Muzgo

Mi jut eszetekbe Blaha Lujzáról? Budapesten a Blaha Lujza tér… Más? Ki volt ő? Na, itt az ideje megismerni, irány a Gödöllői Városi Múzeum!

Ahogy erről már beszámoltunk, a Híres Hölgyek éve Gödöllőn, aminek keretén belül rendezték meg A piros bugyelláris – Blaha Lujza Gödöllőn című kiállítás. A városi múzeum időszaki kiállítótermében, a földszinten kapott helyet a szeptember végéig látható tárlat. A figyelemfelkeltő cím elsőre nem biztos, hogy érthető annak, aki nem ismeri a XIX. század végi színjátszás történetét. A piros bugyelláris a színésznő kedvenc darabja volt, és e korszak igen kedvelt és látogatott népszínműve is.  Miért Gödöllő? Harmadik férje, Splényi Ödön itt vásárolt nyaralót 1881-ben, mikor összeházasodtak. Blaha Lujza (aki Kölesi Lujza néven ment férjhez először Blaha Jánoshoz) ennek a színpadi műnek díszletei alapján rendezett be itt egy szobát. A fáma szerint még maga Erzsébet királynő is betért hozzá egy sétája alkalmával, hiszen a császárral együtt nagy rajongója volt a „nemzet csalogányának”. Minden dal, amit énekelt az előadásai során, a korszak kedvelt slágere lett. Itt kanyarodunk vissza a címhez, ezt a dalocskát talán még mi is ismerjük majd 100 év távlatából.

A kiállításban sétálva azon gondolkodtam, hogy mennyire nincs már a köztudatban Blaha Lujza. A nevét ismerjük, ám pontos adatokat nem tudunk róla. A Gödöllői Városi Múzeum ezzel a tárlatával eloszlatja a homályt szemünk elől, egy nagyon informatív bemutatót sikerült összeállítania a rendezőknek. Fényképek, színházi plakátok, szövegkönyvek, kották, olajfestmények mellett a színésznő személyes tárgyai is felbukkannak a vitrinekben. A bejárattal szemközt Lotz Károly festésével díszített legyező fogadja a látogatót. Persze nem az ajtóban, hiszen műtárgyvédelmi okokból nem lehet sem napos, sem porszennyezett helyre kitenni. A legyező érdekessége továbbá, hogy a korszak „híres emberei”: művészek, politikusok, tudósok aláírásukkal látták el az 1880-ból származó tárgyat. Olyan nevek olvashatók rajta, mint Erkel Ferenc, Apponyi Albert, Székely Bertalan, Gárdonyi Géza, Hugonnay Vilma, hogy csak néhányat említsünk. Blaha Lujza ékszeres szelencéje, gramofon lemezei magánemberként próbálják bemutatni nemzet csalogányát, ugyanúgy mint a vitrinben elhelyezett visszaemlékezései is. Ám a kiállításban a családjáról nem sokat tudunk meg, csupán férjeinek száma hökkentheti meg a látogatót, de két gyermeke csak egyszer jelenik meg a tárlat során.  
 
A teremben két enteriőr is található. Az “L” alakú kiállítótérben a bejárattól nem látszik rögtön a színésznő piros brokátruhája. Egy korszakban jellemző, festett háttér imitálja a színpadi közeget egy cimbalom társaságában. Nincsen vitrin mögött szerencsére, így közelebbről (de hátratett kézzel) megvizslatható a tárgy. Miről is árulkodik nekünk? Fontos forrása a színháztörténetnek és a korszaknak egyaránt. Az akkor átlagosnak számító testalkatú és magasságú nőt mai fogalmaink szerint molettnek és alacsonynak gondolnánk. A másik enteriőr, a bejárat melletti „strandfürdő”. Gödöllőn ma is Blaháné nevet viseli az a városrész, ahol a színésznő nyaralója volt (sajnos a második világháborúban elpusztult az épület). A telektől nem messze nyílt meg 1926-ban a közeli patakból felduzzasztott medence, vagyis a Blaha Lujza strand. Az enteriőr hátterét egy ezt ábrázoló kinagyított fénykép adja, és egy bábun korabeli női fürdőruha-rekonstrukciót láthatunk. Egy nagymama magyarázta unokájának ott jártamkor: „ekkoriban ilyen fürdőruhákat hordtak a nők, ma meg már szinte ilyen az utcai viselet…ilyen rövid.” A strand abban az évben nyílt meg, amikor a színésznő elhunyt. Indokolatlannak tűnik az enteriőr nagysága, a bemutatandó témának nem kellene ilyen hangsúllyal szerepelnie.

Egyetlen plazmatévé is szerepel a kiállításban, ahol a Nagymama című némafilmből láthatunk néhány perces részletet. Blaha Lujza egyetlen filmjéről van szó. A címben emlegetett Egy cica, két cica, száz cica kezdetű dal részlete megmaradt a színésznő előadásában, de még viaszhengeren. A megnyitón volt alkalmunk belehallgatni, ami páratlan élményt nyújtott, mindenki számára bizonyosságot nyert, miért is lett ő a „nemzet csalogánya”. Sajnálom, hogy a kiállításban nem szerepeltették ezt a hangfelvételt.

Kis kiállítótérről van szó, amit a rendezők a falak színével kívántak tágítani. Halvány, pasztellszíneket választottak: rózsaszínt és sárgát. Nagyon kellemes benyomást kelt, bár egész idő alatt azon gondolkoztam, hogy miért kívántam meg hirtelen a puncs és vanília fagyit… nagyjából a terem felénél vált halvány sárgára a háttér, amitől azt várnám el, hogy a bemutatott témát tematikusan válassza el a következőtől, de itt nem így történik. Csupán esztétikai élményt kívántak nyújtani a látogatóknak.

A színház mindig is egy egzotikus tündérvilág volt az átlag halandóknak. Jó választás volt ezzel a témával foglalkozni, érdemes megnézni. 

Villangó – Török Ivett

© Reményi Krisztián felvételei (MTI)