Muzgo

Hogyan segíthet az internet, a web 2.0 és természetesen a tenni akarás az illegális műkincskereskedelem globális problémájának megoldásában? A háborúnak jogi keretet biztosító 1954-es Hágai Konvenciók is védelmük alá helyezik a műtárgyakat. Az UNESCO 1970-es egyezményétől kezdve, az UNIDROIT szerződésen át az Európai Unió 93/7-es direktívájáig több nemzetközi szerződés próbálja visszaszorítani a kulturális javak fekete kereskedelmét.

A mai napig az UNESCO kezdeményezte szerződést ratifikálták a legtöbben, de a hágai egyezményt is több mint 100 ország írta alá. Az illegális műkincskereskedelem visszaszorításában egy egészen új eszközt nyújt a világháló, ahol bárki tud forradalmat csinálni és így egy maroknyi ember is meg tudja változtatni a világot. Hogyan?

Az információ szabadsága

A digitális hálóval összekötött világunkban megszoktuk, hogy az információ azonnal a rendelkezésünkre áll. Az információhoz való hozzáférés joga ugyanolyan alapköve lett a modern társadalmunknak, mint a munkához vagy a személyes szabadsághoz való jog. A globális falu nem csak a gondolkodást változtatta meg, de a szervezetek egy új átvilágíthatóságát is megteremtette. A Földet körülölelő virtuális térben nem marad rejtve, hogy milyen körülmények között dolgoznak a legújabb iPhonon a kínai munkások, de az sem, hogy az amerikai légierő lemészárolta a Reuters riportereit és egy, a segítségükre siető védtelen arab családot. A múzeumokban nem csak a műtárgyak, de hozzájuk kapcsolódóan jóval nagyobb mennyiségű információ van a nagyközönségtől elzárva vagy szinte hozzáférhetetlenné téve. Tény, hogy a gyűjtemények töredéke kerül bemutatásra kiállításokon és soha sem csak annyit tudunk egy festményről, hogy Munkácsy Mihály Ecco Homo, olaj és vászon.

Az egyik felmerülő fontos kérdés az információ szabadsága. Az erről folyó vita különösen heves indulatokba csapott át az utóbbi időben a WikiLeaks kapcsán. A gondolkodásmódjukban szélsőséges, interneten szerveződő, tipikus grassroot kezdeményezés aktivistái egyetlen fajta játékban hisznek: a teljes információs játékban. Közismert, hogy a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok kényes mivolta szúrta a bürokratikus hatalom szemét és az érintett szervezeteknek (államoknak, cégeknek, stb.) nem sikerült hatásosan reagálni a kommunikációs krízishelyzetre. Minden erőfeszítésük ellenére a bejáratott csatornák és a hagyományos lobbi kudarcot vallott.

Occupy the Getty?

Talán az illegális műkincskereskedelemnél a legegyszerűbb a történet fonalát újra felvenni, ami a szervezett bűnözés harmadik legjövedelmezőbb formája - a kábítószer és a fegyverkereskedelem után. Az ellopott tárgyak nyomonkövetést a nemzeti hatóságok és olyan nemzetközi bűnüldöző szervek végzik, mint az Interpol. A probléma azonban sokkal korábbra nyúlik vissza. Igazság szerint a kulturális javak eltulajdonítása, a múzeumok vagy archeológia lelőhelyek kifosztása az emberiség egész történelmét végigkíséri. A rablás mindig különösen nagy intenzitással zajlott a fegyveres konfliktusok idején. Csak pár említésre méltó tény: már a Római Birodalomban is ipari méreteket öltött a görög szobrok Itáliába szállítása, Napóleont Egyiptomba követő tudósok egész ókori kollekciót gyűjtöttek össze Franciaország számára és a II. Világháború alatt Sztálin csapatai is konkrét “bevásárló listával” érkeztek a leigázott Németországba. A múzeumi szakemberek körében gyakorolt etikai alapelvek tiltják, hogy kétes forrásból vásároljanak műtárgyakat, mégis a közelmúltban a nemzetközi egyezményeknek köszönhetően olyan híres intézmények kényszerültek megválni műkincseiktől, mint például a Getty.

Sokkal kényesebb, amikor a bűncselekmény ténye egyértelműen nem mutatható ki, sőt hivatalos úton, jogi szerződés keretében hagyta el egy műtárgy az ország területét. Talán a leghíresebb az Elgin-márványok esete. A történet dióhéjban annyi, hogy a XIX. század elején Thomas Bruce, Elgin grófja és egyben az isztambuli brit nagykövet megvette a török kormánytól az athéni Akropolisz márványszobrait, amit később az angol állam vásárolt meg és adományozott a British Múzeumnak. Görögország azóta többször is visszakövetelte a márványokat - vagyis követeli folyamatosan csak nem mindig ugyanakkora hangerővel - de a British Múzeum hajthatatlan, így a kérdés megoldatlan és a politikai, etikai vita bármikor újra fellángolhat.

WikiLoot

Az illegális műkincskereskedelem elleni online harc a WikiLoot kezdeményezésben ölthet testet, amelyben egyesül a Wikipedia szemlélete a WikiLeaks módszereivel. A cél egy olyan crowdsource megoldás, amely segíthet a megszerzett alvilági dokumentumok és fotók feldolgozásában. A WikiLoot birtokába jutottak múzeumokból és elfogott kereskedők archívumából származó anyagok, amelyeknek a feldolgozása “egy ablakot nyithat a globális fekete piacra [..]. A legtöbb információ mégis frusztrálóan elérhetetlen és a meglévők [adatok] feldolgozása lassú és esetleges. A WikiLoot ezen próbál változtatni.” A kezdeményezés másik fontos célja, hogy a nagyközönség figyelmét is felhívja az illegális műkincskereskedelem globális problémájára. Az anyag feldolgozását szakértők, tudományos munkatársak végeznék, akik összegyűjtenék az információkat, feltárnák az eseteket, vizualizálnák a rendelkezésre álló adatok.

A WikiLoot egyik közvetlen előzményét az amerikai intézmények gyűjteményeiben található kétes forrásból származó műtárgyak olasz és görög félnek történő visszaszolgáltatása jelentette. A kényes kérdést a Los Angeles Times két oknyomozó riportere Jason Felch és Ralph Frammolino vizsgálták meg közelebbről a Chasing Aphrodite: The Hunt for Looted Antiquities at the World’s Richest Museums című könyvükben, aminek nem titkolt célja, hogy lerántsa a leplet a “mocsokról, ami a múzeumi üzletág polírozott felszíne alatt található”. Egyben ők a WikiLoot kezdeményezői is.

A WikiLoot még a fejlesztés kezdeti fázisában van, így rengeteg a nyitott kérdés: a felhasznált open source rendszerek, az adatbázis, a közönség mozgósítása, a vonatkozó jogi kérdések, egy ilyen rendszer hatása a fekete és szürke piacra. Stílusosan az egész projekt online szerveződik, ami annyit jelent, hogy bárki bekapcsolódhat a tervezési folyamatba, aki az ügy iránt érez magában elég elhivatottságot.

Végszó

A felülről jövő, átfogó nemzetközi szabályozások elengedhetetlenek, amelyek létjogosultságát és hasznát teljesen felesleges megkérdőjelezni, de egy alulról jövő kezdeményezés is ugyanolyan hatásos lehet - sőt sok esetben hatásosabb, mint a törvényhozás lassan őrlő malmai. A rugalmasság, a lelkesedés, a ‘tömeg bölcsessége’ hatalmas potenciált rejt a WikiLootsban. A globális hálózatba kapcsolt világ a transzparencia egy új formáját hívta életre, miért pont a kulturális javak és szervezetek lennének kivételek?

Világhy Gergely