Muzgo

Bemutatva a bűnüldöző szerv sikereit a Szépművészeti Múzeum és az Országos Rendőr-főkapitányság közös kiállítása rendkívül sokféle műtárgyat vonultat fel. Megteheti, mert a műkincseket összetartó egyetlen kohézió, hogy ezeket egyszer valaki ellopta, de köszönhetően a Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályán dolgozó nyomozóknak a műtárgyakat megtalálták. Elég erős ez a kapocs, hogy egy jó kiállítást lássunk?

Mire fáj manapság a tolvajok foga? A kiállításon csak egy válogatást láthatunk azokból a műkincsekből, amelyeket a rendőrség 2006 óta megtalált, de így is majdnem száz tárgyat vonultat fel az őskortól kezdve a 20. századig. Láthatunk festményeket, római kori edényeket, bronz ékszereket, pisztolyt, tőrt, rituális kést, bibliát, oklevelet, nemesfémből készült kelyheket, márvány szobrokat, vagyis tényleg bármi előfordulhat. Az legjellegzetesebb tárgyak az ókori és középkori régészeti leletek és a festmények. Utóbbiak közül a legértékesebb Szinyei Merse Pál Virágozó almafák című képe, amit 12 millió forintra becsülnek. Az V. századból származó hun aranyleletek és a Mikszáth Kálmán Emlékházból ellopott tárgyak esetében is több, mint 50 millió forintra becsülték a műkincsek értékét.

A kulturális javakkal többféle visszaélés követhető el, ilyen például a rongálás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, ami alapján az elkövető(ke)t büntetőjogi felelősségre lehet vonni. A veszély fenyegeti a múzeumokat, a levéltárakat, a templomokat, de a magángyűjtemények sőt még a föld alatt található régészeti leletek sincsenek biztonságban. Magyarországon évente 700-800 esetben történik műkincsrablás. A helyzet súlyát jelzi, hogy az illegális műkincskereskedelem világméretű probléma, ami a kábítószer- és fegyverkereskedelem után a harmadik legjövedelmezőbb bevételi forrása a szervezett bűnözésnek. Így a bűnesetek megoldása is csak nemzetközi összefogással lehetséges, amiben több nemzetközi szervezet is részt vesz, ilyen például az UNESCO, az Interpol, a CIA.

Amellett, hogy valóban láthatunk érdekes és szemetgyönyörködtető kincseket az egész kiállítás egy kihagyott ziccer. Pont a legértékesebb részét nem használták ki a sajnálatos, majd végül mégis pozitív kicsengéssel véget érő bűneseteknek: a sztorit. Hiszen a tárgy története egy újabb fejezettel gazdagodott, aminek vannak hősei, szenvedő alanyai, mozgatórugói, fordulatai. Azt is csak pozitívan tudtam értékeleni, hogy a szokásos tárgyfeliratok (mi, miből, mikor) kiegészültek a rendőrségi jegyzőkönyvből vett rövid leírással, amiket tipikus nyelvezete miatt mégis csak mosolyogva tudtam végigolvasni. Viszont a rendőrségi modorsság nem pótolja a jó sztorit. A hun aranyleletek esete egy kiváló példa arra, hogy lett volna még miről mesélni. Az elkövető az ékkövekkel díszített karkötőt a Dunába dobta, amit búvárok 3 hónapig kerestek a mederben. Csupán ebben az egy mondatos meghökkentő történetben is ott a meglepetés, a kitartás és többet ér mint, a kiállítás összes többi szövege együttvéve. Még két hasonlóan érdekes történet található, de ez legyen meglepetés annak, aki elmegy.

Arra ne is számítsunk, hogy bepillantást nyerünk a nyomozás folyamatába, a módszerekbe, a törvényszéki munkába (feltételezem volt). A kiállítás mostohán bánik a miértekkel, a látogatókban felmerülő kérdésekkel és így sajnos azt kell mondanom, hogy egyáltalán nincs narratíva. Mindenki vegyen egy sört a Műkincsvédelmi Alosztályon dolgozó nyomozóknak, mert megérdemlik, de a kiállítás így csak egy propaganda. Műkincsek, de hol vannak a bűnesetek?

Világhy Gergely