Muzgo

Rekord árverés

December 16-án vasárnap megrendezésre került a Budapest Kongresszusi Központban a Virág Judit Galéria téli árverése. Az aukcióról már jóval az esemény előtt tömegével érkeztek a hírek, ugyanis itt került kalapács alá Csontváry Kosztka Tivadar újonnan felfedezett, 113 éve lappangó festménye, a Traui tájkép naplemente idején.

3649460_28eb8fda9db432675ec95da086744d45_wm.jpg

Életem első árvese volt a vasárnapi esemény, és nagyon örülök, hogy nem hagytam ki, egy hatalmas élménnyel lennék most kevesebb. Előre figyelmeztettek, hogy jobb ha kiöltözöm, mert ez egy nívós rendezvény és jól is tettem, hiszen kicsit olyan volt, mintha egy színházba léptem volna be, ahol a nézők írják a forgatókönyvet. Rengeteg ember gyűlt össze, és mind izgatottan várta az árverés kezdetét. Az idegek megnyugtatása végett a szokásos ingyenes borkostokással örvendeztették meg a résztvevőket, majd mindenki helyet kereshetett magának. A vásárolni kívánók már előre kinézhették az online katalógusból, hogy mire fognak licitálni, de a helyszínen is meg lehetett venni azt, most a Csontváry kép történetének külön kiadásával együtt.

Én is beszereztem a katalógust, amiben követni tudtam a műveket, kikiáltási árukat és hogy mennyiért mennek el, majd helyet foglaltam két csacsogós néni mellett. Miközben vártuk, hogy elkezdődjön az aukció, a háttérben halkan kellemes karácsonyi élő zene szólt. Aztán egy kis késéssel el is kezdődött a program, ekkor már annyian voltunk, hogy sokan álltak is, pedig nem kicsi a terem. 166 műtárgyat hirdettek meg eladásra, Zsolnay vázákat, Aba Novák Vilmos, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos és még sok más híres festő képeit. A kikiáltási árak is nagyon változóak voltak pár százezer forinttól több millióig. A rekorder persze a Csontváry festmény volt 80 millió forinttal, de azért Gulácsy Lajos A mulatt férfi és a szoborfehér nő című festménye is elég jó áron indult 50 milliójával.

Aztán elkezdődött az árverés. Virág Judit egy segítőjével a színpadon emelt kis pódiumán állt, onnan vezényelt, jobbról mellette hatalmas kivetítőn mutatták az aktuális műtárgyat kikiáltási árával és ahogy licitáltak rá, az ár növekedését. Az igazi alkotást is mindig kihozták a színfalak mögül, ami néha nem volt egyszerű feladat, mert két ember is alig bírta el. A pódium bal oldalán hosszú asztaloknál a telefonos vásárlók kapcsolattartói helyezkedtek el. Az árverés akadálymentes lezajlását hostesek segítették. Virág Judit nagyon pörgősen és magabiztosan vezette az aukciót, hiszen már 1997-óta tapasztalt és sikeres galériatulajdonos. A végső árak elég változóak voltak, egyes műtárgyak ára több millióval szökött fel, de előfordultak olyanok is, amelyek százezerrel sem haladták meg az induló árat. A hangulatot és az árverés menetét jól szemlélteti ez a 2012 őszi árverésen készült videó, sajnos még a téli nem készült el.

A 40. tételnél elérkezett a pillanat, előhozták a Csontváry festményt. A mű júniusban került elő, amikor egy telefonhívás futott be a galériába, hogy az ismert monográfiákban nem szereplő Csontváry van évtizedek óta családi tulajdonban. A hír sokkoló volt és izgalmas. A képet hosszú vizsgálatoknak vetették alá, tanulmányozták a történetét, előéletét míg végül bebizonyosodott, hogy egy hiteles példányra bukkantak. A festmény provenienciájára nézve pontos adatokkal rendelkezünk az 1922-es évtől, ekkor adományozta Kosztka Irén a festő nővére Dr. Geiszt Gáspár műkedvelő nagybirtokosnak az alkotást, akinek 1972-es haláláig a birtokában volt. 1951-ben letétbe került a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárába. Ezeket az adatokat a kép hátulján lévő feliratok és cimkék igazolják. A következő forrás 1965-re datálható, ekkor a festmény utolsó ismert tulajdonosához, Geist unokahugához Osztroluczky Pálnéhoz került, először csak letétként, majd Geiszt Gáspár halálakor megörökölte azt. Csontváry saját kezűleg összeállított katalógusai alapján tudjuk, hogy összesen 5 traui (mai nevén Trogir) tájképet festett: Visszatekintő nap Truban, Holdvilágos éj Trauban, Délelőtti kis plein air Trauban, Délutáni vihar Trauban. Ezt a festményt évtizedek óta keresték a művészettörténészek, adatai több monográfiában felbukkannak, de csak találgatásként, pontatlanul.

Amikor kihozták a képet a terem elcsendesült. Virág Judit kihirdette a kezdő árat ami 80 millió forint volt. Zárt árverés volt, így nem mindenki szállhatott be a licitálásba. A tömeg lélegzet visszafojtva várta mennyiért fog elkelni ez a gyönyörű festmény. A percek nagyon lassan teltek, hiszen egy ilyen értékes műtárgy megvételét jól meg kell fontolni. A végén mégis elkelt, rekord áron 240 millió forintért. Mikor leütötték a tömeg tapsolni kezdett, Virág Judit pedig pezsgőt rendelt a nagy izgalomra való tekintettel. Csontvárynak nem ez az első képe amely ilyen magas áron kelt el, Randevú című festményét 230 millióért árverezték el a Kieselbach Galériában. De nem csak Csontváry képei döntögettek rekordokat, Munkácsy Mihály Poros út I. című képe 220 millióért ment el. Az árverés 166 tétele közül persze nem mindegyik kelt el, így például a Gulácsy festmény sem lelt gazdára.

Az árverés sikeresen lezajlott, probléma nélkül és ahogy tapasztaltam a műkedvelő tömeg boldogan távozott. Sajnos ilyen magas árakat a magyar múzeumok nem tudnak megfizetni, így senki ne reménykedjen, hogy a Traui tájkép naplemente idején fel fog bukkanni például a Magyar Nemzeti Galéria falain. Csak reménykedhetünk, hogy az új tulajdonos kölcsönadja majd gyönyörű tulajdonát, ha kiállításra kerülne a sor.

Lukács Fanni

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása