Az új Acropolis Múzeum
Az 1994-ben elhunyt Melina Merkouri álma vált valóra 2009. június 21-én, amikor megnyitotta kapuit az új Acropolis Múzeum az Acropolis lábainál. Persze mint mindent, ennek az építését (2001−2009) is viták kísérték Görögországban: kávézókban, napilapokban, politikai hetilapokban taglalták, hogy vajon helyes-e hogy külföldi építész tervezi az épületet, és egy ilyen modern épület hogy fog kinézni az ókori és neoklasszicista társai szomszédságában. Való igaz, első látásra kirí onnan, megdöbbent, taszít is kicsit, főleg, ha hátulról pillantjuk meg, de ha belépünk, végigsétálunk, ráadásul ki-ki pillantva a hatalmas ablakokon felnézünk az Acropolisra, akkor át tudjuk élni, hogy milyen lehetett az ókor csodás szentélye teljes szépségében, amikor még a szobrok nem a múzeumban, hanem a szentélykörzetben álltak. Végül úgy tűnik, hogy a görögök is lehiggadtak és belenyugodtak, hogy egy nem-görög is képes volt megfelelő épületet alkotni az Acropolis kincseinek.
Biztos sokan emlékeznek még a régi múzeumra, amely a Parthenon mögött, attól délkeletre helyezkedett el, a sziklába süllyesztve a maga 800 négyzetméterével. Zsúfolt termekben mutatta be az ásatások során előkerült leleteket, örülhettünk, ha a turista társunk nem lökött neki az egyik szobornak, és valamennyire élvezni tudtuk a gyűjteményt. Ennek a „régi” épületnek az építését 1953-ban kezdték meg, az első termei 1953-ban nyíltak meg, de már az 1970-es években szó volt arról, hogy szükséges lesz egy új múzeum megépítése, majd Melina Merkouri kulturális minisztersége (1981-1989) alatt, a Lord Elgin által elvitt Parthenon-díszek visszaszerzéséért indított propaganda keretében felerősödtek az új múzeum mellett szóló hangok. Az angolok azzal érveltek, hogy addig nem adják vissza az utolsó kariatidát, és a többi elrabolt műkincset, amíg nem biztosítottak a megfelelő tárolási körülmények. Nem bíztak a görögökben, azaz abban, hogy valaha is képesek lesznek felépíteni egy olyan múzeumot, amely megfelel a modern értelemben vett műtárgyvédelemnek. Kezdetben úgy tűnt, hogy igazuk lesz, ugyanis már 1976-ban és 1979-ben nemzeti, majd 1989-ben nemzetközi tervpályázatot írtak ki, de az építkezések megkezdése előtti ásatások klasszikus és bizánci kori leleteket eredményeztek, amik persze újabb és újabb késéseket okoztak. Tehát a dolgok kezdtek a végtelenségbe nyúlni. Végül azonban 2000-ben befejeződtek az ásatások, kiírták a második nagy nemzetközi tervpályázatot, és a nemzetközi zsűri 2001-ben nyertesnek Bernard Tschumit (Parc de La Villette − New York) és annak cégét nyilvánította.
Az új Acropolis Múzeum kb 300 méterre délkeletre található az Acropolistól. A 2001 és 2009 között készült üveg és beton épületet úgy alkották meg, hogy az ásatások során előkerült leletek ne szenvedjenek kárt: a látogató egy hosszú átlátszó járófelületen keresztül jut el a bejáratig. (Ez a megoldás tulajdonképpen minden szintelválasztáskor visszaköszön az épületben, és az épület belső tömbjét így átláthatóvá, könnyedebbé, lebegővé teszi.) A bejáratnál szigorú ellenőrzés vár a látogatóra, hasonló a repülőtereknél tapasztaltakra, minden szúró- és vágóeszközt elvesznek, az előzőekkel ellentétben itt azonban vissza is adják a látogatás végén. Sajnos fényképezni csak a földszinten, és a harmadik emeleten (Parthenon terem) lehet. De talán nem is baj, mert az ember ahelyett, hogy a fényképezésre koncentrálna, kénytelen a tárgyakra figyelni. A kiállítás maga, hiszen csupa-csupa agyag és kő leletről van szó időrendi és azon belül tematikus elrendezésben tálalva első látásra nem túl érdekes, de aztán el lehet veszni a részletekben. Csak legyünk óvatosak, mert eljön az a pillanat, amikor az elménk telítődik, és úgy érezzük, képtelenek vagyunk többet befogadni, ekkor viszont, az építészeknek köszönhetően leülhetünk az ablakpárkányhoz megpihenni, és frissíthetjük a szemünket az Acropolis vagy Athén egy másik dombjának látványában gyönyörködve. És szerintem ez az a pont, amikor mindenki fejet hajt a zseniális építészek előtt, mert ez az épület úgy tökéletes, ahogy van.
Mivel az egész kiállítást képtelenség most végigvenni, három apró részletet emelnék még ki. A második emeleten az itt kiállított öt kariatida (egy ugye még Londonban van) restaurálása jelenleg folyamatban van, de nem szándékoznak őket a helyükről elmozdítani, ezért mindig csak az éppen aktuálisan érintett oszlopot kerítik el, és kivetítőn mutatják a munka lényegét. Krétai restaurátorok dolgoztak ki egy lézeres technikát, amellyel az utóbbi évszázadok rárakódott szennyeződését távolítják el aprólékos munkával.
A harmadik emeleten a terem közepén a Parthenon azonos méretű falát építették meg, hogy feltehessék rá a megmaradt frízeket, körbefuttatva azt a falon, segítsék a látogatók fantáziáját életre kelteni. Ha kinézünk közben az ablakon (persze a megfelelő oldalon) megint csak az Acropolis, szinte karnyújtásnyira, tárul elénk.
És egy az állandó kiállításba beépítve 2012. július 31-től látható egy időszaki kiállítás, amely az „Archaic Colors” címet viseli. A restaurátorok és régészek életre keltették az ókor színeit. Mindannyian tudjuk, hallottuk már, hogy az ókori szobrok és épületek színesek voltak, de nehéz ezt elképzelnünk. Az időszaki tárlat segítségével azonban megelevenedhet a fantáziánk, és könnyebben meggyőződhetünk milyenek voltak az ókor híres remekművei. A megmaradt festéknyomok segítségével néhány alkotás gipsz mását elkészítették a restaurátor-szakemberek, és megfestették a rajtuk a ruhákat. Nem mondom, hogy nekem jobban tetszenének úgy a szobrok. Biztos a szokások rabja vagyok, de engem jobban lenyűgöznek „csupasz” valójukban…
Ha kedvet kaptak kipróbálni egy kis ókori festegetést, akkor javaslom, látogassanak el az Acropolis Múzeum honlapjára, és használják ki az internetes játékuk nyújtotta lehetőségeket!
És még egy fontos információ: a belépő 5E (kedvezményes jegy 3 E, diákoknak ingyenes), amely európai, de még hazai viszonylatban sem drága, főként ha figyelembe vesszük, hogy ezért az árért az állandó és az időszaki kiállításokat is megtekinthetjük.
Mostani látogatásomra a Tempus Közalapítvány Egész életen át tanulás program jóvoltából, a Gruntvig pályázat keretében került sor.
Kerényiné Bakonyi Eszter
