Muzgo

 A távoli, hideg éghajlaton élő észtek nyelvrokonaink, de mégsem  tudunk róluk jóformán semmit. Ám ha most ellátogatunk a Néprajzi Múzeumba felfedezhetjük, hogy e titokzatos nép kultúrája mindennapi életünk része - különösen télen. Hogy miért? Később elárulom, elöljáróban csak annyit, hogy a gardrób tájékán érdemes keresgélni a választ.

A kiállítás a finnugor nyelvekkel, kultúrával elmélyülten foglalkozó Bán Aladár (1871-1960) észtországi néprajzi gyűjtését mutatja be. A 20. század elején jelentősen megnőtt az érdeklődés a finnugor nyelvű népek iránt, mert ekkoriban erősödött meg az az elmélet, hogy a magyar is ezek közé tartozik, így természetes, hogy minden társadalomtudomány kereste a párhuzamokat. Bán a Kalevipoeg című eposz fordítása kapcsán több alkalommal is járt Észtországban, ahol jelentős tárgyi anyagot gyűjtött, kifejezetten a Néprajzi Múzeum számára. Az intézmény tölti be azt az űrt, amit egy külön antropológiai múzeum hiánya okoz, sőt a 19. század elején kifejezetten erre épült a gyűjtemény, így számos olyan kiállítást rendeznek, amely igazi különlegességnek számít.

A kiállítás tematikusan mutatja be az észt népi kultúrát, távoli erdős tájak leírásától haladunk egészen a mindennapokig, majd az utolsó egység egy mosolyt és irigykedő sóhajokat fakasztó kiugrás az eddigi témavezetésből (de továbbra sem árulom el, hogy miért). A paravánokra függesztett tablók, és a süllyesztett vitriniekben lévő tárgyak aránya tökéletes, a gyűjtőtől idézett leírások pedig némiképp intimebb hangulatot varázsolnak, és a feliratok is megfelelőek. Az észtek főleg meleg színeket viselnek, az ehhez igazított sárga árnyalatos tablók és tárgyfeliratok a kinti fagyból belépve egyből kellemes melegséget árasztanak.  A tárlat első egysége egészében mutatja be az észt népi kultúrát, színes térképpel szemléltetve az egyes viseletek elterjedését és a természeti környezetet. Itt inkább a tablókon van a hangsúly, a vitrinek kisebbek és csak egy-egy tárgy található bennük. A következő részben már mindennapi használati tárgyakat láthatunk nagyobb vitrinekben. Ezt az enteriőrt egyértelműen a közepén felállított rengeteg és hatalmas méretű faragott fa sörös kupa uralják, de találunk itt szőtt öveket, kesztyűket, kötött zoknikat, ékszereket, evőeszközöket, esküvői kellékeket (hogy a sörnél maradjak kettős kupát), cipőket és különböző szőtteseket is.

A kiállítás utolsó egysége (most már elárulom a cikk elején feltett kérdésre a választ) bizonyára mindenki arcára kellemes mosolyt csal, és abban is biztos vagyok, hogy sokan felsóhajtanak majd, hogy ez miért nem a múzeumshop része.  A régi idők elzártan élő észt nép jellegzetes mintái ugyanis napjaink téli divatjának legújabb slágere. Találunk itt észt motívumos harisnyákat, zoknikat, táskákat, díszpárnákat, esernyőt, gumicsizmát, játékbakákat, de szőttes mintájúra fújt autót, repülőgépet és kötött „ruhába” bújtatott biciklit is.

A kiállításra tehát két okból is érdemes ellátogatni, egyrészt, hogy megismerjük félig elfeledett nyelvrokonaink tárgyi kultúráját, na és persze ne maradjunk le a legfrissebb téli divatról sem.

Bódai Dalma

A Saaremaa, Muhumaa és Hiiuma című tárlat január 26-án nyílt és május 5-ig látogatható, meghatározott szombatokon tárlatvezetést tart Kerezsi Ágnes néprajzkutató, a kiállítás kurátora. Részletek ITT.