Muzgo

A nemzet múzeuma önmagában egy érdekes és reprezentatív intézmény. A hazai tudományosság ezen ikonjának történetéből most egy vékony szeletét ragadnám ki: a legínségesebb éveit tárom fel a kedves Olvasó előtt eredeti források alapján a múzeumok második világháborús történetét bemutató cikksorozatunkban. Amit ma Magyar Nemzeti Múzeumként ismerünk, az 1934 és 1949 között a Magyar Történeti Múzeum nevet viselte, és a Magyar Nemzeti Múzeum egyik intézménye volt az 1934. évi VIII. tc. értelmében.

A háború előtti évben a Magyar Történeti Múzeum Lechner Jenő tervei alapján már átalakított Múzeum körúti főépületét teljesen megtöltötték a gyűjtemények. Ráadásul a Néprajzi Tár és az Országos Széchényi Könyvtár anyaga komoly raktározási gondokat okozott. Ugyan a háború még nem tört ki, de már légoltalmi intézkedésből kiürítették a pincékből a tűzifát és a szenet, majd ezeket az udvaron tárolták. Praktikus megoldás volt, hiszen a szárazpincék viszonylag pormentes klímája megfelelt a nagy helyigényű bútorgyűjtemény, illetve a halászati gyűjtemény befogadására.

A Lengyelország lerohanása előtti hónapban a múzeum több mint 7000 látogatót fogadott, ami az év többi hónapjához képest magasnak számított (3-5000 fő). Ugyan a múzeum nem állt jól anyagilag, december folyamán folyamatos nyitva tartást tudott biztosítani, mert az épületet tudták mivel fűteni. 1940-ben, részben az anyagi keretek szűkössége miatt az 1937-ben felállított állandó kiállítás mellé a Történeti Tár csupán egyetlen időszaki tárlatot tudott rendezni, a Magyar barokk kiállítást. Az adminisztrációs munka korszerűsítése is lefoglalta a múzeumi alkalmazottakat: ebben az évben vezették be a szakleltározást és a fényképes leltári cédulákat. Nehezítette a munkát a raktári anyag súlyos elhanyagoltsága: a tárgyak többségén nem volt olvasható vagy sosem volt leltári szám. Gyarapodás is történt a múzeumban, tehát a hármas alapfunkciónak [Gyűjtés - Tudományos feldolgozás - Közművelődés] még jócskán eleget tett: például Szent-Györgyi Albert Nobel-díjával gazdagodott az Éremtár.

Pesti Napló képes melléklet, 1937.

Az ún. zsidótörvényekkel kapcsolatos intézkedésekre a múzeum dolgozóira vonatkozóan egy ízben 1942. decemberében került sor: jegyzéket kellett készíteni az alkalmazottak szüleiről. Név, születési hely, dátum, vallás. Az elkészült statisztika alapján megállapítható, hogy többségben római katolikus és evangélikus, kisebb hányadban pedig református felekezetből származtak a múzeum alkalmazottai. Egyetlen múzeumőr büszkélkedhet mohamedán édesapával, de izraelita felekezethez egy közvetlen felmenő sem tartozott. Alig egy hónapra rá a Központi Statisztikai Hivatal kérdőívet küldött a szolgálatban lévő (1943. január 15.) közalkalmazottak részére. Az alapadatok után, az 5. pont az alkalmazott vallására kérdez rá, majd 6. arra, hogy az 1939:IV. tc. szerint zsidónak tekintendő-e. A válasz megadása után egyből nyilatkozhat a dolgozó, hogy hány izraelita hitgyülekezethez tartozó vagy tartozott szülője, anyai és apai nagyszülője van. A kitöltési útmutatóban egyértelműen kiköti, ha ebből nem lett volna világos, hogy bármely irányú áttérést is számításba kellett venni. Ezeknek a kérdések nem volt különösebb értelme, hiszen az űrlap két sorral feljebb hivatkozik arra a törvényre, ami ellehetetleníti a zsidóként definiált lakosság közalkalmazotti foglalkoztatottságát: 5. § Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába.

Fettich Nándor (jobboldalt) és László Gyula (mellette)
a kijevi műtárgymentés során (1941-42) rangjelzés nélküli német egyenruhában.

Az 1943. év a háborúra történő felkészülésről és elővigyázatosságról szólt a Magyar Történeti Múzeum számára. Az év első felében szinte kizárólag a légoltalmi menekítéssel kapcsolatos csomagolómunkákat végezték a tárak alkalmazottai. Elsődlegesen a múzeum pincehelyiségeiben helyezték el az anyagot, de állami óvóhelyekre is kerültek értékesebb darabok. A kiállításokat lebontották és a tárak is bezártak, mert nem tudtak tényleges munkát folytatni az anyagok hozzáférhetetlensége miatt. A Történeti - és a Régészeti Tár vidéki ásatási munkáit nem szakították meg, az ezekből előkerülő leletek feldolgozásával foglalatoskodtak évközben. Az Éremtár a korábban bekerült gyűjteményeit (Dessewffy- és Procopius-hagyaték) dolgozta fel. A MNM önkormányzatához tartozó egységek közül a Hopp Ferenc Múzeum anyagát február végén 47 ládába csomagolva elhelyezték a Múzeum körúti főépület pincéjében. A Néprajzi Tár leltárcédulákat revíziózott és csak népzenei gyűjtését folytatja. A Magyar Nemzeti Múzeum alá tartozó Iparművészeti Múzeumnak munkaerő hiányában épphogy csak a csomagolásra futotta erejéből.

Októberben a múzeum vezetősége feladatul kapta, hogy készítsen kimutatást dolgozóiról légoltalmi okokból. A megbízhatóság már nem szempont, csupán az, hol lakik az illető, hány hozzátartozója van és ők milyen állapotban állnak a kemény tél elé. Az ostrom alatt válik fontossá ez a kimutatás, mivel a Duna-vonala megszakította a kapcsolatot a Budán rekedt lakossággal. Ez alatt a néhány hét alatt halt meg Fettich Nándor édesanyja, akit már nem tudott meglátogatni a felrobbantott hidak miatt.

1944 elején a Magyar Történeti Múzeumban megszervezik az állandó légoltalmi ügyeletet a hét minden napjára és a dolgozók (33 fő) légoltalmi tűzoltó-kiképző tanfolyamon vettek részt. Február 18-tól semmilyen anyag sem kutatható már. Evakuálás esetére listát készítettek a dolgozókról és a hozzátartozóikról, melyben életkor és lakcím mellett a 300 kg fejenkénti poggyászt tüntettek fel. A múzeumba április 14-én az alkalmazottak többsége beköltözött, és most már csak ők léphettek az épületbe az erre érvényes külön igazolvánnyal. Ez az állandó felügyelet is biztosította, illetve a személyi biztonságuk is, mivel a HM megígérte, hogy az intézményt nem használják fel katonai célra.

1944. februárjában a Honvédelmi Minisztérium a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak emlékeztetőt küldött az az 1939. évi II. tc. 95. § (3) bekezdésről: Szükség esetében a katonai, valamint a jelen §-ban említett egyéb beszállásolás céljára olyan helyiségek is igénybevehetők, amelyek a beszállásolás alól egyébként mentesek. Ebben az esetben is mentesek azonban a beszállásolás alól: [...] d ) a múzeumok, levéltárak és könyvtárak helyiségei…

Noha a múzeumi élet leszűkült nagyjából az inspekciós szolgálatra a minisztérium rendeletben emelte az állami tisztviselők feladatait (8 munkaóra mellett kötelező túlóra, nincs tanulmányi szabadság, kötelező ügyelet éjjel is), melyek a múzeum dolgozóira is vonatkoztak: „Nem türhető, hogy mialatt népünk legjobb fiai a harctereken küzdenek hazánk épségének és jövőjének s az itthon maradottak jólétének biztosításáért, a hivatalokban munkakerülők lézengjenek.” (MNM Főig. 1944. 127. sz.)

A háború közeledtével a múzeumban megszaporodtak a letéti anyagok: a Magyar Tudományos Akadémia 20 ládája mellett magánszemélyek is megbízták a múzeumot vagyonuk őrzésével. Zichy István igazgató külföldre távozása (Divin, Szlovákia) előtt egy bőrönd ezüstöt és egy bőrönd értékes porcelánt helyezett el a múzeum pincéjében. Távozásakor Fettich Nándort bízta meg a múzeum vezetésével. Decemberben a Nemzeti Bank a nála letétként elhelyezett Fleissig-gyűjteményt átadta a múzeumnak a lefoglalása után. Itt a háború viszontagságai megőrizték az utókornak, ám jó része így is elkallódott.

A múzeum a Kálvin tér felől, 1945. A nemzet múzeuma, 2009.

Talán Budapest ostroma jelentette a múzeum és dolgozói számára az eddigi legnehezebb időszakát. A totális háború frontvonalának átvonulásáról Fettich Nándor naplói adnak egyedülálló, ám szubjektív képet a múzeum szemszögéből. Az ellene folytatott 1962-es vizsgálat során Fettich bemutatta az akkor eredetinek vélt füzeteket. Halála után örökösei által bekerült a múzeumba az addig ismeretlen, cenzúrázatlan változata a téli események leírásának.

Az intézmény védelmére beszállásolt német csapat a front visszahúzódásával elhagyta a múzeum épületét, majd nem sokkal később megjelentek a szovjet katonák. Több osztag is megfordult a múzeumban: a civilben földrajztanárként működő szovjet tiszt meglepődött Fettich műveltségén, ám az Urál túloldaláról érkezők lovardát rendeztek be a Történeti Osztályon. A rafináltabbak a csalinak fennhagyott műtárgyak között válogattak: az értéktelenebb ékszerek mellett az órák voltak kelendőek. A folyosókra felállított fürdőkádak és az Éremtár ablakán közlekedő katonák és örömlányok a szovjet katonai igazgatás megszilárdulásával megszűntek. Sajnos a kigyulladt raktárnak már nem számított: az eredeti napló szerint papírfáklyákkal közlekedő szovjet katonák látogatták a helyiséget éjszakánként fizetőeszköz után kutatgatva. A művelődéstörténeti anyagban okozott kár mértékét jelzi, hogy az épület felújítása során körülbelül három mázsányi fémkorongot emeltek ki a téglák közül, ahova a heves tűz során befolytak a megolvadt nemesfémek. A kertben felállított üteg Buda elfoglalásáig tűz alatt tartotta a túlpartot, a körülbelül ötven fős személyzete a múzeumban parancsnoksági felügyelet alatt volt elszállásolva.

A múzeum dolgozói a pincében kialakított óvóhelyen, 1945 eleje. Fettich Nándor ostromnaplója, 2000.

A múzeum épületét 75 bombatalálat érte, melyek során a tetőszerkezet szinte teljesen megsemmisült. A pincében elrejtett anyagok közül a kerámiagyűjtemény járt a legrosszabbul: egyrészt a szárazpincék nedvességtartalma  több volt a megengedhetőnél. Ennél sokkal súlyosabb kárt okozott az egyik raktárban keletkezett tűz. Feltehetőleg szovjet katonák voltak felelősek a művelődéstörténeti anyag elpusztulásáért, mert a szőnyegeket ők hurcolták ki a szolgálatkész pesti hölgyeknek fizetségül. A német katonák jelen ismeretem szerint nem vittek el semmit a gyűjteményből.

Az év eleje a legnagyobb károk helyrehozataláról és az igazolóeljárásokról szólt. A múzeumi vezetőség első sorban az alkalmazottak legszükségesebb élelmiszerekkel és alapanyagokkal való ellátásán fáradozott, ők pedig erejükön felül dolgoztak a múzeum helyrehozatalán. Júniusban kirendelt nyilas foglyokkal megkezdték a pincék kihordását, de ez még augusztusban sem ért véget. A múzeumi tudományos munka 1945 második felében kezdett normalizálódni az alapvető romeltakarításés kárfelmérés után: júniustól újra csákányt ragadtak a régészek, a Történeti Tár pedig a 30-án bekerült Jókai-hagyatékot kezdte feldolgozni, illetve vándorkiállítások és publikációk terveit kezdték összeállítani.

A múzeumi anyag a háború után

A károk a háború végével sem múltak el: 1946-ban jelentős pusztítást okozott az eltört főnyomócső, mert a víz elárasztotta a pincékben lévő tárgyakat. Véglegesen csupán 1949 után sikerült a teljes elcsomagolt anyagot kibontani, de ekkor sem állt minden készen a teljes körű működésre. Még 1950-ben sem tudták teljesen felmérni a keletkezett károkat: Mihalik Sándor 1950. május elsejére felajánlotta az óvóhelyről felhozott ötvös anyag revízióját. (1)  Az elhúzódott kicsomagolásnak az volt az egyik fő oka, hogy az épület szerkezetében, és főleg a tetőszerkezetben történt sérülések miatt nem volt hely, ahol a tárgyakat szakszerűen ki lehetett volna bontani a csomagolásból. Másik komoly akadályt jelentett, hogy a restaurátorműhelyek sem álltak készen a sérült tárgyak fogadására. A legtöbb erre alkalmas helyiség más célból már foglalt volt, vagy még nem lett helyreállítva a háború óta. A gyűjteményeket részletekben feltárták, de a múzeumi gyűjtemény állapotáról nem készítettek átfogó képet. A Magyar Nemzeti Múzeum megalakulása óta az első, teljes revíziója csak 1958-ban történt meg.

A múzeumi dolgozók a háború után

A múzeum dolgozói állománya a világháború következtében csak kis mértékben változott. Említésre méltó indokból történt létszámcsökkenést jelentett Zichy István egykori főigazgató távozása, aki még Budapest ostroma előtt elhagyta az országot, majd hazatértével internálták. (2) Ritkább esetben a távozást disszidálás okozta: Gallus Sándor, a frontról nem tért vissza és inkább Ausztráliában telepedett le. Hozzá hasonlóan tűnt el Bottyán Árpád is a háború alatt, Bárányné Oberschall Magda pedig csak 1949-ben távozott külföldre.

Az állománycsökkenés 1949-ig főként nyugdíjazás vagy felmondás miatt történt, a politikai okokból való elbocsájtás nem volt számottevő mértékű. Fettich Nándor nyugdíjazásának esete különleges. A kijevi német megszállás során kompromittálódott, mivel a Kijevbe érkező leletmentő bizottság tagjaként ő is részt vett a kijevi múzeumok anyagának megmentésében német felségjelzés alatt. Nem lehetett csupán ez a probléma, hiszen László Gyula is részt vett vele a régészeti anyagok szakszerű mentésében, és ő nem kapott felmondólevelet 1949-ben, hanem egyenesen a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjában helyezkedett el. A pártpolitikai érdeklődés lehetőségének mellőzésével meg kell jegyezni, hogy Fettich a legkritikusabb időben volt a múzeum élén, amikor a német csapatokat be kellett szállásolni a múzeumba, a szovjet katonák elfoglalták az épületet és feltehetőleg az ő hibájukból kigyulladt a Lapidárium, ahol az újkori és művelődéstörténeti anyagok azon megmaradt része pusztult el, amit még nem hordtak el. Fettich karrierje felett az Esterházy-kincsek 1947. évi ellopása (3)  kapcsán törtek pálcát, miután a tudományos élet teljesen eltaszította magától.

Órás Tamás

-----

1) PTI SZKL 43.f. 624. őe. 1950. 140.l.

2) A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum, 2002. 81. Kocsis László véleményét ütköztetem Korek József állításával, miszerint Zichy Istvánt nyugdíjazták és ezért nevezték ki Huszár Lajost a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának 1946-ban. Az igazoló eljárás mellékbüntetéseként kiróható nyugdíjazás az internálást nem zárja ki, ezért mindkét információ helyes lehet, és így együttesen adja a teljesebb képet. 1949-ben még a múzeum pincéjében tárolt ezüsttárgyaiért eljött – tehát vagyonelkobzás nem történt, vagy a letét miatt nem volt ismert. A porcelántárgyait tartalmazó másik bőröndjét már nem tudta magához venni, mert ezt az ÁVH nem sokkal később lefoglalta. MNM Történeti Tár Irattára 1949. 95-1949. sz.

A porcelánok végül a múzeum gyűjteményébe kerültek a Közoktatásügyi Minisztérium által kiküldött felülvizsgáló bizottság határozatára 1952-ben. MNM Főigazgatóság Irattára 1952./II. Osztályvezetői és egyéb értekezletek jegyzőkönyvei. 1952. év Főigazgatóság (nem iktatott vagy osztályon iktatott) 863-03-19/1952. T.O.

3) 1948. április 6-ról 7-re virradó éjjel a Magyar Nemzeti Múzeum központi épületébe törtek be ismeretlen elkövetők. Az első emeleti kiállítótérbe egy az udvaron felejtett létra segítségével jutottak be. Az ellopott Esterházy-kincsek (49 tétel) összesen legalább 2-300.000 forint eszmei és történeti értéket képviseltek a jelentés szerint. MNM Főigazgatóság Irattára 1948. 82-1948. sz.

------

Forrás:

- MNM Főigazgatóság Irattára és Történeti Tár Irattára

- A Magyar Nemzeti Múzeum. Szerk.: Fülep Ferenc. Corvina, Budapest 1977.

- A nemzet múzeuma. Szerk.: Pintér János. MNM, Budapest, 2009.

-Fettich Nándor ostromnaplója. 1945. jan. 16. – feb. 19. Szerk.: Bándi Gáborné. Documentationes et Communicationes sorozat, MNM, Budapest, 2000.

-A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Szerk.: Pintér János. MNM, Budapest, 2002.

-Fülep Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum fejlődése hazánk felszabadulása óta. In: Folia Histocia III. MNM, Budapest, 1975. 11-21.