Muzgo

Eljött az újabb kedd, és az újabb Kulisszatitok ideje! A muzeológus kettes számú feladatával, a tudományos feldolgozással ismerkedhetsz most meg kedves Olvasó!

A történet ott kezdődik, pontosabban folytatódik, hogy a tárgyat megszereztük a múzeum számára. Ezek után mintegy a gyűjtés lezárásaként különféle nyilvántartási könyvekbe, adatbázisokba vezetjük fel - ekkor lesz ugyanis teljes jogú darabja a múzeumi gyűjteménynek. Ezt követően készíthetünk róla tudományos publikációt, valamint kutathatóvá kell tennünk mások számára is, mindeközben pedig az állagmegóvás kívánalmainak megfelelően tároljuk és/vagy kiállítjuk az adott tárgyat. Röviden összefoglalva tehát a tudományos feldolgozás a nyilvántartásba vétellel kezdődik, majd ezt követik az esetleges publikációk, illetve a tárgynak a kiállítótérben való bemutatása. Nézzük azonban meg ezeket a folyamatokat kicsit részletesebben.

Az adott tárgy, ami bekerül a múzeumba legyen az iparművészeti alkotás, egy fosszília, vagy egy mozdony kereke fontos és megőrzendő, védendő emlék a múltból, ezért szigorú szabályok vonatkoznak a nyilvántartására. A muzeológusnak már a gyűjtés során adattári jelentésben kell rögzítenie a körülményeket - információk a tárgy életéről, utóéletéről, állapotáról, tulajdonosáról - az átadótól ugyanis olyan adatokat tudhatunk meg, amit lehet, hogy kutatással sem tudnánk felderíteni. Ezután az elsődleges feldolgozás következik - nem kell félni, a történeti emléknek nem esik ilyenkor baja! Mindez csupán azt jelenti, hogy megkezdődik a tudományos vizsgálat. Először is meg kell határozni a tárgyat, vagyis meg kell állapítani, mire is szolgál forrásként, miért lényeges a gyűjtemény szempontjából, hogy bekerüljön a múzeumba. Ez már a gyűjtés során elkezdődik, hisz ha nem tartanánk fontosnak, akkor eleve nem is szereznénk meg. A folyamat azonban a tárgy múzeumba való bekerülése után is folytatódik a hitelesítéssel kiegészülve, melynek az a funkciója, hogy vissza-visszatérve egy tárgyhoz újra megvizsgáljuk, valóban igazi-e, eredeti-e, arra forrás-e aminek mi gondoljuk.

Ezek után a történeti emlékünk végre bekerül a múzeumba, az adminisztráció azonban ekkor nem ér még véget. A nyilvántartás nagyon fontos mind a tárgy, mind a múzeum, ha egy szélesebb kört nézünk akkor pedig a társadalom szempontjából is. A gyűjtemények darabjainak állandó felügyelete, ellenőrzése is szavatolja a védelmüket. Egy tárgyért valakinek mindig felelősséget kell vállalnia, így vannak biztosítva a vagyonvédelmi szempontok - nemcsak a Munkácsy festményeknek van ugyanis értéke, hanem akár egy 1950-es évekbeli falragasznak is! A muzeológus három havi fizetésével felel a tárgyért, amit rábíztak.
A nyilvántartás emellett, ahogy már említettem, a tudományos munka része. Nagy segítséget nyújt a kutatóknak egy-egy körültekintően kitöltött leírókarton, rengeteg információt hordozhat a tárgy korát, keletkezési helyét, készítőjét, használatát, készítési technikáját, anyagát, történetét illetően. A mellékelt fotó pedig nemcsak műtárgyvédelmi szempontot szolgál, hanem gyorsítja is a kutatást, hiszen segítségével el tudjuk dönteni, hogy valóban kézbe szeretnénk venni a forrást, vagy sem. Az “adatbázis” pedig akkor lesz valóban használható, ha a muzeológus alaposan utánajár gyűjteménye minden egyes darabjának, ami pedig egyáltalán nem kis feladat - komoly szellemi ráfordítást igényel és sok időt! Mindez persze megéri a fáradtságot - a jövő számára végezi ugyanis ezt a munkát.

A nyilvántartásnak sok fajtája van. Elsőszámú elkülönítési pont az, hogy az adott emlék a múzeum törzsgyűjteményének a része, vagy idegen anyag (letétként, kölcsönben, esetleg restaurálás vagy bírálat céljából van az intézményben). Ha a gyűjtemény része, akkor az egyedileg meghatározható tárgyak először a gyarapodási naplóba kerülnek bele, amik pedig nem ebbe a kategóriába tartoznak, azok a szekrénykataszteri nyilvántartásban kezdik a múzeumi pályafutásukat az elsődleges feldolgozás után. Az előbbi úton járó emlék vagy szakleltárkönyvbe kerül, vagy ha már az adott intézménynek több ugyanolyan tárgya is van, akkor a duplumnaplóban lesznek felvéve az adatai. Összefoglaló néven az eddig felsoroltakat alapleltáraknak nevezi a szakma. Ezen felül még a különböző múzeumon belüli tárgymozgatások esetén mozgatási naplót (kiállításba kerülő tárgy) illetve restaurálási naplót vezet a muzeológus. Ezekkel azonban egy átlag kutató nem találkozhat - ő a mutatókartont és a már említett leírókartont veheti a kezébe. Az előbbi a tárgyhoz kapcsolódó legminimálisabb információkat tartalmazza, míg a másik már jóval több adatban bővelkedik.

Ezennel kimerítően körbejártuk a múzeumi nyilvántartásokat, mint a tudományos munka első fázisát! A muzeológus azonban nemcsak így folyik bele a kutatásba, és nemcsak segítséget nyújt az intézménybe érkező kutatóknak, hanem maga is munkálkodik ilyen téren. Sőt a gyűjteményébe frissen került tárgyak esetén 5 éven át előpublikációs joga van! A sokrétű feladatai mellett azonban szakemberünk nem mindig tud időt szakítani ilyen irányú tevékenységre, pedig törvény szerint egy kutatónap megilleti minden héten. Ha azonban mégis el tud mélyülni ebben az alkotómunkában, akkor abból cikkek, tanulmányok, esetleg monográfiák születnek. Van, hogy ez csupán a gyűjteményéhez kötődik témájában, van azonban hogy egy éppen a múzeumban látható kiállításhoz is. Egy muzeológusnak és a szakmának azonban nemcsak a különféle sajtóorgánumban vagy online felületen megjelent cikkek jelentik a publikációt, hanem a kiállításhoz kapcsolódó, azt megelőző forgatókönyv, valamint maga a tárlat is annak számít.

Ezek voltak tehát a tudományos feldolgozás lépései. Zárulnak mára a múzeumok kulisszái! Jövő héten újra frissül rovatunk, amikor is a muzeológus közművelődési feladatairól lesz szó!

Légrády Eszter