Muzgo

Tudósítás Kecskemétről- Múzeumok Éjszakája 2012

Másolat - P6230017.JPG

Füllesztő meleg, sok lelkes látogató, esti fények, kedves vendéglátók, retró járművek és Sandra. Így tudnám összefoglalni a szombat éjszakát.

Délután érkeztünk meg Kecskemétre, ahol a hidegfront következményeképp „csupán” 35 fok volt. Hamar megtaláltuk a Klapka utcát, ahol a vendéglátóink bázisa, a Bozsó Gyűjtemény található. Nem is lehetett eltéveszteni, hiszen az old timer járművek adták ezen a napon az ismertető jegyét.
A Néprajzi Múzeum két munkatársát, Frazon Zsófiát és Joó Emesét kísértem a helyszínre, akik az Etnomobil projekt szülő- és keresztanyja (hiszen két édesanya kicsit fura lenne). Az elmúlt évben A mozgásban a kultúra kampány keretében egy lakókocsival járták az országot, ám idén enélkül érkeztek szerény jelenlétemben Kecskemétre, a Bozsó Gyűjtemény meghívására.  Kis stábunk hadiszállásául egy gyönyörű, piros színű emeletes londoni busz szolgált, ő volt Sandra.

Másolat - P6230010.JPG P1050683.JPG

A földszintjén egy mobil kiállítást rendeztünk be, ahol a városi utazási szokásokat, tapasztalatokat mutattuk be. Az emeleten bérletkészítés zajlott, ám nemcsak gyerekeknek. A kézműves foglalkozás célja az volt, hogy a látogatókat kizökkentsük a mindennapi rutinból és gondolkodásból. Itt az álmaikhoz, titkos vágyaikhoz készíthettek bérleteket. Így született meg a fagyi bérlet, cirkuszi bérlet, puszi bérlet, kávé bérlet, napi 1 óra csönd bérlet és társai. A londoni buszunk előtt pedig műtárgyrejtvényt lehetett megfejteni. Különböző használati tárgyak funkcióját kellett meghatároznia a látogatóknak kortól, nemtől függetlenül. Nagyon lelkes és kreatív közönségünk akadt Kecskeméten, voltak családok, akik majd másfél órán át velünk tartottak.

P1050679.JPG

Másolat - P6230014.JPG

Másolat - P6230024.JPG 


A városban retró járművek közlekedtek egész éjjel a 42 helyszín között. A három útvonal végállomása a Bozsó Gyűjtemény volt, így kezdetben sokan felszálltak Sandrára, arra várva, hogy elinduljon. De Sandra nem ment sehová. Egy karszalaggal lehetett utazni az este folyamán, az old timer buszok kitartóan szolgálták a nagy tömeget szerte a városban.

Másolat - P6230008.JPG Másolat - P6230039.JPG
Saját kis programfüzetet (térképes melléklettel) adott ki most is a városi önkormányzat a Bozsó Gyűjteménnyel karöltve. A házigazda intézmény az idén felújítás miatt nem tudta a látogatókat beengedni az épületbe, így egy sátorban rendeztek egy mobiltelefon- és Comondore-történeti kiállítást, valamint egy Ikarusz modellekből álló tárlatot.

Másolat - P6230034.JPG
Az este folyamán nem volt lehetőségem körbejárni a várost, viszont a látogatók elbeszéléseit szívesen hallgattam. A jól megszervezett programsorozat minden korosztálynak nyújtott kulturális kikapcsolódási lehetőséget, amit mi sem bizonyít jobban, mint a lelkes, csillogó tekintetek és a záróra fogalmának rugalmas értelmezése. A 23:30-ig meghirdetett programok hajnali 2 óráig tartottak. A közönség nyitottsága és a szervezők profizmusa tükröződött ezen az éjszakán, jó volt részesének lenni!


Villangó – Török Ivett

Másolat - P6230076.JPG

Fotó: Frazon Zsófia és Villangó - Török Ivett

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása