Muzgo

Hova tűnt 200.000 magyar? A több mint fél évszázada történt forradalom emlékeit valójában az elmúlt két évtizedben lehetett mindenféle külső vagy belső megkötöttség nélkül boncolgatni. Nem csupán a történeti hagyomány számára szükséges az 1945 utáni magyar történelem legfényesebb és egyben legfeketébb tíz napját tisztázni, hanem mindenkinek bele kell tudnia illeszteni a saját múltját is. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum új időszaki kiállítása túlmutat a forradalmi eseményeken és abból a 200.000 kivándorló-kitántorgó szemszögébe is bepillantást enged.

Hétfőn reggel, aki ráért a lehetetlen idősávban a bekapcsolt televíziókészülék előtt ülni, egy rövid riport keretében a múzeum parancsnoka, Kovács Vilmos ezredes segítségével bepillanthatott a tárlatba. A megnyitón Hende Csaba honvédelmi miniszter a beszédében hangsúlyozta 1956 objektív megismerésének fontosságát, mert „a szocializmus elmaszatolta a valóságot, hogy legitimálja a zsarnokságot”.  A múzeum most Máday Norbert a hazai közönség előtt ismeretlen gyűjteményének segítségével dolgozza fel a forradalmat és utóéletét. A tárlat a hangsúlyt külföldre távozókra fekteti, ahogy az a címből is kiderül.

A kiállítás két teremből áll: a II. termen keresztül kell menni, hogy az I. terembe érkezzünk. A látogatók terelésének bevett módját alkalmazták – ívelt plexilap segítségével irányítanak át a másik helyiségbe. Még mielőtt átmegyünk, a baloldali holttérben felállított vitrin ráirányítja a szemünket a felette kiállított, hasonlóan ívelt bevezetőre: a Himnusz és az Internacionálé kottája között a forradalom néhány kulcsmomentumát gyorsan magunkévá tehetjük. Az említett vitrinben az 1950-es évek apró emléktárgyai teremtik meg a kiállítás alaphangulatát, már ha a plexin lévő hatalmas arcok nem ezt szolgálták volna. Rákosi, Nagy Imre és Hruscsov mellett felismerhetjük például Sztálin vagy Lenin vonásait is.

Az I. teremben szembetűnik a tér egyenetlen felosztása: balkézre a HIM-től megszokott faltól-falig hatalmas vitrinekkel szemben a jobb oldalon szinte táncolni lehet. Az oldalt elhelyezett hirdetőoszlopot érthetően nem lett volna célszerű a mosonmagyaróváriakat ábrázoló hatalmas molinó elé állítani, így túl nagy szabad tér maradt a terem jobb oldalán. A később felfedezett bujkáló „levéltári vitrinek” kitölötték volna ezt az űrt. Ezekben további sapkák és maroklőfegyverek mellett különlegességek is helyet kaptak: a La Domenica del Corriere című újság izgalmas címlapjai, vagy például karszalagokból átalakított játékok.

A baloldalra visszatérve, itt másfél enteriőr található: az egészet képező egység az államvédelmiseket bemutató szoba, ahol a korszakra jellemző tárgyak és események kaptak helyet. Feliratokban igen szegény ez a rész, de nem különösebb kihívás felismerni Marx biográfiáját. A fél enteriőr, ami kísértetiesen hasonlít a Néprajzi Múzeum állandó kiállítására, a forradalmárok teljes öltözetét vonultatja föl, más-más jellemző kollekciót.  Közvetlen szomszédjában egy sapkagyűjtemény kapott helyet: két fogoly fejfedője alatt különböző hivatalok és karhatalom tányérsapkáival ismerkedhetünk.

Kiválóan felhasználták a Dobogósok mundérban című nyári időszaki kiállításon használt olimpiai dobogót, hiszen a melbourne-i játékok végeztével közel 40 magyar sportoló kért politikai menedékjogot Ausztráliától és az Amerikai Egyesült Államoktól. Ennél a pontnál kezdődik el a kiállítás címében megjelölt téma, a disszidálás. A falakra merőlegesen kifüggesztett molinókon a Máday Norbert tulajdonában lévő fényképekből válogattak. A fotók a kitaszítás jegyében követik egymást a teremben körbe, majd folytatódnak a II. terembe, ahol a befogadás a tematikájuk. A hirdetőoszlop szellemes megoldással kínálja a korszak plakátjait: felé fordulva a forradalmat és függetlenséget támogató kiáltványokat és falragaszokat látjuk, de ha továbbhaladunk és visszatekintünk rá, akkor a másik oldalán a diktatúra fennállásáért agitáló plakátokban gyönyörködhetünk.

A termet ugyanazon az ajtón hagyjuk el, ahol érkeztünk, és egy frappáns megoldással késztetnek folytatólagos megtekintésére: a fal mellé egy-egy, nagyjából térdmagasságú hasáb van tolva, amelyeken a kivándorlók számát célországokra lebontva látjuk. A két hasáb egy törésvonal mentén illeszkedni tudna, így logikus, hogy azon az oldalon kell folytatni a tárlatot. A szuper megoldásnak csak egy árnyoldala van: mivel a villanykapcsolók is ugyanebben a mélységben találhatóak egy óvatlan látogató az egész teremre ráolthatja a villanyt –ahogy ez a megnyitásának első félórájában meg is történt.

A II. teremben (értsd: a plexi túloldalán), hasonlóan az előzőhöz körben a hatalmas molinók dominálnak. Itt viszont hosszában térelválasztó vitrin található, amivel a teremfelosztás sokkal arányosabb – a történelem 1956 után visszabillent korábbi medrébe. A tárolók ellentétet képeznek a molinók új hazára lelt arcaival: az egyikben az "ellenforradalom" leverésében résztvevőknek járó kitüntetések és emléktárgyak kaptak helyet; a szomszédban egy „pufajkás” karhatalmista öltözéke egy torzón. Az itt marasztalt szovjet hadsereget egy 7,62mm-es AK-47 gépkarabély jelképezi. A hazai viszonyokra az utolsó vitrinek KISZ és munkásőr-kitüntetései utalnak – ezzel átellenben lévő vitrinben pedig az őszi eseményeket feldolgozó külföldi kiadványok sorakoztak.

A kiállítás egy eddig még múzeumban fel nem dolgozott anyagot és témát tár elénk. Rövid és tömör, kevés felirattal – a tárlat önmagáért beszél, ha az ember veszi a fáradtságot, hogy elgondolkodjon. Nem is kell többet bemutatni itt 1956-ról, de aki többet szeretne látni, tekintse meg az állandó kiállítás vonatkozó részét. Ezen a bemutatón az egyén sorsáé a főszerep, azé, aki elhagyja a lehetetlen országot. Mindenképp érdemes rászánni néhány percet, hogy betérjünk a Hadtörténeti Múzeumba, és megnézzük ezt a kiállítást is. Előreláthatólag ezt januárig meg is tehetjük!

Fotó: MTI, HM-HIM
További képek: museum.hu

Órás Tamás