Muzgo

December végén kis családommal felkerekedtünk, hogy megnézzünk egy kiállítást Bécsben. Egy kiállítást, amiért érdemes a szomszédba menni!

A bécsi Jüdisches Museum 2011. október 19-én nyitotta meg új időszaki kiállítását, melynek alcíme 100 Jahre Hollywood. Eine jüdische Erfahrung (100 év Hollywood. Egy zsidó tapasztalat). Hollywoodot zsidók alapították, ezzel nem árulunk el nagy titkot, de nem akármilyen zsidók: kelet-európai zsidók! A kiállítás egyéni életek elmesélésével mutatja be az amerikai filmipar történetét. Nincsen túl hangsúlyozva a zsidó identitás, de nincs is eltitkolva. Itt nem ez a lényeg. Kelet-Európából érkeztek azok a művészi és kereskedelmi ambícióval megáldott emberek, akik felkarolták az új technológiát, a filmet. Üzletet láttak benne, belefogtak és az amerikai álom igazi megtestesítői lettek.

A kiállítás öt életművön keresztül mutatja be az elmúlt 100 évet. Magyaroknak megdobban a szíve, hiszen elsők között olvashatjuk Adolph Zukor (fenti képen) és William Fox nevét, akik a Tokaj-hegyvidékről származnak. Zukor Adolf egy szűcs és szőrmekereskedő volt kis hazánkban, majd 1916-ban a Paramount Pictures filmgyárat alapítja meg. A lengyel Warner testvérek (Warner Brothers), a fehérorosz Lois B. Mayer (MGM) és a német Carl Laemmle (Universal) későbbi filmmágnások történetét tekinti át még a tárlat.

24 tematikára van osztva két emeleten a kiállítás. Az egész filmtörténet bemutatásra kerül, leszámítva a korai technikatörténeti áttekintést, ami nem is szükséges itt, hiszen az öt nagy filmgyárat vették górcső alá. A némafilmek korszaka ugyanolyan hangsúllyal szerepel, mint a hangosfilmeké, ami külön dicsérendő, hiszen néhány tanulmány, kutatás „szereti” lenézni a századelőt igen helytelenül. Sajnos nagyon keveset tudunk az 1910-20’ évek filmgyártásáról, pedig nagyon értékes műalkotások ezek.

A kiállítás az öt „szereplő” bemutatása után nem időrendben tekinti át ezt a 100 évet, hanem kiemelve a zsidókhoz kapcsolódó tematikus egységeket. Bemutatják a nickelodeon gépet és filmeket a tárlat elején (ezek még igencsak rövid filmek, egy lyukon belesve lehetett nézni őket, de egyszerre csak egy személynek. Egy centbe került, amit az amerikaiak nickelnek neveztek, az odeon pedig színházat jelent). Majd olyan kérdésekre kapunk választ, mint, hogy Hollywood, hogyan lett az amerikai filmgyártás fellegvára, hogyan alakult ki a sztárkultusz, kikből és hogyan lettek sztárok? Olyan nevek tűnnek fel a tablókon, filmplakátokon, mint Charlie Chaplin, Sarah Bernhardt, Marilyn Monroe, Ingrid Bergman, Humphrey Bogart, Woody Allen, Barbara Streisand stb.

A kiállítás két emeleten át, fentről lefelé vezeti a látogatót körbe az épületben. A Jüdisches Museumban igen kreatívan oldották meg a lépcsőház problematikáját: egy 1920’-as évek végén működött vetítőgépet lógattak a lépcsőfordulóba, mellé pedig a Jazz énekes (az első 1929-es hangosfilm) plakátját függesztették ki. Hogy ez miért probléma? A látogató megtapasztal egy atmoszférát a kiállításban, ha kilép ebből, jelen esetben egy lépcsőházba, akkor megunhatja a következő termeket. Ezzel a megoldással felkeltetté a kíváncsiságunkat a szervezők, majd a földszinten folytatódott a Jazz énekes egy vetített jelenetével. Minden teremben filmrészleteket vetítettekvászonra, vagy pedig plazma TV segítségével jelenítették meg azokat. A földszinti hangosfilmeket bemutató termekben nagy hangsúlyt kaptak ezek, ami elengedhetetlen egy filmtörténeti kiállításban. Praktikusan oldották meg, minden vászon elé elhelyeztek ülőalkalmatosságokat, de úgy, hogy a tovább sétáló látogató ne bukjon fel. A  filmek felirata német volt, de egy kis „telefül” segítségével angolul (tehát eredeti nyelven) hallgathattuk a színészeket. De nem csupán filmvetítésből áll a kiállítás! Több társintézmény segítségét kérte a bécsi zsidó múzeum, így kapta kölcsön például azt a széket, mely a Casablanca (1942) című filmben Rick kávézójában szerepelt, vagy azt a motort, melyet Peter Fonda használt az Easy Rider (1969) című filmben. Az Oscar-díj sem maradhat ki az áttekintésből, élőben megcsodálhatjuk azokat a kis szobrocskákat, melyeket a Rocky (1976) és az Annie Hall (1977) alkotói vehettek át. Rengeteg fénykép szerepel a kiállításban premierekről, Oscar-díj átadókról, de megtekinthetünk jelmezterveket is, például az Elfújta a szél című mozi kapcsán.

A filmszakmában nem mindenki zsidó származású, a kiállításon bemutatott filmekben sem. Olyan alkotások vannak kiemelve, melyek a zsidó filmtörténet kapcsán fontos jelentőséggel bírnak. A tárlat vége felé a második világháború alatti náci ellenes propaganda (Confessions of a Nazi Spy, 1939) és a holocaust ábrázolás-problematikája is megjelenik (The Dairy of Anne Frank, 1959, Schindler listája 1993). A kiállítás a mai zsidó identitás filmvásznon való megjelenésével zárul. A Függetlenség napja (1996), Egy komoly ember (2009) és a Becstelen Brigantik (2009) filmrészleteivel zárul a kiállítás.

A tárlatra nemcsak a témája miatt fogok sokáig emlékezni, hanem amiatt is, ahogyan bemutatták. Az időszakos kiállítás bejáratánál lehetett felvenni egy kiállításvezető ingyenes angol vagy német nyelvű kiadványt, ami nemcsak a termek beosztását, hanem a tárgyakhoz tartozó magyarázó feliratot is tartalmazta. A kiállítótérben a tárgyuk magukért beszélnek, de ha részletesebb információra van szükségünk, belepillantunk a füzetkébe. A sok felirat nem terheli a szemünket és esztétikusabb lesz az egész látvány. A kiadvány elején fel van tüntetve, hogy a kijáratnál leteheted egy gyűjtő dobozba, így óvjuk a környezetet, ám szuvenírként is hazavihető. A kiállításvezető végén egy kis csattanóval búcsúznak a látogatótól:

„Note:

1. Yes, there are a lot of Jews in the movie buisness.

2. No, we did not kill Christ.” David Mamet, 2007.

A múzeum maga is elég modern szemléletű, kívül-belül minimál design jellemzi, fehérek a falak, egyszerű bútorok vannak a kávézóban és az előtérben. A belépőjegy is már egy élmény a maga nevében: négyen voltunk, négy különböző mintájú belépőjegyet kaptunk. A kiállítás kezdetén egy ötágú csillag formájú lyukasztóval „érvényesítették” azokat. Mint minden kiállítás végén, itt is volt lehetőség vendégkönyvben megörökíteni magunkat az utókornak. De nem is akárhogy! Egy falra szerelt jegyzettömbbe lehetett rajzolni színes filctollakkal, ha betelt egyszerűen letépték a muzeológusok és lefűzték a többi közé. A kijáratnál a plakát nagyságú lapozgatón lehetett visszaolvasni korábbi látogatók élményeit. Apró dolgoktól, milyen emlékezetessé válhat egy múzeum!

A bejáratnál lévő könyvesbolt a téma legfontosabb szakirodalmait, regényeit, versesköteteit árulja. Például a kiállítás katalógus is itt vásárolható meg: nagy alakú, színes, angol nyelvű tanulmányokat tartalmaz Hollywood történetével kapcsolatban. Ára 30 euró.

Ami külön is dicsérendő, hogy ugyanazzal a belépőjeggyel két múzeum is látogatható: az imént leírt Jüdisches Museum a Dorothergasse-ban illetve a Museum Jugendplatz. Gyalog nagyjából 15 percre vannak egymástól. Érdemes rászánni az időt, ha már Bécsben járunk, nagyon megéri!

Villangó – Török Ivett

2012. május 1-ig meghosszabbítva!!!