Muzgo

Amikor egy ház átkel a "Nagy Óceánon"

Hogyan is gyarapodhat egy múzeum gyűjteménye? Ajándékozással, vásárlással, gyűjtéssel stb. Ezt tudjuk, de azért az mégis egy megdöbbentő hír, hogy Amerikából egy egész házat fognak átszállítani a szentendrei Skanzenbe!

Magyar intézmények és az amerikai magyarság szervezeteinek összefogásával kiállítás nyílt pénteken a New York-i magyar főkonzulátuson, annak a pennsylvaniai Vintondale bányásztelepülésnek a két világháború közötti tárgyi emlékeiből. A település egykoron jelentős lélekszámú magyar lakossága Bátyuból, Bereg megyéből vándorolt ki Amerikába. A település egyik épülete, nevezetesen Bagu Balázs háza, amelynek alsószintjén boltok voltak, és amelynek teljes eredeti berendezése napjainkig szinte érintetlenül megmaradt, hamarosan, a Skanzen szakembereinek felügyelete alatt Magyarországra "utazik".

Az értékmentést az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Amerikai Magyarokat Kutató Munkacsoportja kezdeményezte. A Bagu-házra, amely a Skanzen első olyan magyar épülete lesz, amely nem a Kárpát-medencéből származik, Balogh Balázs, a kutatóközpont főigazgató-helyettese, a Néprajztudományi Intézet igazgatója bukkant rá, aki az előző évtized folyamán többéves terepmunkát végzett az amerikai Közép-Nyugaton, a 19-20. század fordulóján kivándorolt magyarság kultúráját kutatva. "Az épület könnyűszerkezetes amerikai épület, de a ház mögött egy szalonnasütőt, egy húsfüstölőt és egy szőlőlugast alakítottak ki, amelyeken keresztül 'megfogható' a korabeli magyar életmód" - mondta Balogh Balázs.

Cseri Miklós, a szentendrei Skanzen főigazgatójának elmondása szerint: "Egy jó múzeum gondol a jövőre. Miután befejeztük az erdélyi tájegységet, ha megkapjuk erre a kormányzati támogatást, akkor 2015-2016-ban elkezdjük a diaszpóra magyarságának épített és szellemi örökségének bemutatását".  Egyebek között kanadai, ausztrál, izraeli és holland tájegységi projektekben gondolkodnak.

(Forrás: MTI)

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása