Muzgo

Bosznia-Hercegovina és fővárosa, Szarajevó a legtöbb ember számára valószínűleg nem egy különleges országot és egy mesés várost, hanem háborús övezetet és az ezzel járó pusztítást, elmaradottságot jelent. Jómagam is kétségek közt, ám annál kíváncsibban vágtam neki az oda vezető, közel 12 órás vonatútnak.

Ahogy egy jó nyugati turista azt gondolja Magyarországról, hogy nálunk még vezetékes víz sincs, a magyar turista is sztereotípiákkal telve érkezik egy, az ő hazájánál elmaradottabb országba, de mindenkit megnyugtathatok: Szarajevóban van víz, áram, sőt az emberek is nagyon kedvesek, ráadásul még éjjel is lehet friss bureket kapni a közeli pékségben! Egyébként 1984-ben még téli olimpiát is rendeztek a városban, így előzetes félelmeink természetesen (majdnem) alaptalanok.
Este 10-kor érkeztünk úticélunk vonatállomására, így ez az időpont a város turistalátványosságainak megismerésére nem, ellenben roppant érdekes éjszakai életének feltérképezésére annál inkább alkalmas volt, ami szintén megérne egy külön posztot, de ez az iromány most nem erről szól.

Másnap reggel belevettettük magunkat a városnézésbe. Az óvárosban laktunk és mivel sajnos csak pár napot tudtunk Szarajevóban tölteni, a feltérképezést erre a városrészre szorítottuk. (Pedig látnivaló és főleg múzeum bőven van a bosnyák főváros többi részében is)
Az első dolog, amivel az ember szembesül, hogy Szarajevó igazi „multikulti” város, útikönyve szerint mindig is összekötő szerepe volt Kelet és Nyugat között. Oszmán hódítók alapították, majd az osztrák-magyar megszállás vezette be a nyugati életformába, városképét négy vallás: a katolikus, az ortodox kereszténység, a muszlim és a zsidó vallás alakította. Annak, aki szeret különféle templomokat, mecseteket, zsinagógákat nézni Szarajevó maga a paradicsom, hiszen néhány száz méterenként lehet egyikből a másikba botlani.
Az óváros maga a történelem. A bazársor, a mecsetek és templomok mellett sajnos még mindig szinte minden második házon hatalmas golyónyomok jelzik a közelmúltban zajlott délszláv háború pusztításait, a bazársoron pedig rengeteg töltényhüvelyből készült dísztárggyal találkozhatunk.

Szarajevót 1878-ban okkupálta az Osztrák-Magyar Monarchia, 1914-ben pedig — ha nagyon sarkítom a történelmet — ebből a városból indult az első világháború, hiszen itt érte halálos lövés Ferenc Ferdinándot, a Monarchia trónörökösét. Ezzel el is érkeztünk fő témánkhoz, a Szarajevó 1878-1918 Múzeumhoz, mely bemutatja a város történelmét ebben az időszakban.
A szarajevói merénylet a Miljacka-folyón átívelő Latin-hídnál történt, az itt található utca sarkán fekvő épületen emléktábla jelzi, hogy innen adta le Gavrilo Princip 1914. június 28-án a halálos lövést Ferenc Ferdinándra és feleségére, Zsófiára. Stílusosan ebben az épületben rendezték be az imént említett múzeumot is, ablakaiban kívülről fényképeket láthatunk ebből a korszakból.
A múzeumba 2 KM-ért (Konvertibilis Márka) léphetünk, mely a rögzített árfolyam miatt mindig nagyjából 1 eurónak felel meg. Nem egy nagy összeg, de nem is kapunk érte sokat. Rögtön a jegyvásárlás után szembesültünk ugyanis azzal, hogy a múzeum csak egy teremből áll. Ez első pillantásra (nekem legalábbis) igen nagy csalódást okozott, de végignézve a kiállítást nem volt komolyabb hiányérzetem, sőt tulajdonképpen ezt a nem túl hosszú időszakot talán nem is nagyon érdemes ennél nagyobb térben megjeleníteni, hiszen ha belegondolunk a Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország története kiállításában is átlagosan csak egy terem jut egy történelmi korszakra. Persze kárt nem tenne a kiállításban, ha egy kicsit növelnék a méretét, illetve egy-egy témakört bővebben taglalnának, de egyáltalán nem rossz így sem és kellőképpen informatív.
A múzeum berendezése egyszerű, de szép. A teremben körben vannak a falba építve a vitrinek, melyek felölelik a megszállástól kezdve mind a politikát, mind a kultúrát és Szarajevó nyugati típusú várossá válását egészen a merénylet részletes taglalásáig, a legkülönfélébb tárgyakkal bemutatva azt. Láthatunk például korabeli újságot, fegyvereket, fényképeket, de még Ferenc Ferdinánddal és feleségével is találkozhatunk szépen felöltöztetett viaszbábú formájában. A feliratok természetesen angolul is olvashatók.
A bónusz pedig a kedves jegypénztáros és egyben teremőr (bár a viaszbábúkon kívül mást nem tud megtapizni egy-egy kalandosabb kedvű látogató, mert minden vitrinben van) bácsi, aki miután megtudta, hogy magyarok vagyunk lelkesen kezdte nekünk mesélni saját történelmünket, nem is sejtve, hogy mind történészhallgatók vagyunk.

Miután a városban töltött péntekünket az óváros bejárásával és nem múzeumlátogatásokkal töltöttük, én erre szombaton szerettem volna sort keríteni, de legnagyobb sajnálatomra és egyben megdöbbenésemre szombaton 1-kor, illetve 2-kor zárnak a múzeumok, így a város másik részein található Bosznia-Hercegovinai Nemzeti Múzeumot és Bosznia-Hercegovinai Történeti Múzeumot nem tudtuk megnézni. Pedig a szarajevói útikönyv képei alapján igen érdekesek, és nagyon szerettem volna őket összehasonlítani a hazai múzeumokkal.
Jegyezze meg mindenki, aki a jövőben ide látogat: ha múzeumba szeretne menni, akkor hétköznap vagy kora délelőtt induljon útnak!

Összefoglalva Szarajevó egy nagyon kellemes csalódás, és a helyi lakosok életveszélyes vezetési stílusa és a folyóba dobált szemét ellenére egy csodálatos város, amit bátran ajánlok mindenkinek, főleg hogy Budapestről egyszerűen, közvetlen vonattal utazhatunk a bosnyák fővárosba.
Én biztosan visszalátogatok még, már csak a Nemzeti és a Történeti Múzeum miatt is.

Öhler Kata