Muzgo

Csütörtökön egy újabb kiállítás megnyitóján vehettek részt azok, akik elzarándokoltak a Ludwig Múzeum Duna parti épületébe. Megérte: a kinti forrósággal ellentétben a falakon belül kellemes hűvös fogadott, a második emeleten megnyiló kiállítást először egy tárlatvezetés keretében nézhettem végig, majd 8 órától a nagyközönség számára is elérhetővé vált. Az előző két tárlat megnyitójához, a Robert Mapplethorpe-hoz és a Socéité Réaliste: empire, state, building-hez képest - amin volt szerencsém jelen lenni - a mostani kevésbé tűnt nagyszabásúnak. Mintha kicsit kevesebb embert vonzott volna, mint ahogy azt a Ludwig kiállításain eddig megszoktam.

Az új kiállítás címe a Hős, a Hősnő és a Szerző nevet viseli. A logikai sorba beleillene a szerzőnő is, de az egyszerűség kedvéért ez a címben nem szerepel, viszont ugyanúgy fontos eleme a kiállításnak. Röviden, a tárlat témáját tekintve a hős és a művész kérdéskörével, valamint ennek a nemi dimenzióival foglalkozik. Hová tűntek a hősök? Hogyan lehet definiálni a hősöket? Milyen hősök vannak? Szükség van-e hősökre? - feszegette a kérdést Kemény István a kiállítást megnyitó beszédében. A kérdésekre nem lehet egyértelmű válaszokat adni, de a konklúziója szerint a művész is egy hősféleség és ha nincs szükség hősökre, akkor művészekre sincs.

Számomra pozitívum volt, hogy a Ludwig Múzeum saját gyűjteményére épült a kiállítás, így végre újra láthatjuk mit rejtenek a raktárak. A tárlat kurátora, a művészettörténész Tímár Katalin volt, aki 2010-ben a Félreérthetetlen mondatok: Az újragonolt gyűjtemény címmel már rendezett kiállítást a múzeumban. A tárlatvezetésen elmondta, hogyha nem is tekinthető folytatásnak, a jelenlegi kiállításon találhatunk visszautalásokat az előzőre, így praktikus tanács, hogy aki ellátogat a múzeumba lapozzon bele az előző kiállítás katalógusába is, amit a a pénztár mellett talál.

A két kiállítás közötti legszembetűnöbb különbség, hogy míg az előzőben nem voltak értelmező szövegek a műtárgyak mellett a Hős, a Hősnő és a Szerző esetében a Ludwig falát a szorgos kezek rendesen összefirkálták - a szó jó értelmében. Az izgalmas csavar a történetben, hogy a tárgyakat kiegészítő feliratok nem a műről vagy művésztörténeti kontextustról szólnak, hanem minden esetben egy kreatívan kapcsolódó idézetet választottak. Pélául Picasso: Bikaviadal nyolc tányéron című kerámiatányérjai mellett egy Devecseri Gábor idézetet találunk: "tudniillik a toreádort valamikor mégis / megkérdezték, akar-e küzdeni; / a hivatása megválasztásába / ő legalábbis beleszólt; / de a bikát nem kérdezte meg senki."

A kiállításon a címnek megfelelően megjelennek a különböző hősértelmezések, így tematikusan, a klasszikus ókori felfogástól kezdve, a XIX. század romantikus alakokon át a modern világunk klasszikus hőseiig, a katonákig. A művész, a művésznő is megjelenik a Ludwig Múzeum falain belül. A portréktól kezdve (Chuck Close: Nat, Nat Finkelstein: Andy I-IV, Nagy Kriszta: Kortárs festőművész vagyok, stb.), a vadabb értelmezesékig, amit például Kele Juditnál is találunk: a műtárgy és a művész eggyé válik. A művésznő saját magából csinált műtárgyat - nemcsak kiállítási tárgyként szerepelt, de árverésre is bocsátotta önmagát. Ezek mellet a tárlat lehetőséget biztosít, hogy a nagyközönség végre megcsodálhassa a múzeum új szerzeményeit, ilyen például Tibor Zsolt: Flipper II című festménye vagy Beke László balatonboglári cseh-szlovák-magyar művésztalálkozón készült műve, amin mindenki kezet fogott mindenkivel.

Mindez leírva nagyon jól hangzik, de az egyszerű múzeumlátogatótól a kiállítás túl sokat vár, nehezen értelmezhető és így kevésbé fogyasztható. A kurátor vezetése nélkül negyed annyi információt se tudtam volna leszűrni a narratívából, így mindenképpen ajánlatos a Hős, a Hősnő és Szerző című kiállítást a tárlatvezetések alkalmával felkeresni (legközelebb július 15, 22, 29). Ennek ellenére önállóan is élvezhető a tárlat, ugyanúgy élmény az idézetekkel ellátott tárgyakból szemezgetni, mert az ördög a részletekben rejlik.

Világhy Gergely