Muzgo

A művészvilág 10 legbefolyásosabb szereplője

A nagy múltú, londoni székhelyű ArtReview magazin 11 éve állítja össze a művészvilág legbefolyásosabb szereplőinek listáját. A kortárs művészetet komplex érdekek és csoportok irányítják és a sajtóorgánum célja, pusztán megfigyelőként, felmérni ezeket az erőket - olvashatjuk a szerkesztők bevezetését. A Hyperallergic blog szerzője tett pár érdekes megfigyelést a listával kapcsolatban, például: LA MOCA igazgatója eltűnt a listáról, míg az orosz feminista akciócsoport a Pussy Riot felkerült a listára, az első 25 helyen csak három művész található és csak három olyan ember, aki nem amerikai vagy európai származású. Na de nézzük szépen sorba, hogy kikkel kell lepacsizni, ha el akarunk érni valamit!

1. Carolyn Christov-Bakargiev
Az első helyen egy kurátor, amire legutóbb 2009-ben került sor, amikor Hans Ulrich Obristot sorolták az élre. Christov-Bakargiev éveken keresztül a Museo di Arte Contemporanea di Torino kortárs művészeti múzeumban dolgozott, ahol az igazgató székig küzdötte fel magát. 2008-ban ő rendezte a Sydney-i Biennálét és idén ő volt a kurátora a kasseli Documentának. Biennálék, triennálék,  csak jönnek és mennek; amilyen gyorsan jött a hype, ugyanolyan gyorsan foszlik szét. Az ArtReview indoklása szerint egyfelől a 13. Dokumenta más, nemcsak egy egyszerű kortárs művészeti biennálé, hanem valóban egy hatalmas show, amire később is emlékezni fogunk. (A számok tükrében: idén 100 000 több látogatót vonzott az esemény, mint 2007-ben.) Az Art Review másik fontos érve az első hely mellett Carolyn kurátori koncepciója, amivel új színt tudott vinni a Documenta koncepciójába, de egyben hű maradt annak múltjához is. “Azáltal, hogy a művészeket kvantum-fizikusok, hadtörténészek, biológusok, közgazdászok és aktivisták ellen és mellett vonultatta fel, Christov-Bakargiev és csapata a művészetet olyan erővel ruházta fel, amely a vitákat előre tudta mozdítani, értelmet adott, véleményt formált és nem egy elefántcsont toronyból szólt a világhoz, hanem annak részeként.

2. Larry Gagosian
Szinte biztos, hogy nélküle nem lehet összeállítani egy ilyen listát, és egyáltalán nem lepődünk meg a második helyen sem, ami pontosan kettővel jobb, mint tavaly. Larry az egyik legbefolyásosabb műkereskedő, aki Los Angelesből kiindulva egy egész galériahálózatot épített ki, aminek New Yorkban, Párizsban, Hong Kongban, Londonban és Rómában is vannak kiállítóhelyei. Az össz kiállítási tere nagyobb, mint a Tate Moderné, a leghíresebb kortárs művészek munkáit kínálja és 1 milliárd dollár éves forgalmat bonyolít. Az ArtReview kiemeli, hogy a brazil ArtRio-ra csak ő egymaga 130 millió dollár értékben vitt kortárs anyagot, amivel sikeresen ellopta a showt.

3. Ai WeiWei
A leghíresebb kortárs kínai művész, aki a tavalyi első helyéről visszacsúszott a harmadikra. Személye megkerülhetetlen, mint politikus, aktivista, művész vagy blogger. A Top10-ben ő az egyetlen, aki nem erurópai/amerikai származású. 2011-ben a shanghai stúdióját a hatóságok ledózerolták, márciusban adócsalás miatt letartóztatták és ugyan Kínában már szabadon járhat-kelhet, az országot nem hagyhatja el. Idén mutatták be Ai WeiWei: Never Sorry című dokumentumfilmjét, és a Tate megvett 8 milliót a művész védjegyének számító porcelán napraforgómagokból. 2012 októberben a kínai hatóság a Fake Cultural Development elnevezésű cégét számolták fel.

4. Iwan Writh
Svájci származású, a Houser&Writh nemzetközi galérihálózat alapítója és társelnöke, valamint befolyásos szereplője a kortárs művészeti piacnak. Az ArtReview olyan jelzőkkel jellemezte a galériát, mint “inteligens” és “ötletes”, amit kiválóan igazol, hogy csak szeptemberben Rita Ackermann, Thomas Houseago és Paul McCarthy munkáiból nyílt tárlat, de úgy általában is egy változatos és színes kiállítási gyakorlatot valósít meg. A növekedési potenciál is fontos szerepet játszott abban, hogy a tavalyi 8. hely után a 4. helyet sikerült megszerezni: New Yorkban 2150 négyzetméteres új kiállítótér nyilik meg a galéria 20 éves évfordulójának alkalmából. 

5. David Zwirner
Az ArtReview csak az 5. helyre sorolta, de a Forbes Amerika legbefolyásosabb műkincskereskedőinek listáján a 2. pozíciót foglalja el. A művészet és a piaci érzék családi vonás, hiszen már az apja is műkincsekkel kereskedett. Zwirner első galériáját 1993-ban New York híres SoHo negyedében nyitotta meg; míg roppant impozáns londoni kiállítóteret most októberben vehette birtokba az érdeklődő közönség és ezzel a terjeszkedés még nem áll meg. 2013-ban a LEED szabványnak megfelelő épülettel bővül a hálózat, így a világ első környezetbarát galériáját köszönthetjük. 2012-ben nagyszabású kiállításokat rendezett olyan nagy neveket felvonultatva, mint On Kawara, Doug Wheeler, Fred Sandback, Al Taylor, Adel Abdessemed.

6. Gerhard Richter
A 80 éves művész retrospekítv kiállítása a Panorama hatalmas siker aratott a Tate Modernben, a berlini Neue Nationalgalerie-ben és a párizsi Pompidou Centreben is. Richter híres October 18, 1977 című sorozatát is bemutatták Berlinben, valamint további munkái láthatók Libanonban, Equadorban és Kolumbiában is. Richter pénzügyileg is sikeres évet zárt. A New York Times számításai szerint, az aukciókon 200 millió dollár értékben találtak gazdára a művei. Az elmúlt 12 hónapban több rekord is fűződött a nevéhez: tavaly novemberben 16,6 milliót fizettek Kerze című alkotásáért, amit idén októberben meg is döntött, amikor 34 millió dollárért talált gazdára Abstraktes Bild című képe. Így ő lett a legértékesebb élő művész, akinek az alkotásáért a legtöbbet fizettek.

7. Beatrix Ruf
Három helyet javított tavalyhoz képest. Hivatását tekintve múzeumigazgató, a Kunsthalle Zurich-et vezeti, de csak ezért nem foglalhatott volna el ilyen előkelő pozíciót. Többek között Ruf kezeli a nemzetközi kiadóvállalt, a Ringier kollekcióját, a Schweizerische Graphische Gesellschaft elnökségi tanácsának tagja, a svájci biztosítótársaság, a Swiss Re gyűjteménygyarapításának egyik felelőse, a CERN kulturális tanácsadója, a Deutsche Börse Fotógráfiai Díj és az Artissima Illy Present Future Díj zsűrijének tagja, a Yokohama Triennale egyik alapítója, valamint ő fedezte fel a kortárs művészt, Helen Marten-t. Impozáns lista.

8. Sir Nicholas Serota
1988 óta igazgatja a világ egyik leghíresebb művészeti intézmény együttesét, a Tate-et. A múzeum már csak hírnevénél fogva is a világ élvonalába tartozik, de minden évben sikeres kiállításoknak és művészeti eseményeknek ad helyet. A válság és az Olimpia rányomta a bélyegét a Tate idei programjaira, így kevesebb, de népszerű nevek kerültek elő: Edvard Munch, Damien Hirst, Picasso és a modern brit művészet alakjai. A fundraising egy olyan kihívás, amivel Serotának nap, mint nap meg kell küzdenie, de mivel sikeresen veszi az akadályokat, így az ArtReview listájának a 8. helyén találjuk.

9. Glenn D. Lowry
A híres new york-i múzeum, a MoMA igazgatója. Talán a híres nem a legkifejezőbb szó, mert az ArtReview jellemzése sokkal találóbb: “a kultúra elsöprő erejű szereplője”. Az intézmény pénzügyileg is nagyon jól muzsikál, ugyanis többek között a Lufthansa légitársasággal kötöttek egy megállapodást, aminek keretében az utasok a MoMA gyűjteményét és a művészetet ismerhetik meg rövid, 30 perces filmekben. Lowry idén igazolta le Quentin Bajac-ot, aki a múzeum fotótárának új kurátora lett, valamint Columbia Egyetemmel és Frank Lloyd Wright Alapítvánnyal együttműkdöve nagy szerepet vállalt abban, hogy Wright archívum egy helyre, New York-ba kerüljön. Az ArtReview szerint Lowry igazán jó fej, ami persze perdöntő nem lehet, de egy plusz pont a neve mellet.

10. Julia Peyton-Jones és Hans Ulrich Obrist
Obrist neve már előkerült, hiszen szerepelt már az első helyen is 2009-ben. Idén csak a Top10 legutolsó helyére ért be Julia Peyton-Jones-szal együtt, akivel a londoni Serpentine Galériát vezetik. Az ArtReview kiemeli, hogy egy igazán mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött (Anri Sala, Lygia Pape, Hans-Peter Feldmann, Yoko Ono és Thomas Schütte kiállítások). Annyira gyorsan pörögnek az események és akkora az érdeklődés, hogy jövőre egy újabb kiállítótérrel bővül a galéria. Sokkal fontosabb Obrist szervező tehetsége, mert képes a művészvilág legtávolabbi szereplői között is együttműködést kiépíteni. Emellett minden jelentős eseményen ott van, segített a Documenta megszervezésében, a LUMA alapítvány tanácsadója és Lina Bo Bardi Üvegházában is kiállított.

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása