Muzgo

"Én elmentem a vásárba..."

piac.jpgPiac a múzeumban. No nem olyan, ahol fonott kosárral vásárolni szoktunk, hanem kiállítási témaként. Július 12-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum “Én elmentem a vásárba...” - Vásár, piac, sokadalom címet viselő új időszaki tárlatának megnyitóján jártunk.

A meleg ellenére a múzeumba gyűlt lelkes látogatókat először Kiss Imre igazgató köszöntötte beszédével. Elmondta, hogy egy kiállítás rendezése során nagyon sok a feladat, melyek megoldásából az intézmény minden munkatársa kivette a részét, ám a legnagyobb érdem jelen esetben Török Róbertet, a tárlat főrendezőjét illeti. Külön jó érzéssel töltött el minket, hogy az igazgató köszöntőjébenben örömét fejezte ki, hogy a Muzgo is megjelent a rendezvényen. Végül megköszönte munkatársainak, hogy segítették a tárlat létrejöttét.IMG_0665.JPG

A kiállítást magát Szántó András gasztronómus nyitotta meg. Ő felajánlotta a saját gyűjteményét a tárlat anyagául, ám erre végül nem volt szükség, mert maga a múzeum is rengeteg tárggyal, forrással rendelkezik a témáról. Beszédében elmondta, hogy maga is gyűjti a piacokról, vásárokról szóló történeteket és tárgyakat. Kiemelte, hogy a gasztronómia nem egyenlő az étellel és a szakácskönyvekkel, hanem fontos része az illem, a szokások és az alapanyag is, amelyet viszont a piacról lehet beszerezni. Kofákról, a vásári vendéglátásról és emberekről hallottunk személyes élményeket, mindezt kötetlenül és jó hangulatban. Sőt még azt is megtudtuk, kinél, mit és melyik piacon érdemes ma vásárolnunk és hol együnk, ha megéhezünk “piacozás” közben. Szántó András tapasztalatai alapján kifejlesztette a bevásárlás három szabályát, amit itt a Muzgon is továbbadunk: az árus szemébe kell nézni, majd meg kell nézni a kezét, végül pedig az áruját (a sorrend fontos!).
Ezek után családi történetekkel folytatta beszédét - például a nagymama alkudozási szokásaival- majd nyomozásokról halottunk egy-egy relikvia, például egy bosnyák téri mészáros fényképe után. A gasztronómus mielőtt megnyitotta volna a kiállítást, előbb gratulált hozzá és kiemelte, hogy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum példaértékű a többi intézmény számára, hiszen nem kifogást, hanem megoldásokat keres a kiállításrendezésre. Ezzel az állítással mi is nagyon egyet tudunk érteni.
Kiss András elmondta még, hogy mindenkinek vannak sztorijai a piacokkal, vásárokkal kapcsolatban és a kiállításnak pont az az egyik célja, hogy ezeket előhozza az emberekből.
A beszédek után pogácsa és bor fogadta a látogatókat és mindenki megnézhette a kiállítást.

IMG_0691.JPGA tárlat maga három termet foglal el, az egyikben a pesti vásárokat és piacokat, a másodikban a vásárcsarnokok történetét, a harmadikban pedig a vásárövezeteket ismerhetjük meg. Nem nagy méretű, de mindenképp érdemes ellátogatni a múzeumba és megnézni (a többi kiállítással együtt természetesen), hiszen belépve az épületbe az első pillanatban magával ragadja az embert a fantasztikusan barátságos és családias légkör.

Az “Én elmentem a vásárba...” - Vásár, piac, sokadalom című kiállítás november 18-ig látogatható az óbudai intézményben.

Öhler Katalin
Fotó: Légrády Eszter

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása