Muzgo

Mondd már!... Nem erre gondoltam. Ez se az. Rossz. Akkor elmondom: Múzeum-sziget! Nem egyértelmű? A Múzeum-sziget Berlin egyik leghíresebb látványossága, ami több millió érdeklődő turistát vonz a világ minden tájáról. Világviszonylatban is talán a leghíresebb, legjobban bereklámozott múzeumegyüttes. Tipikusan olyan műtárgyak találhatóak itt, amit mindenkinek meg kell nézni, aki eljutott Berlinbe. Olyan mint a Mona Lisa a párizsi Louvre-ban. Nem azért mész el és nézed meg a Mona Lisát, mert annyira tetszene, hanem mert kötelező. A Múzeum-sziget intézményei is pontosan ilyenek. Ehnaton kincsei, a bizánci birodalom művészi szobrai, hogy csak a jéghegy csúcsát említsem.

Nekem is sikerült eljutnom Berlinbe és ha már ott voltam én is elzarándokoltam a kultúra fellegváraiba. Az első, ami szemet szúr az embernek, hogy a Spree folyó által körülzárt szigetet csak erős túlzással lehet Múzeum-szigetnek nevezni, mert a szóban forgó épületek csak a sziget északi felét foglalják el, és így a csücsök vagy a félsziget megnevezés jobban illene rá.

A Pergamon Múzeum az épületegyüttes közepén helyezkedik el, közvetlenül a Bode Múzeum és a Neus Museum között, míg az épület falait néhol a Spree folyó vize mossa. Az egyszeri turistát stílusosan egy gyaloghíd juttatja a szigetre, pontosan a Pergamon Múzeum épületének két szárnya közé. Mikor ott jártam, éppen nagy építkezés folyt és csak a falak közvetlen közelében lehetett közlekedni. A főbejárat oldalsó részén lehetett bejutni az épületbe. Az épületről még annyit jegyeznék meg, hogy én leginkább a zord jelzővel tudnám lefesteni. A Múzeum-sziget utolsó tagjaként épült még 1930-ban és magán viseli a szokásosnak mondható, antik görög templomot idéző elemeket. Az épület falai viszont feketék vagy legalábbis sötétszürke színűek, ami a berlini felhős időjárásban egyáltalán nem azt sugallja, hogy ez egy patináns bizalomgerjesztő objektum. Persze sokkal fontosabb, ami benne van!

Azzal az elhatározással vágtunk neki a Múzeum-szigetnek, hogy megnézzük a Pergamon Oltárt, az Istár kaput, Nofretiti fejét és ha még van idő, akkor benézünk a Bode Múzeumba. Jelentem, ez így nem sikerült. A kegyetlen matek és fejszámolás után egyértelműen a Pergamon Múzeumot jelöltük ki elsőszámú célpontnak és kiderült, ez volt az utolsó is. A pénztár még viszonylag megnyugtató volt, mert lehetett napi kombinált jegyet venni az egész szigetre, de mint utólag kiderült ezt az olyan balekoknak (vagy inkább ambíciózus embereknek tartották fel?), mint mi. Ami meglepett a pénztárnál, hogy lehetett éves bérletet is venni 80 euróért, amin akkor jól el lehetett viccelődni, de a későbbi tapasztalatok fényében lehet, hogy én is beruháznék rá, ha ott élnék huzamosabb ideig.

Miután kézhez kaptuk a jegyeket és a biztonsági őrök megállapították, hogy érvényesek, pedig tőlük öt méterre vettünk, elindulhattunk a kiállító tér fele. Egy hosszú folyosón nagyüzemben folyt az audioguide-ok töltése és osztogatása, azaz mindenkinek a kezébe nyomtak egyet. Ki kell jelenteni, hogy a Pergamon Múzeumot lehetetlenség túlélni audiogudie nélkül. Mármint ha csak nézelődni és lézengeni akarunk akkor mellőzhetjük a tipikus, dokumentumfilmes, mély férfi hang búgását, de akkor rengeteg információról maradunk le, ugyanis a múzeum egész területén kevés a tárgyfelirat. Egyedül az időszaki kiállítás volt kivétel ez alól, mert ott már az audioguide tudománya megállt. Két opciót választhattunk az elején: vagy végigrohanunk a múzeumon, vagy egy részletes mindent kiveséző túrát hallgatunk végig. Persze kedvünk szerint ugrálhatunk a témák között, de ötletes és logikus lépés volt a múzeum részéről, hogy alternatívákat kínál.

Azonban nem az idő volt a legnagyobb probléma, amivel meg kellet küzdeni a múzeumban, de erről majd egy picit később. Az első, hatalmas terembe belépve, rögtön szembesülhetünk a múzeum névadó leletegyüttesével, a Pergamon Oltárral. A maradványok a XIX. században kerültek Németországba Carl Humann ásatásának köszönhetően és ehhez az akkori oszmán kormány lelkesen aszisztált, mert még nem látott fantáziát az ókori kövekben. Öreg hiba! Rendkívül impozáns látványt nyújtanak a falakon végigfutó fehér márványból faragott domborművek, amik a történeti hűséget nem tudják százszázalékosan vissza adni, de ugyanazt a lenyűgöző érzést váltja ki a látogatóból, mint anno, mikor Pergamon városában álltak. Felvonul az egész görög isteni família, láthatjuk ádáz küzdelmüket a kentaurokkal vagy azt, ahogy a százkezű óriások hadai között tesznek rendet. Egy másik márványtömbsor Thesues hősi tetteit meséli el. Magyar múzeumi viszonylatokhoz képest teljesen újszerű élményt nyújt a megszámlálhatatlan nézelődő turista, a nyüzsgés, ami betölti a termet.

Aphrodité, Zeusz, Poszeidón, kentaurok, Herkules (magamban örömmel konstatáltam, hogy őt még én is fel tudom ismerni az audiogudie segítsége nélkül is: oroszlánbőr és bunkósbot)... Ismerős nevek, ahogy a görög mítoszok világa sem volt teljesen újszerű, de már itt az első teremben éreztem, hogy túlcsordul az agyam a sok információtól. Szerencsére a Pergamon Oltár lépcsősorán meg lehetett pihenni. Itt döbbentem rá, hogy nem csak a Múzeum-szigethez nem elég egy-két nap, de a Pergamon Múzeum is minimum két nap kell. A múzeum legnagyobb problémája, hogy túl nagy. Már ha ezt lehet problémának nevezni. Nem csak a Pergamon Oltár van itt az antik Hellászból, de a Milétoszi piactér is. A múzeum nagyon gazdag gyűjteménnyel bír a ókori Mezopotámia birodalmaiból is és ennek csak egy kis része az Istár-kapu. Akkor még nem is beszéltem a szintén rendkívül tárgygazdag iszlám világot bemutató tárlatról. Elég csak a Mshatta oromzatot említeni, ami az Omajjád dinasztia egyik palotáját ékesítette anno.

Múzeumlátogatásom után nem sok tény ragadt meg a fejemben: az egyik, hogy a Pergamon Oltár tetején a domborművek Théseus történetét mesélik el, míg a másik az, hogy az Istar-kaput a múzeum egykori igazgatója saját kezűleg rakta össze a leletekből. Persze rajtam múlott, hogy mennyit jegyzek meg, de minden egyes teremben órákat el lehet tölteni. Az ember teljesen elfárad. De ez is csak abban erősített meg engem, hogy egyszer az életben még midenképp vissza kell ide térnem.

Bár a Pergamon Múzeum épülete nem a görög templomokat másolja, mégis tökéletes példája annak, hogy hogyan kellene az ókori antik görög templomok stílusát követő múzeumokat feldobni: ókori antik görög templomokkal. Ugyanis a Pergamon Oltár, mint komplett templomépület, magában a múzeumban áll. Persze az se árt, ha több húzónévvel is bír egy múzeum. A Pergamon Múzeum olyan gyűjteménnyel rendelkezik, ami több tíz vagy több száz év múlva is az egyik legrangosabb múzeumok közé emeli. Visszatérve a realitások talajára: az egyszeri múzeumi látogatónak a klasszikus múzeumi élményt kínálja, de az összes olyan tulajdonsággal, ami vonzóvá teszi: hatalmas, értékes, régi, népszerű, így kötelező.

Világhy Gergely