Licitvadászok
A kincskereséshez nem egy térképre és egy ásóra van szükség: a szerencse, az üzleti érzék és a szakértelem kötelező, és persze egy kis dörzsöltséggel még többre vihetjük, ha az Auction Hunters (Licitvadászok néven fut a Discovery Channel-en) című sorozatból indulunk ki. A formula hihetetlenül egyszerű: raktárakat venni és a tartalmán minél nagyobb profittal túladni, miközben a legkülönfélébb tárgyak - köztük műkincsek - futnak át a kezeik között.
Amerikában évente több ezer raktár kerül kalapács alá. A cégek bevett szokása, hogy azon ügyfelek tárolóhelyeit, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak fizetni, elárverezik. Az aukciók, a jó üzlet reményében vonzák a befektetőket, hiszen sok esetben a vételár sokszorosáért is túl lehet adni a tárolóhelyek tartalmán.
A sorozat két főhőse, Allen és Ton is ebben a bizniszben utazik. Az epizódok felépítése mindig ugyanazt az ívet követi, a bevett fordulatokkal. Allan és Ton megérkezik egy aukció helyszínére, ahol mindketten szereznek két raktárat, majd azokban találnak pár nagyon értékes tárgyat, amelyet gyűjtőknél értékesítenek. Mivel minden az üzletről szól, az összes rész végén jön a számvetés, az összeadás és kivonás: mekkora haszonra tettek szert.
Allen Heff több mint húsz éve foglalkozik antikvitásokkkal, már az apja is ezen a területen dolgozott, így könnyen beletanult a szakmába. Coltion ‘Ton’ Jones a régi fegyverek, érmék, páncélok szakértője és többéves tapasztalattal rendelkezik az árverésre kerülő raktárak területén. A sorozatból kiderül, hogy általában nyugati parti (főleg kaliforniai) aukciókon próbálnak szerencsét, ahol már mindketten jól ismerik a versenytársakat.
A sorozat pont azért működik, mert a folyamat drámai, izgalmakban gazdag részeit láthatjuk. Az árveréseken dörzsölt ellenfelekkel kell megküzdeniük és így nem mindig az történik, amit szeretnének. Tovább fokozza a feszültséget, amikor egy jól ismert vetélytársat vagy éppen Allan régi üzletfelét, Big Al-t sikerül túllicitálni. A megszerzett raktárakból valóban a legmeglepőbb dolgok kerülnek elő: targonca, távirányítós repülőgépmodell, tetoválókészlet, minimotor, golyóállómellény, mechanikus bika. Ugyan a képzőművészeti alkotások nem jellemzőek, de régiségekre jó sok példa akad: 19. századi francia pisztoly, detonátor az 1930-as évekből, 1905-ös Edison féle gramofon, a Western Electric telefonja a 19. század végéről. Csak, hogy párat említsek. A sorozatban a látvány sem utolsó szempont, hiszen ha kezeik közé kerül egy fegyver (ami sokszor előfordul), akkor abban biztosak lehetünk, hogy valamit szét fognak lőni.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy megtaláltuk az aranybányát érdemes megjegyezni, hogy nincs minden raktárban kincs, sőt a legtöbb ráfizetés. A sorozatban csak azok az esetek szerepelnek, amelyek valóban érdekesek, így persze egy kicsit fals képet kapunk erről a világról. A 80-20 szabály itt is érvényesül, vagyis a megvett tárolóhelyek 20%-a adja a profit 80%-át.
Miért is érdekes ez számunkra? Ron mondata fogott meg, amelyet minden rész elején elmond: minél érdekesebb egy tárgy története, annál értékesebb. Nyilvánvaló, hogy itt a pénzre gondol, és igaza van, mert eladhatóbb. Egy gazdag háttérsztorival, meta adattal megtámogatott és társadalmi kontextusba helyezett tárgy a közönség számára is sokkal érdekesebb, könnyebben fogyasztható, így például egy múzeum is könnyebben “el tudja adni” a műtárgyait. A vicces válasz a feltett kérdésre, hogy a bölcsész tudás igenis piacképes.
Az Auction Hunters egy könnyed, szórakoztató sorozat, amely bemutatja az árverésre kerülő raktárak kompetitív világát, ahol a tárolóhelyek mélyén, a sok lim-lom alatt igazi kincsekre lehet bukkani.
Világhy Gergely
