Több mint száz év után került elő Csontváry Kosztka Tivadar Traui ciklusának 5., eddig hiányzó darabja, az alkotást a Virág Judit Galéria bocsátja árverésre december 16-án, a kép kikiáltási ára 80 millió forint.
Újjáalakított kiállítótérben, friss koncepció alapján nyílt újra a Szépművészeti Múzeum 20. századi és kortárs állandó tárlata, jelentős külföldi és nemzetközileg elismert magyar alkotók - többek között Fernando Botero, Hantai Simon, Oskar Kokoschka vagy Victor Vasarely - összesen mintegy 60 művét felvonultatva.
A művész és a műterem viszonyát, a műtermet mint az alkotás helyszínét vizsgálja a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Világmodellek - Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig című kiállítása, amelynek látogatói többek között Csernus Tibor, Erdély Miklós és Csörgő Attila munkáival találkozhatnak péntektől. Az MNG Jelenkori Gyűjteményénekanyagát az állandó tárlat mellett témák, kérdéskörök mentén kívánják bemutatni egy olyan kiállítás-sorozat keretében, amely érdekes összefüggéseket körüljárva mélyíti el a második világháború utáni magyar művészetről alkotott képet. A 2013. április 28-ig látogatható tárlat katalógusát az érdeklődők digitális formában a innen tölthetik le.
Öt éve költözött új épületbe, egy volt üzemcsarnokba a Paksi Képtár, amely két új kiállítással ünnepli az évfordulót. A földszinten az Európai Iskola művészeinek alkotásai láthatók, az emeleten pedig az ehhez az iskolához tartozó Vajda Júlia minimalista munkái 2013. február 17-ig.
Orosz István és Keresztes Dóra grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton a győri Városi Művészeti Múzeumban. A művészházaspár január 20-ig látogatható tárlatán képgrafikai sorozatok, könyvillusztrációk, plakátok és animációs filmek révén a vizuális kultúra sokféleségébe nyerhet bepillantást a közönség.
Matl Péter szobrászművész, a Nemzeti Összetartozás Emlékműje készítője mintegy harminc alkotásából nyílik kiállítás Verecke híres útján jöttem én... címmel kedden a budapesti Klebelsberg Kultúrkúrián.
December 8-án családi szombat lesz a Magyar Nemzeti Galériában. Kreatív műhellyel, koncerttel, tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket. Részletek a Galéria honlapján. (MNG)
A Műcsarnok mostanában nagy hangsúlyt fektet a magyarság kérdésére. Először a Mi a magyar? kiállítással feszegette a nagy kérdést, mit is jelent ma magyarnak lenni és újdonsült tárlatával sem változtatott sokat a témán. Bukta Imre képzőművész, aki már a másik kiállításon is szerepelt alkotásaival, most magáénak tudhatja az egész Műcsarnok kiállítóterét Másik Magyarország című kiállításával. Itt megismerkedhetünk hazánk azon oldalával, ahonnan a festő is származik, ami nem kap elég nyilvánosságot, ami a mai globalizált világban elsikkad, a vidékkel a szegényekkel, a parasztemberekkel.
Új helyen, a Benczúr Házban várja látogatóit megújult állandó kiállítással a budapesti Postamúzeum. Az intézmény 1972 óta az Andrássy úti Saxlehner-palotában lakott, ám idén el kellett hagynia, új állandó kiállítása 220 négyzetméteren nyílt meg októberben. A múzeumban múzeumpedagógiai szoba is helyet kapott.
A Mátészalkáról indult, erdélyi gyökerű Farago képzőművész Art of Life című művészeti albumát és mellette mintegy 50 alkotását - olaj- és porcelánfestményeit, grafikáit - mutatta be kiállításon kedden este a budapesti E Galéria. A tárlat év végéig látható.
Az első villamos 1887. november 28-án, indult el a Nyugati pályaudvar elől. Ennek emlékére nyílt kiállítás a 125 éves budapesti villamosközlekedés bemutatására a Közlekedési Múzeumban szerdán. Az egyik legérdekesebb látnivalója a Zipernowsky Károly által 1890-ben kifejlesztett egysínű, alsóvezetékes modell, amely csak alkalmanként, előre meghirdetett időpontokban lesz megtekinthető. A tárlat kapcsolódik a Szabad a pálya című kiállításhoz, amely a dualizmus korának technikatörténetét mutatja be.
10. alkalommal rendezik meg az Iparművészek karácsonyfái című egyedülálló programot a Nagytétényi Kastélymúzeumban. A 28, iparművészek által díszített karácsonyfát felvonultató kiállítás megnyitóját szombaton délelőtt tartják. A karácsonyi programsorozat az Angyali karácsony című kamarakiállítással indul, amelyet az elmúlt 10 év díszeiből állítottak össze. A nyitó napon elárverezik az elmúlt évben használt díszeket. Az év végéig tartó kiállításon vasárnaponként koncertek lesznek, a gyermekeknek bábelőadások, kézműves foglalkozások. Az Iparművészeti Múzeumban december 8-án és 9-én rangos iparművészek részvételével tartják meg a már hagyományos Iparművész Karácsony elnevezésű programot, amelyen több mint száz művész egyedi tervezésű ékszerei, textíliái, kiegészítői, táskái és kerámiái vásárolhatók meg. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban december 15-16-án karácsonyi díszeket, ajándékokat készíthetnek a látogatók Kelet-Ázsia ihletésében. Részletek az Iparművészeti honlapján.
Veszely Jelena szobrászművész munkáiból nyílt életmű-kiállítás az alkotó 95. születésnapja tiszteletére a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeumban szerdán. Az Éltető alkotás - Alkotó élet címet viselő tárlaton az életmű legjellemzőbb munkái láthatók. A tárlat 2013. február 28-ig tekinthető meg.
A Néprajzi Múzeum és a MaDok-program gondozásában elkészült az EtnoMobil 2.0 interaktív múzeumi weboldal, melynek központi témája a mozgás és a mobilitás. Érdemes megnézni! (Néprajzi Múzeum)
December 2-án, vasárnap 15.00 órakor Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész tart előadást a Szépművészeti Múzeumban „Frenhofer, c’est moi?” Cézanne feltételezések címmel. Az előadó Cézanne alakját Balzac "Ismeretlen remekmű" c. világhírű művésznovellájának főalakjával, Frenhoferrel - akivel Cézanne szenvedélyesen azonosította magát - párhuzamba állítva idézi fel. (Szépművészeti Múzeum)
Rendhagyó irodalomóra lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum Ottlik kiállításában december 4-én Az "elefes"-től a hallgatásig - az Iskola a határon és a trágárság címmel. (Pim)
December 8-án, 10 és 13 óra között családi délelőttöt rendeznek a Kiscelli Múzeumban. Lesz kincskeresés az elvarázsolt szoborcsarnokban, majd papírdoboz- és díszkészítés az ünnep jegyében. (Kiscelli Múzeum)
Észak- és Dél-Amerikát összekötő földnyelven található Panama. Az ország a karibi térségben fekszik, festői szépségű tájakkal rendelkezik, amelyek közül több is felkerült az UNESCO Világörökség listájára. Egy ilyen földi paradicsomnak tűnő környezetben kapott helyett Frank Gehry új természettudományi múzeuma, amelyet a biodiverzitás bemutatásának szentelnek.
A világhírű Frank Gehry-t nagyon egyszerű felismerni rendkívül jellegzetes stílusáról. A dekonstruktivista építészeti irányzatot követő tervezőtől nem idegenek a múzeumépületek, hiszen olyan világhírű intézmények otthonát álmodta meg, mint a bilbaoi Guggenheim Múzeum, a Wiesman Art Museum vagy épp a Ohr-O'Keefe Museum Of Art. Épületei egyediek, látványosak, hatalmas népszerűségnek örvendenek, amelyek így önmagukban is turisták millióit vonzzák. Panama múzeuma ebben az értelemben sem kivétel: az óceánparton fekszik, élénk narancssárga, zöld, kék színekkel operál, ami így tükrözi a helyi természet jellegzetes színvilágát. Valamint olyan érzésünk van az épületre pillantva, mintha éppen darabjaira akarna hullani, de egy láthatatlan erő mégis sikeresen összetartja.
Panama több tájegységét nyilvánították nemzeti parknak, természeti kincseinek gazdagsága a múzeumot egy különösen testhezálló környezetbe ágyazza be. A majdnem 4000 négyzetméteren helyet foglaló kiállítást a Smithsonian szakembereinek segítségével alakították ki, ahol a látogatót játékos formában ismerkedhetnek meg a természet csodáival.
Az alábbi videón megtekinthetjük, hogyan alakult ki az épület koncepciója, amely bemutatja, hogyan lett egy egyszerű játékos makettből a kész épület.
Nem születhet mindenki Matissenek, Da Vincinek vagy Pollocknak, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne szerepelhetne bárkinek a műve a legrangosabb múzeumok falán. Az alábbi rövid infografika nyolc egyszerű lépésben meséli el, hogy hogyan is kell becsempészni egy egyszerű festményt a kiállításra. Nagy hagyománya van annak, hogy a szamárlétrát megkerülve alternatív utakon váljon egy-egy műtárgy vagy installáció a tárlat részévé. Elég csak Bansky akcióra, vagy a magyar designer Kiss Miklós Aranycsótányaira gondolni.
A Kassák Múzeum új, díjnyertes arculati rendszerrel várja a látogatókat. A múzeum vezetését két éve vette át Sasvári Edit, aki más szerepet szán az intézménynek, mint elődje. Az új irányvonal egyik markáns eleme az új vizuális megjelenés, ami modern, letisztult és illik az író-művész-designer életművéhez. Az arculat kidolgozása Lepsényi Imre grafikus munkája, de egy igazi csapatmunka áll a végeredmény mögött, aminek a minőségét nem is jelezheti jobban más, mint az a tény, hogy az egyik legrangosabb designelismeréssel, a red dot díjjal jutalmazták. Az intézmény igazgatóját, Sasvári Editet és a pr szakértőt, Szőke Katalint kérdeztük arról, hogy az ötleteléstől hogyan jutottak el a kész arculatig és milyen érzés volt átvenni a díjat.
Tizenhárom fiatal fotóművész képeken és videoinstallációkon mutatja be a 80-as években született fiatalok problémáit a Társadalom-helyzetkép című tárlaton, amely péntektől látható a budapesti ArtBázis Összművészeti Műhelyben. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának alkotói 12 munkájukat mutatják be 3 témára felfűzve. Az egyik a rendszerváltás előtti Magyarország jelenségeivel, helyszíneivel és eseményeivel (pl. az Eötvös-villával, ahol a Rajk-per vádlottjait tartották fogva) foglalkozik. A másik aspektus a 80-as években született generáció mai társadalmi problémáit jeleníti meg, pl. a külföldre költözést. A harmadik irány egyéni és személyes történetekből indul ki. A tárlat január 5-ig tart nyitva.
Ambrus Éva Ferenczy Noémi-díjas porcelántervező mintegy ötvenéves pályafutásának legkiemelkedőbb darabjait, köztük edénykészleteket és kisplasztikákat mutatnak be péntektől a Museion No. 1. Galériában Budapesten. A december 14-ig látogatható, Válogatás 45 év munkáiból című tárlaton látható lesz a művész 1967-ben készült diplomamunkája is.
A világ egyik legrangosabb múzeuma, a párizsi Musée d'Orsay megvásárolta a Virág Judit Galériától Rippl-Rónai József Jelenet gróf Somssichék kertjében című alkotását, amelyet az állandó kiállításon helyez majd el.
A londoni olimpia emlékezetes pillanatait, magyar vonatkozású sikereit megörökítő fotókból nyílt kiállítás Döntő pillanat címmel csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 2013. január 13-ig látható tárlaton 80 nagyméretű fotó és 106 vetített felvétel látható. A fotókiállítással egy időben nyílt meg az MNM további relikviákkal bővített, Ötkarikás magyarok című olimpiatörténeti tárlatának megújított változata. Az esemény alkalmából a Nemzeti Múzeum a londoni olimpia magyar érmeseinek örökös belépőket ajánlott fel, melyeket Szilágyi Áron és Kökény Roland olimpiai bajnokok, valamint Tóth Tamás kétszeres ezüstérmes paralimpikon vett át Csorba Lászlótól.
Országos jelentősége okán 12 megyei múzeumi szervezet állami fenntartásban, nagy állami múzeum tagintézményeként működik tovább januártól. A vidéki múzeumok és könyvtárak az önkormányzatok fenntartásába kerülnek 2013. január elsejétől, miután az Országgyűlés idén októberben elfogadta a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény módosítását. Kivételt jelent nemzeti jelentősége, identitásképző szerepe miatt tizenkét megyei múzeumi szervezet, amely nem önálló költségvetési szervként működik tovább, hanem országos múzeumok tagintézményeként továbbra is állami fenntartásban marad - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel. A döntés értelmében a feladat ellátásához rendelkezésre álló személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek egyidejű átadásával 2013. január 1-jétől a Magyar Természettudományi Múzeumhoz tartozik a Mátra Múzeum (Gyöngyös) és a Bakonyi Természettudományi Múzeum (Zirc); a Magyar Nemzeti Múzeumhoz a Széchenyi István Emlékkiállítás (Nagycenk), a Vay Ádám Muzeális Gyűjtemény (Vaja), a Báthori István Múzeum (Nyírbátor), a balassagyarmati Palóc Múzeum, Villa Romana Baláca - Római kori villagazdaság és romkert (Nemesvámos), valamint a Csolt Monostor - Középkori Romkert és Kiállítóhely (Vésztő). A Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként működik tovább a Magyar Nyelv Múzeuma (Sátoraljaújhely-Széphalom) és a Kazinczy Ferenc Múzeum (Sátoraljaújhely), a Szépművészeti Múzeum részeként a Zichy Mihály Emlékház (Zala), a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum részeként a Pákozdi Csata Emlékkiállítás (Pákozd), a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként pedig a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény (Szenna).
A Millenáris D csarnokában rendezik meg a XVI. Antik Enteriőr Kiállítás és Vásárt, a rendezvényen mintegy ötven kiállító mutatkozik be november 29. és december 2. között.
Először látható Magyarországon Jeremy Dellernek az orgreave-i bányászok 1984-es nagy sztrájkjáról készített videoinstallációja. A brit képzőművész a Kassák Múzeumban mutatkozik be, ahol az intézmény Red Dot dizájn díjas arculati terveivel is megismerkedhet november 24-től a közönség. Az orgreave-i csata című, 62 perces videó úgynevezett újrajátszása az 1984-es nagy bányászsztrájknak, a rendőrök és a bányászok összecsapásának, amelyben a rendőrök szétverték a bányásztiltakozást. Emellett a nagyközönség megismerheti az arculatáért Red Dot díjat nyert múzeum pályázati anyagát. Mindkét kiállítás 2013. március 3-ig tart nyitva.
Jótékonysági aukciót rendeztek a KOGART Házban Budapesten. A művészet integrál! című november 21-i árverésen összesen 3 millió 400 ezer forint gyűlt össze, melyet a nyíregyházi Down Egyesület az általa működtetett Csodavár Korai Fejlesztő Centrum fenntartására fordítja.
Ötven éve érkezett az első Bengáli villamos Szegedre, ebből az alkalomból emlékkiállítás nyílt a Közlekedési Emléktár Alapítvány, a Szegedi Közlekedési Kft. és az EDF DÉMÁSZ szervezésében pénteken a Tisza-parti városban. A tárlat december második hetéig várja a látogatókat.
Sztárzenészek és sérültek közös fotói láthatóak a Móricz Zsigmond körtéren a készülő 4-es metró építésén kihelyezett plakátokon szombattól két héten át. A kiállítás a sérült és ép emberek összefogására és a Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvénysorozat ötéves történetére hívja fel a figyelmet.
Lemondott posztjáról Gulyás Gábor, a Műcsarnok tavaly kinevezett vezetője, mert nem ért egyet azzal, hogy az intézmény működési rendje januártól megváltozik. A kormány múlt heti határozata szerint a Műcsarnok tulajdonjoga január 1-jétől a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerül, a kiállítóhelyet üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosa és fenntartója továbbra is az Emberi Erőforrások Minisztériuma marad, a kft. feladatellátásának művészeti és tartalmi kérdéseiben pedig egyetértési joga lesz az MMA elnökének.Gulyás Gábor sajtóközleménye itt olvasható.
Kiállításmegnyitók, tárlatvezetések, szocreál zenés party, ékszer és iparművészeti bemutatók is várják az érdeklődőket csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján a budapesti Falk Miksa utcában. További információk itt.
Legyen az embernek saját gyűjteménye, hobbija, hóbortja, bogara, vagy csak szeresse a szépet, a különlegeset, a ritkát, vagy éppen a haszontalant: látnivalóban nem volt híján senki sem a vasárnapi Nagy Budapesti Kultúrzsibin. Bolhapiac, ócskások gyűjtőpontja, kézműves vásár, vagy csak egy jó hely a bóklászásra, rácsodálkozásra. Így festett a hétvégén az Erzsébet tér, pontosabban a néhai Gödör környéke.
Már látogatható a Ludwig Múzeum új időszaki kiállítása, ami ismét egy világhírű művészt hozott el az érdeklődő magyar közönségnek. A Hang Szabadság. John Cage a vasfüggöny mögött című tárlat bemutatja Cage művészeti látásmódját és azt az inspirációt, amit alkotók egész sorára gyakorolt. John Cage munkái évente 30 000 kiállításon jelennek meg - úgy tűnhet mindent elmondtak róla, amit lehetséges. Felmerülhet a kérdés, miképpen tudja a Ludwig Múzeum stábja egy új megközelítésből bemutatni a művészt? A házifeladat fel van adva, az időpont jubileumi, hiszen a művész pontosan 100 éve született és 20 éve halt meg.
Több szempontból is rendhagyó a múzeumok blogjait bemutató sorozatunk ötödik, egyben befejező része. Az előző cikkek mind budapesti intézményekről szóltak, soron következő alanyunk azonban az ország egy távolabbi pontján, Zala megyében található. A zalaegerszegi Göcseji Múzeum naplója a múzeumi mindennapokról szól mindenkinek.