Muzgo

Hogyan telt az elmúlt év a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógia osztályán? Unalmasan? Á, dehogy! Végvári háborúk, nemesek fényűző élete, az egyszerű emberek hétköznapjai, a török képzőművészet, vadászat, kincskeresés, a török hitvilág, párvidalok, portyázás tette színessé hétköznapjaikat. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a legjobb munka a múzeumban, hiszen ki ne akarna a magyar történelem romantikus korszakában kalandozni? Török kaftán, szablya, turbán, páncélsisak, kopja, mente, stb. vagyis minden rendelkezésükre állt egy jó szerepjátékhoz.

Persze botorság(?) feltételezni hogy minden csupa móka és kacagás. A feladat továbbra is nemes és komoly: a fiatalság okítása. A MNM munkatársai az elmúlt egy év alatt több olyan múzeumpedagógia foglalkozást dolgoztak ki, aminek témáját hazánk kora újkori történelme szolgáltatta. A foglalkozásokon a korszak művészettörténetébe, hadászatába, művelődéstörténetébe, kultúrtörténetébe nyerhetünk bepillantást, miközben megismerkedünk a kora újkorban használt viselettel, fegyverekkel, a tárgykultúrával, szabadidős tevékenységekkel, hétköznapokkal. Több olyan programot is kialakítottak, ahol a múzeumi munka bemutatása kapta a fő hangsúlyt, így a résztvevők bepillantást nyerhettek a régész, a muzeológus, a restaurátor, a designer, a kiállításrendező munkájába, vagyis abba, hogyan telik egy munkanap a Magyar Nemzeti Múzeum falai között.

Az elmúlt egy év munkáját a “A tárgy - egy egész világ” mottóval összegezték, ami utal a munkafolyamat során kialakított know-how-ra. Egyetlen egy tárgy segítségével egy egész korszak, egy egész világ bemutatható. A műtárgyak a múzeum alapjai, a muzeológusok legfontosabb szerszámai és az érdeklődő látogatók kíváncsiságának tárgyai. A múzeumpedagógiai programok kialakítása során is pontosan két darab eszköz: egy 16. századi török bőrkaftán és egy 17. századi dísznyereg került a fókuszba, ami pont elég arra, hogy megismertesse a résztvevőket a korral. Hogyan? A világon minden mindennel összefügg, így egy specifikus tárgy rengeteg kérdést vet fel, ami értelemszerűen újabb kérdésekhez és megállapításokhoz vezet. A MNM munkatársai a galaxist hozták fel példaként. A galaxis középpontjában található a műtárgy, ahol nagy intenzitással él, rengeteg közvetlen kérdés és megállapítás fűzhető hozzá (csillagok) és innen kiindulva, az összefüggések segítségével az egész galaxist birtokba vehetjük. A török bőrkaftán közvetlenül kapcsolódik a viselettörténethez, a török kultúrához, bőrművességhez, amin keresztül ki lehet térni a hitvilágra, a magyar történelemre, a kézművességre stb. Főleg kreatív szempontból a galaxis hasonlat hasznos, mert segítségével egy kapcsolóval más gondolkodásmódba válthat az ember.

Persze mit ér az elmúlt év, a múzeumpedagógia programok és a 15 millió forint, ha nem térnénk ki a résztvevőkre: az iskolásokra és óvodásokra. Akkor most gonosz kapitalista leszek és felteszem a kérdést: mennyi az annyi? A kérdésre felelhetünk egyszerű számokkal, amik minden bizonnyal jól mutatnak egy jelentésben: A Magyar Nemzeti Múzeum 6 oktatási intézménnyel együttműködve valósította meg múzeumpedagógia foglalkozásait, amin több, mint 400 iskolás és 60 óvodás vett részt. A projekt időtartama alatt 178 foglalkozást tartottak, ami közel 4000 múzeum részvételét jelenti. Biztos, hogy ezeken a számokon mérhető a sikeresség?
Egyértelmű, hogy nem. Így ismét vissza kell térnem a faölelgető happy-hippi szerepbe és kihangsúlyozni azokat a sztorikat, amik a sajtótájékoztatón elhangzottak. A foglakozások több napot öleltek fel, ami rendszerint az iskolában kezdődött, majd következett a múzeum, míg végül az iskolában fejeződtek be. Az utolsó nap a résztvevők már nagy magabiztossággal kamatoztatták a múzeumban megszerzett tudásukat, például a korabeli receptek alapján készült ételek elkészítésénél, vagy épp akkor, amikor a 17. századi dísznyereg alapján egy egész rap számot írtak a tárgy története alapján. A nagycsoportosok még ki se léptek a múzeum falai közül már arról faggatták a dolgozókat, hogy mikor jöhetnek megint, miközben az óvodában a kiscsoportosok érdeklődtek az óvónéninél, hogy ők mikor mehetnek majd a múzeumba. Az iskolai folyosókon állandó beszédtéma volt a múzeumi élmény, még akkor is, ha a régész-kalandor Indiana Jones, mesébe illő alakját is sikerült összezúzni a foglalkozások alatt.

A sajtótájékoztatóért is jár nekik egy pacsi, mert én egy órás monoton darára számítottam. Ezzel szemben senki sem beszélt hosszan, csak lényegretörően, gyorsan pörögtek a témák és még zenés műsor is volt, hogy felfrissüljön az agy. Különösen érdekes betekinteni a munkafolyamatba, megismerni a know-howt, amiből bárki tanulhat. De egyértelmű, hogy a szakma szépségét leginkább az adja vissza, amikor megtudjuk, milyen hatással volt a gyerekekre a múzeum.

Világhy Gergely