Muzgo

Liszt, cukor, fahéj, só, vaníliarúd, mák, dió, méz - ismerős alapanyagok ilyenkor decemberben. Mint ahogy az is egy örök igazság, hogy hiába teszünk bele pont annyit belőlük a süteménybe, mint amennyit a recept ír, a nagyi, édesanya, nagynéni - vagyis a család aktuális sütőfenoménja - bejglijének mégis más íze van. Ők azok, akik verhetetlenek ebben, akiknek az alkotásait az egész család várja, hogy a karácsonyi ebéd-vacsora után még jól belakjon belőlük. Hogy bír azonban el egy család több cukrász-tehetséget? Úgy tűnik Auguszték egész jól boldogulnak vele.

Igazi karácsonyi kiállítással, az Auguszt cukrászcsalád közel 150 éves történetével várja látogatóit a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Hogy lesz a kis tabáni cukorkaboltból a “budai Gerbeaud”? Miként dőlt el naponta a vacsoraasztalnál a cukrászda további sorsa? Hogy élték túl a világháborúkat? Hová telepítették ki a családot 1951-ben és mikor térhettek vissza a fővárosba? Hogy öröklődött egyáltalán a mesterség? Rengeteg kérdés, amire mind választ kaphatunk a kiállításon.

Már az felvezeti a tárlat hangulatát, ahogy megérkezünk a kiállítótérbe. A múzeum átriumos udvarában a kihelyezett kerti székek és asztalok között jutunk el a terembe. Itt először a tér két végében elhelyezett berendezések kötik le a figyelmünket, szépen megmunkált súlyos bútorok, melyek az Auguszt cukrászdák hangulatát hivatottak megidézni. Körbetekintve a falakon a család története olvasható, előtte pedig pár vitrinben a cukrász mesterséghez, illetve a családhoz kapcsolódó tárgyak tekinthetők meg.
A kiállítás egyik legnagyobb erőssége azonban mégis a benne elhelyezett videóvetítés. A közel 40 perces kisfilm ugyanis egy, a család tagjaival készített jó hangulatú, sok-sok történettel teletűzdelt beszélgetés, ami kiegészíti a tárlaton elolvasható információkat, és egy plusz élményt ad. Olyan, mintha mi magunk beszélgetnénk Elemér bácsiékkal és végighallgatnánk a család történetét. Sőt még talán a sütemény ízét is érezzük a szánkban, amit ők közben falatoznak.

“Csak jó legyen a sütemény.” - kötötte gyermekei lelkére Auguszt Elemér, úgy gondolta ugyanis, hogy mindegy mi történik velük, éppen hogy megy az üzlet, milyenek a körülmények (hiszen ő maga is sok mindent megtapasztalt), ez az első, a legfontosabb. Aztán, ha már sorrendet kezdtem felállítani, a következő gondolat, amit az idős cukrász igyekezett mindig megvalósítani, hogy a vendég minden kávé, sütemény mellé kapjon még egy mosolyt is. Így nem is csoda, hogy az ötvenes években is hosszú sorokban álltak egy-egy habos kávéért a kofák, bevásároló asszonyok a Fény utcai kis üzlet előtt.

Mindent végighallgatva, végigolvasva egy dolog mégis hiányzott nekem a kiállítás végén - egy finom, nagy szelet sütemény. Bár erre gyógyírt a múzeum nem nyújt, bármikor felkereshetjük az “édes dinasztia” egyik cukrászdáját, de akár a karácsonyt is megvárhatjuk, hogy akkor a közös családi ünnep alkalmából fogyasszunk el valami finom édességet.

Öt generáció, hagyomány, tudás, minőség - ezzel vár minket az MKVM és az Auguszt család 2013.03.03-ig az Édes dinasztia - Az Auguszt cukrászda története című kiállításban.

Légrády Eszter