Muzgo

Borzongás, fagy, festmény, keménység, vér, szenvedés, asszony, klasszikus zene, sötétség, Sátán, tükör, doh, alaktalanság, Biblia, félelem, mélység, semmi. 

Ezek azok a szavak, amelyek a legjobban jellemzik Brett Rathner Vörös Sárkány című filmét, amelyet Thomas Harris regénye alapján készített, az írót pedig William Blake: A Nagy Vörös Sárkány és a Napba Öltözött Nő című akvarellje ihlette meg- s így jutunk el a filmvilág egyik leghírhedtebb pszichopatájától, Hannibal Lectertől a művészetig és a The Brooklyn Museum-ig.

Wiliam Blake 18-19. század Angliájának egyik legnevesebb polihisztora volt. Egyaránt kitűnően írt és festett, ám visszahúzódó élete miatt korában nem ismerték művészetét. Blake a szellemi lét egész dühével harcolt a Sátán nevében az emberi létet megnyomorító racionalista angyalok hideg bölcsessége és puritán, képmutató erkölcstana ellen. A művész szabadságvágya rendkívül erőteljes volt, miszticizmusa pedig tápláló talajt jelentett képzeletvilága szürrealista, groteszk alakjainak. Ahhoz, hogy megértsük a Nagy Vörös Sárkány testbe öntőjét, elméjének fekete képzelgései mögött racionalitást, és külső tényezőket kell keresnünk. Blake korának társadalmi feszültsége az ipari forradalom, a Függetlenségi háború és a francia forradalom új filozófiai és ideológiai irányzatai okozta változásokon alapult.  A Sátán művelt szolgálója érzékelte az idő rohamos felgyorsulását, a társadalom rétegeinek összemosódását és felhígulását, a hagyományokat romboló szellemi áramlatokat, ezért úgy gondolta, közeleg a János próféta által megjövendölt Apokalipszis.

 A Jelenések könyvének 12/3 részében olvasható a Nagy Vörös Sárkány, aki 6 fejjel, 10 szarvval és 7 koronával jön, farkával letaszítja, és a Földre hajítja a csillagok egyharmadát. A misztikus alak maga a Gonosz, őt festette le Blake 4 részes sorozatában. Ennek harmadik darabja, a 34,3*42 cm-es akvarell, a Nagy Vörös Sárkány és a Napba Öltözött Asszony a Lecter trilógia első, de utoljára elkészített darabjának központi alakja.

A film Hannibal Lecter alakja köré épül, ám a festmény szempontjából most nem a doktor a fontos (bár ő is kifinomult műkedvelő), hanem metszett szájú gyilkos, aki a Sárkány parancsára ártatlan családokat öl meg, hogy „átváltoztatassa” azok nő tagjait-elméjében tehát nem gyilkosságként, hanem átformálásként, a Sárkánynak tett áldozatként jelennek meg cselekedetei. A férfit gyermekkorában sok megaláztatás érte, ezért szörnyetegnek tartja magát, s úgy gondolja, ő a Sárkány egy része, annak egy darabja, mert már átalakult. A film fordulóján így vall: „Én a Sárkány vagyok, és őröltnek nevez?! Csodálatos átalakulást láthat, és nem vesz észre semmit! Maga egy hangya a méhlepényben, természeténél fogva csak egyet tud jól, színem előtt méltán reszket! De nem félelemmel tartozik Mr. Lautz, hanem áhítattal!”  

A férfi torz elméje megtalálta a Sárkányban azt az erőt, ami utat mutat neki, egy magasabb célt kínál, amilyet ő sosem talált volna gyermekkorának traumái miatt kialakult beteg lelkében. A Sárkány szolgája azonban nem egyszerű beteg ember- mintegy „kutatja” a képet, rendszeresen levelezik a Brooklyn Museum Of Art-tal, könyveket olvas, és maga is disszertációt ír róla. Mikor le akar állni, elméjének épen maradt emberi része felkeresi a múzeumot, s más megoldást nem találván az őt kínzó Gonosz elpusztítására, megeszi a festményt.  A jelenet hihetetlenül groteszk, ám mégis jól érzékelteti, hogy mekkora hatással lehet egy művészeti alkotás egy emberre- megtalálhatja benne önmagát.

A múzeumok nem éppen klasszikus pszicho-thriller helyszínek, de a Vörös Sárkány igazán jó film, s a benne húzódó művészetértelmezés fűszerezi rendkívülivé. 

Bódai Dalma