Muzgo

Ki ne ismerné, legalább hallomásból, Fox Mulder és Dana Scully különleges ügynökök munkásságát. A földönkívüli összeesküvés és Samantha rejtélye után loholó nyomozókat a hivatásuk gyakran a hétköznapok paranormális eseteihez szólítja. A sorozat fő cselekményszálát megtörő, a  kikapcsolódást és a változatosságot szolgáló részek egyike volt a Teso dos bichos (3. évad 18. epizód – Az átok) című alkotás, amely múzeumi szempontból is sok érdekességet tartogat számunkra.

Az Úr 1995. évében a ’Teso dos bichos’ képzeletbeli ecuadori fennsík temetőjében folytatott leletmentő ásatáson a segédmunkások egy különleges urnára bukkannak: egy szentként tisztelt Amarú (kecsua: kígyó), női sámán zsugorított holtestére egy hatalmas aríbaloban (pántokkal hátra erősíthető, nagy méretű kerámiakorsó). A ’Secona’ törzs hitvilága szerint (amiből Mulder természetesen napra kész) átokkal sújtja azt, aki megbolygatja, és a Jaguár-szellem elvégzi a dolgát.

Még a legendás főcímdal felcsendülése előtt egy komoly etikai kérdést vetnek fel a régészek: Dr. Roosevelt a sírlelet tudományos értéke miatt száll vitába Dr. Bilac ellen, aki ecuadori közösség vallási-hagyományi érdekeit képviseli. Az ásatást vezető Roosevelt a megőrzést tartja elsődleges szempontnak, amit helyben nem tudnának biztosítani, ugyanis oda egy olajvezetéket terveznek. Bilac nem állagvédelmi szempontból tartja ’veszélyesnek’ a szállítást, hanem inkább az átok miatt, így Dr. Roosevelt, a vezető régész teljes joggal kiadja a parancsot a lelet megtisztítására és becsomagolására.

A főcím alatt eltelik három hét, és a „Boston Museum of Natural History” Bennszülött népek gyűjteményébe csöppenünk, ahol az Amarú-urna körül újabb gyilkosság történt. A kitalált múzeum egy vörös téglaépületben kapott helyet, előtte tábla jelzi: MUSEUM OF NATURAL HISTORY. Valószínűleg a Harvard valamelyik épülete előtt rögtönözték a tábla felállítását, a belső felvételeket pedig az egyetemhez tartozó Peabody Museum of Archaeology and Ethnography, a nyugati félgömb legöregebb és legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye biztosította. A kiállítást bemutató képek csak sötét-kékes derengésként asszisztálnak a kitömött jaguárhoz.

A gyilkosság egy tágas, kövezett padlójú, mázolt téglafalú, ablakos helyiségben történt. Hagyományos égőtestek lógnak a mennyezetről, és a falak tele vannak műtárgyakkal. Az adminisztrációs munka papírhegyei alatt elbúvó munkaasztal mellett, majd a háttérben is dexion-salgo polcokon kiállított antropológiai gyűjteményt pillanthat meg a figyelmes néző. Egyértelműen dolgozószobáról van szó, mivel az epizód végén a párszáz példányos kézikönyvtáron is átsuhan egy lassú svenk, vagyis nem az őrzésükre kialakított raktárban vannak a tárgyak.
Scully még a stáblista alatt felveti az intézmény vezetőjének a politikai terrorizmus lehetőségét, hiszen éppen az elhunyt dolgozott a problémás urnán. Mona, a kedves gyűjteménykezelő felvilágosítást ad az 1000 éves leletről és a feltárás körüli tiltakozásokról: Dr. Bilac tiltakozó levelet írt, azután felmondott a seconák örökségüktől való megfosztása miatt.

Alonso Bilac az első pillantásra az erkölcs utolsó lovagja. Avatott szemnek azonban már a lakásában elárulja magát: sem ő, sem a otthona nem felelt meg a nemzetközi múzeumi etikai irányelveknek. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) 1986-ban fogadta el Buenos Airesben a Múzeumok etikai kódexének első változatát, amely lassan már tíz éve volt ismert – lehet nem Chris Carter számára.

Az ICOM szakmai etikai kódexének 3.3 pontja Helyszíni kutatás és gyűjtésről rendelkezik, hogy a múzeumok a nemzeti és nemzetközi jogoknak és egyezményeknek megfelelően törekedjenek a kulturális javak minél nagyobb számban történő megőrzésére. Az Amarú-urnára vonatkoztatható, konkrét megoldás csak a 2001. évi kibővítése során került bele az etikai kódexbe: (3.3.) „Ahol a helyszíni munka élő közösséget vagy annak örökségét érinti, szerzeményezés csak az információ és a kölcsönös egyeztetés alapján lehetséges, a tulajdonos vagy az informátor kizsákmányolása nélkül. Nagy figyelmet kell fordítani az érintett közösség kívánságainak betartására, s ez mindennél fontosabb.”

2001. évi 4.4 pontja A kulturális vagyon visszajuttatása és visszaadásáról, hasonlóan az 1986-oshoz az 1970-es A kulturális vagyon illegális importjának, exportjának és tulajdonjog-átruházásnak tilalmáról és megelőzéséről szóló UNESCO-egyezményre épít. „Az eredeti tulajdonos ország vagy nép kérésére a múzeumnak készen kell állnia arra, hogy nyílt párbeszédet folytasson tudományos és szakmai elvek alapján (és lehetőleg kormányzati vagy politikai szinten tegyen tényleges lépéseket.” Dr. Bilac etikusan járt el, de a múzeuma és a külügyminisztérium is figyelmen kívül hagyta ezt az erkölcsi kérdést: a film alapján kiderül, hogy az urna a törzs tulajdonát képezte. A visszaszolgáltatási morálról Mulder cinikusan megjegyezte, hogy öt embernek kellett meghalnia, hogy egyáltalán a tiltakozólevelekkel elkezdjenek foglalkozni.

6.7 Emberi maradványok és rituális jelentőségű anyagok pontja szinte megfeleltethető a 2001. évinek (6.6), de jóval részletesebb: Az emberi maradványok és szent tárgyak gyűjteményeivel kapcsolatban a szakmai elvárások mellett azon közösség, etnikai vagy vallási csoport tagjai érdekeinek és hitének is meg kell felelni, amelyből a tárgyak származnak. Az 1986-os változat is már felhívja a szakma figyelmét, hogy az emberi maradványok vagy rituális jelentőségű anyagok visszaadására vonatkozó kérésre gyorsan, de tisztelettel és érzékenyen kell reagálni.

Bilac lakásán az ásatások emlékeit nézegető Mulder egyértelműen a feltárás dokumentációi között szemlélődik, Scully később az ásatáson készült feljegyzéseket is megtalálja. A dokumentációt készítse otthon, de a lakásban látványosan sok a lelet és a műtárgy, ami végképp azt az érzetet kelti, hogy ezeknek inkább a múzeumi raktárban lenne a helyük, nem pedig a nappaliban felállított salgón. A múzeumi dolgozók a múzeum érdekeit sértő magángyűjtését már az 1986-os etikai kódex is erősen elítéli (6.8), de nem tilthatja meg. Egy későbbi jelenetben az apartmant jobban megismerhetjük Mona szemszögéből, és kiderül, hogy Bilac már-már több tárgyat tart otthon, mint a múzeumban. A sötétítés persze nem a tárgyak miatt került az ablakra.

Az ügy lezárása után a diplomáciai jellegű konfliktust megoldják azzal, hogy a visszakövetelt urnát hazapostázzák, ahol a seconák visszatemetik (hogy a „Petrol Ecuador” majd újra kiássa?). A krimi klasszikus felépítése szinte pattanásig feszíti a húrokat. A kultuszsorozat egyik remek darabja. A természettudományi múzeum gyűjtőkörébe cseppet sem tartozik az inkább etnográfiai jellegű lelet, amit a mesterkélten kreált valóság egyik gyenge pontjának érzek.

Rékasi Károly búgó hangján így tolmácsolja Mulder utolsó monológját:
„A múzeum számára az Amarú-urna egy kihalóban lévő kultúra emlékének számított. Az átok pedig csupán primitív hiedelemnek. Dr. Bilac megtapasztalta, hogy van egy rajtunk túlmutató világ, láthatatlan és hatalmas, és legalább olyan valóságos, mint maga az urna. Ennek a világnak a tárgyai olyan erőket képviselnek, amelyeket nem lehet megszelídíteni, vagy begyűjteni egy múzeumba. Az igazi átok, ami a múzeumot sújtotta azt volt, hogy nem értették meg, ezeket az erőket nem szabad megzavarni, mert bizonyos dolgokat jobb betemetve hagyni.”
Chris Carter, ha nem is misztikus valójában, de megragadott egy fontos gondolatot: bizonyos esetekben a leletek állagromlása nagyobb mértékben bekövetkezhet, ha kiragadjuk őket elsődleges környezetükből, mintha ottmaradnának. Ilyen eset volt például tavaly a Pécsett feltárt épületegyüttes szakszerű visszatemetése.         

A végén felmerülhet a kérdés, hogy a készítők a fent tárgyalt elemeket szándékosan vagy véletlenül alakították ki így? Nos, mindenképpen tudatosan. Ha az epizód egyik fő üzenete a bürokráciában fuldokló rendszer önpusztítására felhívni a figyelmet, feltehetőleg direkt tűzdelték meg az erkölcsi dilemmákon túli, talán csak muzeológus szemmel látható jelekkel.

Órás Tamás