Muzgo

Itt van a nyári szabadságok ideje, többnyire felkerekedünk és elutazunk egy számunkra ismeretlen vidékre. Miket nézzünk meg? Természeti látnivalókat, a belvárost és természetesen (a kötelező kultúrprogram részeként) a MÚZEUMOKAT! De hol is vannak ezek?

Bármelyik várost, települést vesszük célba, biztos, hogy a központban (akár a fő téren) találunk templomot, kocsmát és valamilyen kultúrintézményt. Falvakban ez a „művház”, városokban egy múzeum. Szóval, minden a belvárosban van! De nem mindig volt ez így.

A korábbi cikkünkből megtudhattátok, hogy modern múzeumok a 18. század végétől alakultak ki. A mai nagy városok is ekkor kezdtek el terebélyesedni, ekkor kezdték kihízni a középkori városfalakat, melyeket lassan le is bontottak. A kultúra fellegvára (vagy temploma) a múzeum, mint tudjuk, így az épületnek is tükröznie kell a magasztosságot. Ennek nemcsak  építészetileg kellett megfelelnie. A múzeum helye sem volt közömbös az intézményalapító atyák számára.

Vegyük csak kis hazánkat. Széchényi Ferenc 1802-ben ajánlotta fel gyűjteményét a nemzet javára, ez lett az alapja a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Pest girbe-gurba utcáin már nem volt üres telek egy ilyen hatalmas épületnek, így a városfalon kívül találtak helyet számára. A kortársak teljes felháborodása kísérte a döntést: a nemzet múzeuma nem kerülhet ki a marginális csoportok lakta területekre! Ám mire az 1836-38-as országgyűlésen tényleges döntés születik az épület helyéről és építtetéséről, addigra megnyitották a városkapukat. A mai Múzeum körút volt Pest városának határa hosszú időn keresztül. Három kapu nyílt keletre: a Bécsi kapu (a mai Váci utcában), a Hatvani kapu (a Rákóczi út és Múzeum körút sarkában, vagyis az Astoriánál) és a Kecskeméti kapu (a Kálvin téren). A városfal néhány téglája még ma is látható a Múzeum körút épületein!

Gróf Grassalkovich III. Antal tulajdonát képezte eredetileg az a Hatvani és Kecskeméti kapu közti helyet foglaló telek, melyet Nemzeti Múzeum számára jelöltek ki.
Az első magyar  múzeum története is szépen tükrözi egy kulturális intézmény hatását az adott városrészre. A 19. század második felében már elit környéknek számított a múzeumot körbevevő patkó alak, ami népszerűségét egészen a századfordulóig őrizte meg, vagyis az Andrássy út megépüléséig.

A 18-19. századi múzeumoknak hasonló a történetük, szinte mindegyik tekintélyesebb korú intézmény a mai belvárosokban helyezkedik el, legyen szó Budapestről vagy Londonról (az ex-has példámat az olimpia ihlette). A századfordulón jelent meg az a koncepció, ami napjainkban is aktuális: a múzeumok legyenek egy helyen. Ekkor még nem múzeumi negyedekről van szó, hanem olyan központi terek létrehozásáról, ahol a legnagyobb múzeumok (többnyire képzőművészetiek) helyet kapnak. Fővárosunkban a Hősök tere ad otthont a Szépművészeti Múzeumnak és a Műcsarnoknak, aminek mintájául a bécsi a Maria Theresien Platz-on lévő Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum)és a Természettudományi Múzeum (Naturhistorisches Museum) szolgált.

A 20. század második felére már megérint minket a modernitás szele. Nemcsak az öltözésben és lakáskultúrában, hanem a múzeumi épületekben is. Egyre kevesebb múzeum épült, ám azok nagyon jól átgondolt koncepció alapján nyitották meg kapuikat. A design mellett a múzeum helye talán még nagyobb hangsúlyt kapott az ezredfordulóra. Mivel a történelmi városrészek már nem bírnak el új intézményeket, így a külvárosokban kellett szétnézni a tervezőknek. Az egyes városrészek tudatos választásnak bizonyultak, például a bilbaoi Guggenheim Museum esetében is. Az 1997-es épület a város egyik elhagyatott gyári negyedébe épült. Az alkotók megtalálták számításaikat, mert ezzel a beruházással fel tudták karolni a környéket: a múzeum már önmagában is látványosságnak számít a de-konstruktivista épületével, a kortárs spanyol-baszk művészet mellett a világklasszikusokat is bemutató kiállításai látogatók sokaságát vonzza ide.

Ahogy a felmutatott mozaikdarabkákból is láthattuk, korszakonként változik a stílus és design, de a múzeum épülete mindig is az adott kor társadalmának kultúrafelfogását, valamint a muzeológia önmagáról alkotott képét tükrözi.

Villangó – Török Ivett