Muzgo

Hogyan ismerhető meg egy kiállítás 800 kilométer távolságból? A legegyszerűbben az internet segítségével - elméletileg. De ezzel valóban megragadható? Erre próbálok kísérletet tenni: feltárom a kiállítás online forrásait azon íróasztal mellől, amely ma már a számítógépet szolgálja. A téma és a módszer problémáját maga a kiszemelt kiállítás is feszegeti: hol van az információs társadalom határa?

A lipcsei Német Nemzeti Könyvtár idén ünnepli 100 éves jubileumát. Erre az alkalomra nyílt meg tavasszal a könyvtárhoz tartozó Német Könyv- és Írástörténeti Múzeum (1884.) új szárnyában a Zeichen – Bücher – Netze. Von der Keilschrift zum Binärcode című, új állandó kiállítása.

A tárlat nagyjából ezer műtárgyat számlál és az emberiség médiatörténetét sűríti magába. A kronologikus bemutatás mellett a kommunikációfejlődésből következő társadalom-, gazdaság-, technika-, művelődés- és politikatörténeti vonatkozásokra is kitérnek a vitrinek. Az egész koncepciót három innovációra fűzi fel: az írás megjelenésére; a könyvnyomtatás elterjedésére és a kezdeti hírközlésre; végül a digitális információközlés és a világháló megjelenésre.

A kiállítás egy hatalmas csarnokban kapott helyet. A témából adódó komplexitást a tárgyak és a feliratok pozícionálásával a közönség számára érthetően közvetítik: a tárlaton az összefüggések bemutatására helyezték a hangsúlyt, a műtárgyakat, képeket és szövegeket folyamatábraként (lineáris vagy fejlődésfa) rendezték el kilenc bumeráng alakú vitrinben. Az áramvonalas, könnyed és letisztult formájú tárolók egy-egy témát mutatnak be az adott kor szeletéből, és ezekből a láncszemekből épül fel az emberiség médiatörténete. Kissé zavaró és kényelmetlen, hogy a tároló címe átlósan fölfelé olvasható. Az interaktivitás helyet kapott a kiállításon fiókok és iPad alkalmazások segítségével, de egy darab könyvmásolatba sem lapozhat bele a látogató. A vitrinek berendezése azt az érzetet kelti, hogy mind a tárgyak, mind a szövegek anyagtalanul lebegnek – semmi sincs közvetlen falra rögzítve. Noha négy ülőszigettel biztosították a látogatók kényelmét a hosszasabb elmélkedéshez, de ezekről a pontokról a tárgyakból alig lehet látni bármit is, FAZ riporterének, Hannes Hintermeier, az elmondása alapján.

Az 1000 nm alapterületű csarnok három oldala végig üvegezett (a földszinti kilátás egy kereszteződés), míg a negyedik oldalon egy hatalmas vitrin fut végig. Ebben az egyes tárgyak külön emelvényeken követik egymást, ahol a 19. és 20. század emblematikus eszközei kaptak helyet. Az egyes tkiállított darabok felett monitorokon rövid videót tekinthet meg a látogató, középen a hozzá kapcsolódó ismereteket olvashatja el. Itt a tárgyak meglehetősen alacsonyra kerültek,  ugyanis inkább a szövegen és a mozgóképen van a hangsúly. A tárgy jelen esetben csak illusztrál a kétnyelvű szöveghez. Például a tömegkommunikáció egyik sarokpontját jelentő rádiózás elterjedését egy, a képen látható Volksempfänger VE 301 W típusú készülékkel jeleníti meg.

A kiállítás végén a jövő kultúrtörténetére kereshetünk választ a sci-fi irodalom remekei közül válogatva. Itt többek között a digitalizálás  visszás kérdését vetik fel a látogatóknak. A kiállításhoz készült promóciós videó végén idézik Florian Rötze, újságíró, egy gondolatát. ”Nem csak több lesz a digitális információ, hanem óriási adatáradatok tűnnek el egy szempillantás alatt. Így adnak helyet az új adatoknak és nem tömítik el készülékek emlékezetét, de az információs társadalom paradox módon elveszti digitális történetét.”

A látogató számára a kiállítás végén levonható legfőbb tanulságként, hogy az írás az elmúlt 5000 év során az emberiség legfontosabb információközlő eszköze volt, ehhez újítást csak az elmúlt évszázad tudott tenni a rádió, televízió és internet elterjedésével.

Összegzésként ki lehet jelenteni, több órányi kutatás után, hogy a kiállítás témájáról többet tudhatunk meg, mint magáról a kiállításról. A 800 kilométerről nem látni minden részletét, és nem is lehet egy átfogó képet kapni magáról a kiállításról, csupán amit a hivatalos fórumokon látni engednek. Kivétel persze a látogatói benyomás, amihez a FAZ elég megbízható forrás. A komoly hibákat valószínűleg a német precizitás csírájában elfojtja, de ha mégis maradt valami javítanivaló, azt csak személyesen kereshetjük meg, mert nem teszi senki közszemlére. Egyelőre semmilyen telekommunikációs eszköz sem tudja helyettesíteni a személyes tapasztalatokat, amiket egy múzeum biztosíthat. 

Képek - Magazin Museum, No.9.