"Tudósok vagyunk, nem kincsvadászok!" - A múmia
Amikor az amerikai Universal Studios-nál az 1990-es évek elején elhatározták, hogy feldolgoznak egy 1932-es, egykor hatalmas sikert arató filmet, A múmiát, még egy alacsony költségvetésű horrorfilmben gondolkodtak, melynek főszereplője egy múzeum igazgatója lett volna, aki múmiákat akar feltámasztani. Izgalmas gondolat, így talán többet láthattunk volna a kairói múzeumból, ám az ötletet végül elvetették, a remake pedig az eredetihez képest egy kevésbé borzongató kalandfilm lett, mely Stephen Sommers rendezésében 1999-ben került a mozikba.
Az 1923-ban kezdődő történet hol máshol is játszódhatna, mint Egyiptomban. Egy kissé kétbalkezes angol könyvtárosnő és hobbi-egyiptológus, Evelyn Carnahan (Rachel Weisz) - aki nem mellesleg a kairói Egyiptomi Régiségek Múzeumának könyvtárában dolgozik - és bátyja, Jonathan (John Hannah) egy nemrég felbukkant térkép alapján az eltűnt Hamunaptrát, a Holtak Városát keresik. Evelyn felfedezést remél, Jonathan inkább kincseket. Az úton segítségükre van egy Indiana Jones-féle kalandorra hajazó volt idegenlégiós, Rick O'Connell (Brendan Fraser), aki a lánynak egy korábban tett ígérete miatt csatlakozik hozzájuk. Meg is találják a várost, ám szerencsétlenségükre a Holtak Könyve is a kezükbe kerül. Evelyn ugyanis, aki meg tudja fejteni a hieroglifákat, olvas a könyvből, és ezzel életre kelti Imhotep (Arnold Vosloo) múmiáját. Imhotep 3000 évvel korábban I. Széthi fáraó főpapja volt, ám a fáraó szeretőjével folytatott viszonyáért, az uralkodó meggyilkolásáért, és azért, mert megpróbálta feltámasztani halott szerelmét, élve eltemették egy szarkofágba és örökre átkozott lett. Föltámadt múmiája magával hozza a tíz egyiptomi csapást, sorra szedi áldozatait és célja, hogy leigázza a világot. Ízig-vérig hollywoodi film lévén persze ez a történet is jól végződik, és a szerelmi szál sem maradhatott ki Evelyn és Rick között.
Bár a történetnek csak kevés jelenete játszódik a kairói múzeumban (illetve hogy pontosak legyünk, nem is ott, hiszen az instabil politikai helyzet miatt a legtöbb egyiptomi jelenetet Marokkóban vették fel), mégis hangsúlyos szerep jut neki. Az 1902-ben átadott múzeum - amely egyébként az első olyan múzeumépület volt, amit kifejezetten tárgyak és gyűjtemények bemutatására terveztek - amellett, hogy az ókori Egyiptomot kutató Evelyn munkahelye, a filmnek számos meghatározó történése az intézményhez köthető. A múzeum igazgatójáról például kiderül, hogy annak a titkos társaságnak a tagja, mely Imhotep feltámadását hivatott megakadályozni. A szereplők több alkalommal is a múzeumban gyűlnek össze, hogy a múmia megfékezéséről tárgyaljanak, itt sikerül Evelyn-nek megfejtenie egy kőtábla hieroglifáit is, melyek segítségével rálelhetnek Imhotep legyőzésének kulcsára.
Mindezen jelenetek közben betekintést nyerhetünk a múzeumban őrzött gazdag tárgyi anyag "őrzési körülményeinek" módjába. Az idézőjel szándékos, mivel műtárgyvédelem, mint olyan, nem igazán létezik a múzeumban. A muzeológus számára leginkább szívfacsaró jelenet, amikor Jonathan azzal ijesztgeti húgát, hogy bemászik egy múmia mellé (sehol egy üveglap vagy kötél, ami ezt megakadályozná!), sőt, a várt hatás reményében még fel is ülteti, meg is mozgatja. A többi tárgy ugyanilyen módon őrzött, illetve nem őrzött. A múzeumban a tűzbiztonságra sem figyelnek oda, mindenhol égő fáklyák biztosítják a fényt, még Evelyn is fáklyával a kezében mászkál a termekben! A film készítőivel ellentétben persze tudjuk, hogy nem bánhatunk ilyen mostohán a műtárgyakkal, ha meg szeretnénk óvni az állagukat. Szerencsére csak a vásznon van így, a valóságban üvegbúrák, vitrinek, érzékelők, riasztók és természetesen teremőrök is hozzájárulnak a tárgyak biztonságához. Persze ne legyünk igazságtalanok, hiszen a történet a '20-as években játszódik, de műtárgyvédelmi előírások akkor is voltak egy múzeumban. Sajnos időnként előfordul, hogy minden előírás kevésnek bizonyul, gondoljunk csak a tavalyi egyiptomi forradalomra, amikor kairói tüntetők áldozatául esett több műtárgy is.
Hogy milyen közművelődési szerepet tölt be az intézmény, azt a filmből sajnos nem tudjuk meg, mert látogatót egyszer sem láthatunk, a történet szerint mindig vagy zárás után járunk a múzeumban, vagy éppen ostromolják Imhotep hívei.
Bár a sztori nem éppen a leghitelesebb történeti forrás, de mindenképpen látványos és szórakoztató. A film célja pedig ez, nem a tudományosságra való törekvés. Az azért mindenképpen pozitívum, hogy a múzeumot egy izgalmas helyként tünteti fel, ami egyben a tudomány művelésének színhelye is. Ez így igaz, ezért a múzeumigazgató címben szereplő mondata még jobban megállja a helyét, ha kicsit átfogalmazzuk: a muzeológus nemcsak tudós, hanem kincsvadász is!
Fazekas Eszter
