg.

A Le Charivari francia lap például 2-3000 előfizetővel és ennél jóval több olvasóval rendelkezett. Minden szám harmadik oldalán pedig egy karikatúra kapott helyet, a kor nagy alkotóinak munkái. Ilyen művész volt a közel 40 évig az újság hasábjain publikáló Honoré Daumier is, akinek munkásságát igyekszik bemutatni a Szépművészeti Múzeum Így éltek ti című tárlata. Azt tartják róla, hogy páratlan vizuális memóriával rendelkezett, sem modellre, sem vázlatfüzetre nem volt szüksége és még évek múltán is elő tudott hívni egy-egy képet az emlékezetéből. Emellett biztos kézzel dolgozott. Hetente egy alkalommal akár 4-5 követ is megrajzolt, melyeken nagyon ritkán kellett csak korrekciót végrehajtania. Az általa jóváhagyott képhez írták meg aztán a feliratot, majd az így teljessé vált karikatúrát a cenzúrának is jóvá kellett hagynia - 1835-től például nem jelenhettek meg politikai karikatúrák a lapokban.

De várjunk csak: “követ rajzolt”? Kaphatta fel az előbb a figyelmesebb olvasó a fejét. Követ bizony! A litográfiának, ennek a 19. században elterjedt, Daumier által is gyakran alkalmazott sokszorosított grafikai módszernek a sajátossága ugyanis az, hogy az adott képet kőfelületre rajzolja meg a művész és onnan a síknyomás során kerül át a papírlapra. Ha figyelmesen nézzük a Szépművészeti Múzeum tárlatát alaposan megismerkedhetünk ennek a grafikai eljárásnak a sajátos ismertetőjegyeivel, sőt még összevethetjük a fametszetnek vagy a gillotage-nak a technikájával is.

A tárlat címe szinte követeli a Karinthy asszociációt, és ezzel valamint az alcímével (A francia karikatúra mestere) már sokat ígér számunkra. Nemcsak kulturális feltöltődést, de humort és nevetést is - vagy legalábbis mosolyt. Mindezek után kissé lelombozva léptem be a kiállítótérbe, ahol félhomály volt és a minden barnásfehér. A tárlók minden bizonnyal kiválóan megfelelnek aprónyomtatványok, metszetek, jelen esetben pedig litográfiák bemutatására, ám nem mondhatni, hogy hívogatóan hatnak a látogatóra. Azt persze a legelső, a tematikát átfogó feliratból megtudhattam, hogy azért van ilyen kevés fény a teremben, mert a kiállított műtárgyaknak nem tesz jót az 50 Lux feletti fényerősség. Ez természetesen érthető is, ám kellett vagy negyed óra a szememnek, hogy hozzászokjon az adott helyzethez.

Egy idő után azonban mindez már nem érdekelt, annyira lekötött a tárlat. Nagyon jól van feliratozva a kiállítás: az első, már említett szövegből megtudhatjuk a főbb információkat a tárlatról, a tematikus egységeket, Honoré Daumier személyének fontosságát, és magának a bemutatásnak az apropóját. Nem, nem egy másik francia művészt szerettek volna bemutatni még Cézanne mellé, hanem egy 2009-es nyertes NKA pályázat biztosította a lehetőséget a sürgős restaurátori beavatkozást igénylő lapok állagmegóvására. A múzeum pedig úgy gondolta, be is mutatja a munka eredményét, annál is inkább, hogy utoljára 1979-ben volt monografikus kiállítás a 19. századi grafikus munkásságából. Pedig van miből válogatni, az intézmény gyűjteményében ugyanis közel 600 litográfia, 150 fametszet és 4 rajz található a francia művésztől.

A tárlaton bemutatott alkotások mind Daumier-nek, mind kortársainak Beaumont-nak, Cham-nak, Gavarni-nak és Canzi-nak a munkái a múzeum tulajdonát képezik. Annak ellenére, hogy csak egy intézmény anyagából építkezik a tárlat így is nagyon gazdag, a teljesség érzetét kelti. Jól megfigyelhető benne a 19. század politikai hullámzása, a királyság, a forradalom, a köztársaság, a császárság és a porosz-francia háború, melyek során lehetett, vagy éppen nem lehetett beszélni a politikáról. Ám az erős cenzúra idején sem maradt téma nélkül a 1808-1879 között élt művész - derék polgárok, hitvesi erkölcsök, fürdőzők, a “kék harisnyák”, “az igazság szolgálói”, korunk emberbarátai, parlamenti idillek vagy éppen ókori történetek mind-mind szerepeltek témái között. A gyűjteményből sikerült nagyon jó darabokat kiválasztani a tárlat rendezőinek, ugyanis egy, az érdeklődést valóban fenntartó kiállítás lett a végeredmény. Valahogy úgy, mint egy jó krimi esetében, amikor nem tudjuk addig letenni a 200 oldalas könyvet, amíg a végére nem érünk.

Adva van tehát egy alkotó, aki élete során mintegy 4000 litográfiát készített, és további 1000 fametszetet könyvillusztrációnak, emellett pedig akvarelleket, festményeket és szobrokat. Akit mindezek után méltán lehet nevezni a 19. század egyik legtermékenyebb művészének.
Csak átfutni, vagy szemezgetni, mindent elolvasni, elmélyedni, rácsodálkozni és nagyokat nevetni! Ezt mind lehet a hatalmas életműből merítő Honoré Daumier kiállításban a Szépművészeti Múzeumban még március elejéig.

Képek forrása: itt és itt.

Légrády Eszter