Muzgo

2012. az olimpia éve, újra. Igazából négy évente olimpiai lázban ég a világ. Az országok szeretik megmérettetni magukat, legkiválóbb sportolóik kvalifikációs jogot nyertek, szépek a stadionok, sok az ember. Percek, másodpercek, méterek, kilók, bevitt találatok. Persze azt is tudjuk, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! Hogy jön most mindez ide? Akár hiszi a kedves Olvasó, akár nem, a Hadtörténeti Múzeum kapcsán. Dobogósok mundérban című kiállításon jártunk.

Tudtam, hogy van egy olimpiai kiállítás az intézményben, céltudatosan ezért is mentem oda. A plakátjával is találkoztam már az interneten, vártam tehát kíváncsian mi sül ki belőle, és hogy meg tudom-e mi az a mundér. A jó és frappáns, figyelemfelkeltő cím szükséges, hiszen a kiállításból először ezzel találkozik a jövőbeli látogató, kell tehát, hogy megragadjon a tudatában. Ebben nem is volt hiba. Az alcím és a rendező intézmény, valamint a plakát egyéb elemei nyilvánvalóvá tették számomra is, hogy lesznek a kiállításon katonák, és lesz olimpia. A tárlatot is végignéztem, beszélni is fogok még róla, de a kérdésemre, nevezetesen mi az a mundér, nem kaptam választ (csak később otthon, amikor már rákerestem a szóra). Lehet, hogy koromból, nememből, vagy egyszerűen csak tudatlanságomból adódik a kifejezés ismeretének a hiánya, de egy feliratban azért jó lett volna, ha megemlítik, hogy mit is takar a szó. A jelentése egyébként katonai egyenruha.

Nem lohasztotta azonban le a kíváncsiságomat a címmel kapcsolatos értetlenségem, beléptem a kiállításba. Innentől kezdve pedig az éppen “szolgálatban lévő” teremőr úr vett védőszárnyai alá, és egy élvezetes tárlatvezetésben vehettem részt a segítségével. Mindent megtett, amit egy igazi, szakavatott vezetőtől is elvárhat az ember. Kedvesen, segítőkészen felhívta a figyelmemet a kiállítás főbb pontjaira, háttérinformációkat adott (pl.: azért csak 2004-ig megy el a kiállítás, mert a szervezés, tárgyak összegyűjtése, kölcsönzés, felkérés miatt ez így volt megoldható), mesélt érdekességeket, aztán pedig hagyta, hogy végignézzem az egyik termet, miután pedig ezzel végeztem, a másikban ismét mellém szegődött “útitársnak”. Sőt még a néhány kiállításból ismert visszakérdezés (a tárlaton a látogató által megszerzett információk lemérése) is megtörtént elég direkt formában: “Na és hány balkezessel ismerkedtünk meg?” - kérdezte az úriember az első teremben. Ezen először annyira meglepődtem, hogy lányos zavaromban hirtelen válaszolni sem tudtam, de aztán összeszedtem magam, és sikerült jól felelnem. A tulajdon munkájának és a témának a szeretete áradt kalauzomból. A vezetés talán legkedvesebb pontja számomra az volt, amikor megmutatta az egyik kiállításban szereplő, és a tárlatot megtekintő 81 éves vízilabdázó fotóját, amit ő maga csinált a telefonjával! Innen is köszönöm az élvezetes tárlatvezetést.

A két terem egyszerre van kronologikusan és tematikusan is berendezve. A falon futó idővonalon, a korabeli olimpiai plakátokat felvonultató molinókon 1896 és 2004 között járjuk végig az éveket, kiemelve a tablókon az adott év, verseny kiemelkedő katona olimpikonjait és az ő életrajzaikat. A vitrinekben, tárlókban pedig sportáganként haladunk, és az abban a korban jelentős személyekhez kötött tárgyak jelennek meg. Dicséretes a kiállítás anyaggazdagsága. A különféle személyes tárgyak, kardok, pisztolyok, tőrök, bokszkesztyű, futócipők, érmek, de még egyes olimpiák lángjának tartói is helyet kaptak a tárlókban.

Emellett kiemelendő még a karikatúrák használata. A tablónként visszatérő 2-3 életrajzot nem minden látogató olvassa el, de a vitrinekben megjelenő karikatúrák mellett szerintem kevesen mennek el - az információ tartalmuk pedig hasonló. A karikatúrák jól választották ki, ugyanis az adott egyénről a legfőbb jellegzetességeket (milyen számban, mennyit, hogyan, ki ellen) meg lehet belőle tudni, és akinek felkeltette az érdeklődését, valószínű, hogy a hosszabb életrajzot is elolvassa majd. Érdekesen, hatásosan vannak berendezve a vitrinek, és mindkét teremben van egy kinagyított fotó, hozzá egy kisebb enteriőrrel, valamint szintén visszatérő elem a padlón először egy futópályának, majd pedig egy úszómedencének a sematizált képe. Mindezek nagyon jó, hatásos, érdekes elemek, mégis volt egy-két zavaró dolog, ami egy kicsit megtörte az összhatást.

Nem értettem például, hogy az első terem közepén elhelyezett dobogónak kiépített vitrinben (ami egyébként egy nagyon jó elképzelés lenne) miért különféle kitüntetéseket mutatnak be a rendezők a látogatónak, miért nem sportolóink által megszerzett érmeket, és azok miért kerültek át egy oldali vitrinbe. A második teremben, ahol az első térhez hasonlóan szintén van kinagyított fotó egy ugrató lovassal, de előtte nem egy enteriőr van, hanem egy vitrin, és a hozzá tartozó ló és lovasa tőle viszonylag messze, a terem egy másik részében áll. Zavarja a képet továbbá az is, hogy közvetlenül a fotó alatt jobb oldalt egy mai futball-válogatotti mezzel ellátott bábu áll. Ez az elem persze már a következő egységhez, az Aranycsapat vitrinjéhez tartozik, és az ottani, 1950-es évekbeli mezre rímel, de akkor miért áll vitrinen kívül, mintegy kiszakadva az egységből? Kis zavar támadt bennem még akkor is, amikor a tablókon megismert évszámokat, embereket, eseményeket két vitrinnel később láttam visszaköszönni - miért nem történhetett ez meg az adott tabló alatt?

A kiállítás feliratai jók, érthetőek, a magyar közönség számára érdekes információkat tartalmaznak. A bevezető-összefoglaló felirat szerepel angolul is, ami szintén szükséges, de véleményem szerint jó lenne, ha a külföldi látogatók számára legalább még két összefoglaló feliratot elhelyeztek volna, ahol kiemelnek bizonyos információkat, neveket, érdekességeket, amiket egy nem magyar látogató is szívesen olvasna. Továbbá a mindkét teremben szereplő 1-1 videót is feliratozhatták volna, ezzel lehet, hogy jobban leköthetők a külföldi látogatók is. A kisfilmek egyébként nagyon jók, mivel átadják az adott kor hangulatát, és azzal, hogy a tárlat nézése közben a fülünkben szólnak a kor hangjai, plusz töltetet kap a kiállítás. Maga a téma is a mozgásról szól, ezért is fontos, hogy ha már van, akkor mozgóképen is megfigyelhessük mindazokat a dolgokat, láthassuk azokat a személyeket, amikkel/akikkel találkozunk a feliratokon, vitrinekben.

Katonáink eddig 35 arany érmet, 18 ezüst érmet és 25 bronz érmet szereztek az olimpiai játékokon, az elsőt 1912-ben, ami szintén a kiállítás apropóját adja. 64 kiváló sportolóval ismerkedhetnek meg a tárlat látogatói még egész nyáron, a mostani, londoni olimpia idején szeptember 30-ig.

Utóiratként pedig még íme pár hangulatkeltő videó a kiállításhoz: Úszóink készülnek az olimpiára 1932-ben, Pelle István gyakorlata, indulnak Tatára az olimpiai keret tagjai 1948-ban.

Légrády Eszter