„Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.”
Mi mennyi? Örkény 100 a PIM-ben
A Petőfi Irodalmi Múzeum tavaly szeptemberben nyílt állandó kiállításának színvonalát megtapasztalt látogatóközönség teljes joggal várhatott hasonló kivitelezést és tartalmat a legújabb időszaki tárlatot illetően is. Örkény születésének 100. évfordulóján a Károlyi palotában elszabadul a groteszk, tobzódhatunk a szabad képzettársítások, meglepő asszociációk között.
A tárlat alapvetően két nagy egységre bontható. Az első terembe belépve a több helyről hallható órakattogás az első inger, amely az embert éri, majd ehhez hozzászokva elmélyülhetünk az örkényi életút részleteiben. Ebben segítségünkre van az író maga, elég az Egyperces életrajz című művére, vagy a jelen esetben is sokat idézett, 1974-es Ötszemköztre gondolnunk. Az életrajz főbb eseményei az óralapokon olvashatóak, amelyek számozása egyébként a haladási irányt is megadja. Ez a családi háttér ismertetésétől a gyermekkoron, tanulóéveken, három házasságon, a zsidó származása miatti, világháborús munkaszolgálaton, az 1945. utáni történéseken, köztük Örkény ’56-os szereplésén, majd az ezt követő „parkoló pályára” állításán át a nemzetközivé szélesedett elismertségig és hírnévig ível. Az idézetek mellett fotók és korlátozott számú tárgyi emlékek is megjelennek, így Örkény levelei, dedikált könyvek, a fogságban használt csajkája, jegyzetei, a Vöröskereszt értesítése eltűnéséről.
A kiállítási tablók igényes kivitelezésűek, harmonikus a színvilág, a szövegek érthetőek, logikusak, a kiválasztott idézetek érdekfeszítőek. A sok-sok szöveg, a falra festett betűtenger és a néhány múzeumi tárgy között mégis meg kell, valljam, elgondolkoztam azon, többet ad-e ez a tárlat egy fotókkal, dokumentumokkal gazdagon illusztrált, igényes köntösbe bujtatott önéletrajzi könyv elolvasásánál? S akkor…
A terem végéhez érve megfordultam és elindultam kifelé, de – szerencsére – elcsípett a roppant kedves teremőr bácsi (akit innen is üdvözlök):
-Maga meg hová megy?
-Hát… haza, gondoltam.
-De hát még csak a kiállítás harmadát nézte meg, a többi nem is érdekli?
Mentségemre szolgáljon, hogy sosem mentem még át egy tükrön, ezúttal pedig ez kellett ahhoz, hogy a kiállítás második részébe csöppenhessek. Az ominózus tükrön a groteszk örkényi magyarázata olvasható, nekünk azonban még tótágast sem kell állnunk, elég – kinek a teremőr bácsi segítségével, kinek anélkül – átlépnünk a tükrön túli világba, hiszen itt minden a groteszkről és természetesen az Egypercesekről szól. A látványvilág alapját „Tóték dobozai” adják, ezekre ülni, állni lehet, közéjük bemenni, forgatni, húzni-vonni, nyitni-zárni őket. Az interaktivitás ezúttal nem csak az éppen aktuális múzeumi trendnek való megfelelés miatt fontos, hanem a látogató sem értelmezheti saját maga aktivizálása nélkül a kiállítást. Azonban a PIM ezúttal sem kizárólag az idelátogatók javát kitevő iskoláscsoportok számára tette élvezhetővé a tárlatot, felnőttek, idősek is éppúgy szórakozhatnak. Itt kedvére dobozolhat bárki.
Nem célom a „poént lelőni”, de néhány pillanatképet azért fel szeretnék villantani kedvcsináló gyanánt. Kezdjük a legfontosabb információval, amely kellőképpen ráhangol mindenkit a kiállításra, illetve az Egypercesek által beszőtt kis világra. Az információs tábla felnyitása után mi más mondatot várhatna az örkényi életművet csak kicsit is ismerő látogató, mint a következőt: „Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.”
Szép számmal dobozoltak be a rendezők audiovizuális eszközöket is, Egyperceseken alapuló jeleneteket láthatunk, illetve hallhatunk a – nagyon helyesen duplán elhelyezett – fülhallgatókon. Belekukkanthatunk Örkény magyar vonatkozású levelei alapján készült gmail-es postafiókba, húzhatjuk magunk után a beleinket, ehetünk rovarirtó szeres pogácsát, udvari budiban Isten hozta, őrnagy úr!-at nézhetünk.
Kreatív ötletekért a kiállítás készítőinek nem kellett a szomszédba menniük, sőt teljesen személyre szabottá is tették a tárlatot, hiszen kellő türelemmel kivétel nélkül minden látogató megtalálhatja itt azt, amit már olyan régóta hiába keres…
Ha mindez nem lenne elég, megszemlélhetjük a Tóték szereplőit lengyel, orosz, sőt japán színészek megformálásban is. Miután pedig eleget tettünk az Állatvédő egyesület közleményének, azaz megtaláltuk a disznólábszárat, a tyúkszárnyat és a libacombot is, búcsúzásképpen pecsételhetünk egyet az író előtt tisztelegve, kedvenc mondását felidézve, azaz „Egye meg a fene az egészet”.
Egy nem akármilyen kiállításnak nem lehet akármilyen a vendégkönyve sem: a látogatóknak írógéppel kell elkészíteniük bejegyzéseiket, a lapokat lefűzik és a masina mellett bárki elolvashatja az eddigi véleményeket. Ezek közül az első, médiát is bejárt mondat Örkény Antaltól, az író fiától származik: „Ha apám élne, nagyon szeretné ezt a kiállítást…”. Ott jártamkor pedig ez volt az utolsó: „Mintha Örkény István rendezte volna”. Kell ennél nagyobb dicséret?
Mi mennyi? Örkény 100
Petőfi Irodalmi Múzeum
2012.április 6-december 31.
Huhák Heléna
